Ki a legboldogabb?

Mi a boldogság? Kinek mi… Ki a legboldogabb? Mi a boldogság SI mértékegysége? A pénz vagy a gyerek boldogít jobban?

Photo by Ben White on Unsplash

Amióta ember él a földön, a boldogságot keresi. Mindenki.

De hogy mi a boldogság?

Na arra még senkinek nem sikerült rájönnie. Úgy igazán. Próbálkozások persze mindig vannak. Mert mi, emberek már csak ilyenek vagyunk. Szeretnénk mindent kézzel foghatóvá tenni, mert azt gondoljuk, hogy akkor könnyebb megérteni. Könnyebb elérni. Ha materizalizáljuk, akkor szépen sorban kipipálhatjuk a hozzávalókat a listáról és ha minden megvan, akkor akár boldognak is érezhetjük magunkat.

Akár.

Vagy nem? Nem így megy?

Nem tudom. Nem tudhatom. Már csak azért sem, mert mindig másért, máshogy, más okból kifolyólag szoktam én magamat boldognak vagy éppen boldogtalannak érezni. Nincs SI mértékegysége a boldogságomnak. Mert ez is olyan, mint az anyaság. Folyton változó közeg. Nyilvánvalóan az a célom, hogy minél több olyan alkotóeleme legyen az életemnek, amely elégedetté tesz, amely mosolyt csal az arcomra, amitől úgy érzem: boldog vagyok. De hogy pontosan mitől vagyok boldog egy adott nap, egy adott időszakban, azt nem lehet állandó tényezőkhöz kötni. És szerintem nem is kell.

Nem is olyan régen végigsöpört az interneten egy felmérés. Arról, hogy ki a világon a legboldogabb. Néztem innen is, onnan is. És nem értettem. Most ezt komolyan kutatják? Ja, “brit tudósok”. Akkor annyit is ér. Igazi választ nem kapunk belőle. És titkon reméltem, hogy senki nem is számított ilyesfajta válaszra. Ahhoz képest rengeteg megosztást és kommentet kapott az írás. Hm. Ez is egyfajta látlelet. Ha úgy vesszük.

Bár igazi választ nem adott a kérdésre – csak egyoldalút, de azt nagyon -, arra mindenesetre jó volt, hogy árkot ásson a kutatás eredménye. Mert persze azonnal mindenki szétszedte a tanulmányt, majd összerakta, kiolvasta belőle azt is, ami nem volt benne. És mindenki levonta a saját következtetéseit. Naná!

És ez még mind nem volt elég. Mert másnap megjelent egy másik tanulmány – amit szintén “brit tudósok” készítettek… sokan vannak na -, ami szöges ellentétben állt az egy nappal korábbival. Arról, hogy ki a legboldogabb a világon. Mert míg az első azt mondta ki, hogy a négy gyereket nevelő családok/szülők úsznak csak úgy igazán a boldogságban, a másik felmérés pont azt hozta ki, hogy a gyerektelen, szingli nők.

Na tessék!

* * *

Ülünk az asztalnál. Legkisebb és én. Nézem, ahogy szemezgeti a szőlőt a tányér felett. Nem eszik, szemezget. Először leszedi a szemeket a fürtről és hagyja, hogy puhán belehulljanak a tányérba. Amikor végzett az egész fürttel, feláll, kidobja a szemetesbe és visszaül a helyére. És néz. Nézi a tányérját és rajta a víztől csillogó, egészséges, gömbölyű szőlőszemeket. Mert persze arra külön ügyelt, hogy egy rossz se kerüljön közéjük.

Nézi őket.

És látom, ahogy ragyog az arca. Látom, ahogy maga elé képzeli az ízüket, a roppanásukat, a roppanás hangját, az egész folyamatot. És látom az arcán a boldogságot.

Mert neki akkor és ott, abban a pillanatban ezek a szőlőszemek jelentették a boldogságot.

A következő fél órában pedig majd valami egészen más.

– – –

Lassan baktatok fel a gyerekszobák felé. Hallom, ahogy kamasz Nagyfiú fészkelődni kezd a szobájában, mert érzi a vesztét. Hogy be fogok menni hozzá és kérdezni fogok tőle valamit. Például, hogy hol a szennyese vagy hogy miért nem viszi ki a szennyesét. Már épp a kilincsre tenném a kezemet, amikor valami visszahúzza. Nem nyitok be. Majd, ha akarja, összeszedi és kihozza. Ha meg nem, akkor jár koszos ruhában és magára dönt fél liter kölnit. Férj készletéből. De ezt majd lemeccselik egymás között.

Nem nyitok be. És hallom a boldog sóhajt, hogy nem nyitottam be. Hogy szabadságot hagytam neki. Apró szabadságot, de fontos szabadságot egy kamasznak. Boldog. És én is boldog vagyok.

* * *

Mindeközben pedig az internet világában a felnőttek szétszedik egymást, hogy nem igaz, hogy valakinek az a boldogság, hogy minden évben a világ más tájára utazik a hasát süttetni vagy fél évente beiratkozik egy új tanfolyamra stb. Láthatóan unatkozik. Mert nem lehet boldognak lenni gyerek nélkül. Ez mind csak pótcselekvés.

Vagy éppenséggel nem igaz, hogy valaki attól boldog, hogy fél tucat gyerekkel veszi körül magát és közben önmagára alig jut ideje, zsíros a haja, nem feszes a hasa, nem tud eljárni otthonról, amikor kedve tartja stb. Hogyan lehetne már boldognak lenni egész napi zsibongásban, ahol az embernek semmi ideje nem jut önmagára, szinte a gondolatait sem hallja, nem tudja felfedezni önmagát. Ez mind csak önámítás, a valódi vágyaink elrejtése. (Az olykor bántónak tűnő közhelyek használata nem véletlen… bocsásd meg nekem.)

Pénz vagy gyerek? Melyik boldogít jobban?

Ez most komoly?

Körte vagy alma?

Melyik finomabb? Melyik kerekebb? Melyik szebb?

Kérdések, amelyekre nincs jó válasz. Abszolút értelemben vett jó válasz. Mert attól függ, hogy kit kérdezel.

Esetemben ha Legkisebbet, akkor ő akkor a legboldogabb, ha belém bújhat, ha szorosan mellettem lehet, ha a fejét az ölembe fúrhatja, ha össze-vissza puszilhat. Ha Nagyfiút, akkor a válasz inkább az, hogy ha minél távolabb lehet tőlem, ha nem is érek hozzá, puszidobásra meg még ráutaló magatartást sem teszek… nemhogy puszit adok(!) neki.

Pénz vagy gyerek?

Nem igaz, hogy egyik vagy másik jelenti a kizárólagos boldogságot. És tudod miért nem? Mert

… a boldogság személyes. A boldogságnak nincs SI mértékegysége. Sőt semmilyen mértékegysége nincs. A boldogság mindenkinek a sajátja. Ha megéli, megérti. A lényegét.

Pont.

Ennyi.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!