Felgyorsult világunkban lelassulni, megérezni a gyerekünket, felismerni az egyedi igényeit egyáltalán nem könnyű. A hozzá tartozó előrevivő nevelési utat megtalálni pedig még nehezebb. De vajon nem elvtelenség-e az egyedi út? Hol a határ?
Photo by Gabriel Terrizzi from Pexels
Ha valóban léteznek olyan szavak, amelyek úgymond összeegyeztethetetlenek – az én világomban legalábbis – az anyasággal, szülőséggel, akkor azok között az “ideális” mellett az “elv” is biztosan ott szerepel.
Szerintem nem lehet elvek mentén, elvek szerint gyereket nevelni.
Miért vagyok ilyen elutasító és miért hangsúlyozom folyamatosan az egyedi anyaság fontosságát, annak felismerését, hogy minden anyaság más, ahogy minden gyerek más és hogy nem kell tökéletesen nevelni egy gyereket, elég, ha pont jól csináljuk és igenis fontos, nagyon fontos az egyediség?! Akkor is, ha ezzel olykor szembemegyünk másokkal vagy hogy ez másoknak nem tetszik?!
Hovatovább elvtelenségnek bélyegzik…
Nos, talán a korom miatt van. Is.
Igen. Talán.
Mert én egy olyan világba születtem még, egy olyan világban nőttem fel, ahol mindent bizonyos elvek határoztak meg. Mindent. Nem volt más út. Nem volt egyediség. Elvek voltak. Elvek szerinti életek voltak. Uniformizálás volt. Ebben telt a gyerekkorom. Egyediségről, egyedi megoldásokról, egyedi igényekről szó sem volt. Szó sem lehetett. Arról meg végképp nem, hogy az egyedi igényeket egyedi utakkal elégítsük ki. Olyanokkal, amelyek személyre vannak szabva, amelyek az adott helyzetben jók. Ott pont jók. És előrevisznek, megoldást kínálnak, de közben nem mennek túl a határon, a kereteken.
Akkor és ott megtanultam, hogy az elvek merevek. Rugalmatlanok. Az elvek azok elvek és ahhoz görcsösen ragaszkodunk. Mert úgy illik. Úgy kell. Mert az elvek már csak ilyenek.
Kitalált fajták. Amelyeket valakik kitaláltak önnön kútfejükből, amelyek nem hagyományokon alapultak, nem egy közösség mozgatórugói hívták őket életre, hanem amelyeket csak úgy ráraktak egy közösségre. Nem valódi tapasztalatokon, igényeken alapultak, nem ezek hívták őket életre, hanem valakik megalkották őket – esetlegesen minden különösebb megalapozottság nélkül. Mert irányítani akartak. Hatalmat akartak a kezükbe és így azt gondolták, hogy megkaphatják. És valahol el is érték a céljukat… de ez messzire vezető történet.
Szóval, nekem ezt jelenti az “elv” szó.
Az elv szó, ami éles ellentében áll azzal, amit én szülőként szeretnék a gyerekeimnek adni.
Az elvek számomra a rugalmatlanságot, a szigorú – olykor öncélú – (le)korlátozást, a behatárolást, a leszűkítést, a tekintélyelvűséget jelentik. És pont azt nem adják meg, amire a legnagyobb szükségem van, ha a gyerekeimre nézek. Nem adnak flexibilitást, rugalmasságot, nem adnak képességet a változtatásra, javításra, jobbításra, nem biztosítanak átmenetet egyik oldalról a másikra, ha át kell kelni, ahogy egyediséget, egyéniséget sem.
Az elvek korlátozóak. Az elvek egyenes utak mentén haladnak. Nagyon jól kirajzolt, megrajzolt, pontosan meghatározott egyenes utak mentén. Nincs leágazás, nincs letérés, kőbe vésett (le)szabály(ozottság) van.
Elvek vannak.
Ragaszkodás van. Kőkemény. Görcsös. Ragaszkodás egy gondolatsorhoz. Akkor is, ha nem kéne.
És még valami.
Az elvek végleteket képviselnek.
A szülőség meg pont azt nem bírja el. Nem véletlenül. Mert folyton változik. Mi. A gyerekeink. Is. Ezért nem lehet elvek szerint nevelni. Szerintem. Korlátok, megengedő korlátok között igen. És pont erről szól az egyedi anyaság.
Ezekről a korlátokról. Mert nem igaz, hogy az egyedi anyaság/szülőség a korlátlan szabadságot jelenti. Nem. Nem azt jelenti. A megengedő/változó/rugalmas korlátozást, korlátokat jelenti. Amelyek egyszerre szabnak határokat és adnak szabadságot. Helyet az egyediségnek, az egyéniségnek. Az igény szerint való odafordulásnak, odafigyelésnek.
Mert hát ez a lényeg. Az elvekkel szemben.
Erről szól az egyedi anyaság. Az egyedi út. Az uniformizálással szembeni szabadság. Szerintem.
És ez nem elvtelenség. Egy olyan termékeny állapot, amely az egyénért és a közösségért egyszerre, egyaránt tesz. A közös nevező megtalálására törekszik. Mindkettő jó-létért dolgozik. Összhangba hozza az egyént és a közösséget úgy, hogy egyik se sérüljön.
Közben pedig nem ragaszkodik görcsösen valamihez, ami valaki másnak, esetleg másoknak jó. Amit valaki(k) kitalált(ak), aztán uniformizált(ak). Mert, hogy így lesz jó a közösségnek.
Vagy nem. Vagy nem! Egy közösség (társadalom – sic!) nem az uniformizált tagoktól működőképes. Épp ellenkezőleg! Az egyediség élteti.
Na de hol és hogy születik az egyediség, az egyéniség?
Biztosan válaszolnom kell erre a kérdésre?! Szerintem mindenki tudja, sejti a választ a szíve mélyén.
* * *
Újra kihangsúlyozom az egyedi anyaság nem arról szól, hogy mindenki azt csinál, amit akar, amit ő jónak lát. Vagyis de. Azt csinálja, amit jónak gondol, jónak lát. A gyerekeiből kiindulva a kereteken belül maradva. Amelyek igazodnak a nagy egészhez. Az egyedi anyaság alapja az igény szerint való nevelés (a nagyobb közösség jólétét is szem előtt tartva. A közösség működőképes életét). És nem csak akkor, amikor kicsik a gyerekek. Mert nem csak a kicsi gyerekek gyerekek. De olybá tűnik, hogy az igény szerintiséget valahol kisgyerekkorban lerakjuk. És ott is hagyjuk az út mellett.
És akkor jönnek az elvek. Meg az elvekre való hivatkozás. Amelyeken az igény szerinti szoptatásnál például nagyon könnyedén át tudunk lépni. Ahogy azt kell. Mert a gyerekünkre figyelünk. Ahogy azt kell.
Később is ennek kellene lennie a vezérfonalnak. Az igények szerinti nevelésnek. Amely figyelembe veszi az egyén igényeit és ezzel együtt belül tartja a határokon. Nem telepszik rá, nem uniformizál, hanem felemel a közösség érdekében.
Ezért fontos az egyedi anyaság. Elvek/uniformizálás, egyediség/egyéniség határán mozogva. Hogy pontosan lássuk a határt.
Az egyediségtől nem kell félni… az anyaságban sem. Az igény szerinti nevelés nem elvtelenség. De ne feledjük, hogy a színtér közös, ahova egyszer majd színpadra szólítanak a gyerekünkkel és a dal akkor szól a legszebben, ha megvan az együtthangzás. És közös a cél.
Az utak azonban ettől függeltenül lehetnek egyediek…
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!