A Halloween legjobban várt programja a gyerekeim részéről, amikor vicces fenyegetőzéssel csokit gyűjthetnek a beígért csínyektől “berezelt” felnőttektől. De mibe rakják a zsákmányt? Mibe? Mibe? Természetesen tökös halloweeni zsákba.
Egy ideje már túl vagyunk azon, hogy ünnepeljük-e a Halloweent vagy sem.
Mondjuk úgy, hogy nem ünnepeljük, de megtartjuk.
Faragunk tököt – nagyszülőknél, szomszédoknál, barátoknál, mert én ezzel a tevékenységgel még mindig nem bírtam megbarátkozni és még mindig nem nőtt egy jobb kezem a két bal mellé -, készítünk borzongató dekorációt, de a gyerekeim számára a legnagyobb élményt mégiscsak az jelenti, ha október 31-én becsöngethetnek a szomszédokhoz, ismerősökhöz és némi vicces fenyegetőzés nyomán szert tehetnek néhány marék édességre.
Az igazán elkötelezettek még rémséges gúnyát is képesek magukra ölteni a tökéletes hatás kedvéért. Na meg abban a reményben, hogy így még több csoki landol a kezükben.
És nekik van igazuk. Mert tényleg több csoki vándorol hozzájuk. Ez valami pszichés dolog lehet. Vagy nem. De nem is ez a fontos, hanem, hogy egy idő után tele lesz a kezük, de még hátra van pár ajtó, ahol tárt karokkal várják őket. Közben meg már nincs hova tenni a zsákmányt. Feloldhatatlannak tűnő ellentét. Mert az persze nem opció, hogy hazajöjjenek csak azért, mert már nem tudják elrakni a finomságokat.
Megoldás? Szatyor!
De milyen már, hogy az alkalomhoz egyáltalán nem illő vászon vagy még rosszabb esetben nejlon szatyorral vonulgassanak akció közben?! Nyilván te is belátod, hogy ez egyszerűen vál-lal-ha-tat-lan. De akkor mégis mit nyomjak a kezükbe? Mit hát? Természetesen halloweeni tökös zsákot!
Na, pont az kéne még, hogy varrogassak is, nem elég, hogy tököt faragok/megengedem, hogy tököt faragjanak máshol! Még szerencse, hogy a tökös zsák elkészítéséhez nem szükséges semmiféle varrótudomány és tű is csak azért kell hozzá, hogy a fonalat könnyűszerrel végig tudjuk bújtatni a lukakon és minél hamarabb elkészüljünk az igazán stílusos és praktikus halloweeni kiegészítővel.
Tökös halloweeni zsák
Hozzávalók
- 25×25 cm-es narancs és 8×15 cm-es kétféle zöld filcanyag
- 2×75 cm hosszú zöld zsinór/pamutfonal (ami van otthon)
- lyukasztó
- olló, ragasztó, tű (nem feltétlenül szükséges)
Elkészítés
- vágjunk ki egy 22,5 cm átmérőjű kört a narancs színű filcanyagból és három db kisebb falevelet – kissé hosszabbra hagyott szárral együtt – a zöld anyagokból (a színkombináció egyéni döntés kérdése)
- a lyukasztó segítségével a kör szélétől körülbelül 1,2 cm távolságra készítsünk tizenhat lukat (egymástól körülbelül 3,7 cm távolságra)
- fűzzük körbe az egyik fonalszálat a lukakban és csomózzuk összet a két végét
- most másik irányból ismételjük meg ezt a műveletet, ezt is csomózzuk össze
- rendezzük el a faleveleket a fonalszárakon és a száruknál fogva ragasszuk őket a helyükre
- két oldalról húzzuk meg a fonalakat, hogy összehúzzuk a zsák száját
Tipp
- ha más színű filceket használunk – piros és fehér – akkor apró Mikulás zsákokat is készíthetünk decemberben, amelyekbe az osztálytársaknak, barátoknak szánt apróságokat rejthetjük el, hovatovább évközben is használhatjuk az alapgondolatot születésnapi meglepetések csomagolásához
- ha pedig elmúlt az ünnepi alkalom, a kis zsákokban nagyszerűen lehet a társasjátékok bábuit, dobókockákat, üveggolyókat tárolni
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!