Ne hagyd elveszni – őszi kép maradék papírcsíkokból

Egy-egy kézműveskedés alkalmával néha megszalad az olló, itt is, ott is keletkezik némi maradék. Kidobni? Ugyan már! A hasznavehetetlennek tűnő papírcsíkokból pillanatok alatt hangulatos őszi képet készíthetünk gyerekszobák, tantermek, közösségi terek falára.

maradék-hasznosítás papírral

 

Az ősz kemény időszak. Főleg az eleje. És nemcsak a nyári napsütést felváltó borongósabb időjárás miatt – bár én ezt egy cseppet sem bánom, de tudom, hogy a környezetem nagy része azért ezt igencsak a szívére veszi -, hanem mert nem telik el nap, hogy az iskolás gyerekeimhez kapcsolódóan ne kéne valamit csinálni, befizetni, kifizetni, elhozni, átvenni, bekötni, átkötni, visszavinni, beszerezni.

És ha ezekkel mind megvagyunk, akkor jönnek a kötelező körökön túli kérések, hogy olyan üres a tanterem, a közösségi tér, fel kéne dobni valamivel… esetleg némi szezonális dekorációval, de persze lehetőség szerint ne erre költsük el azonnal a pár nappal korábban befizetett osztálypénzt. Biztos mindenkinek akad otthon felesleges poszter, kép, vagy más dekorja, amit épp nem használ. Ja. Biztosan.

Na ebben a felfordulásban néha én sem tudom, hogy pontosan hol is áll a fejem. És ilyenkor előfordul, hogy megfeledkezem bizonyos dolgokról. Például, hogy folyamatosan szemmel kell tartani Legkisebbet, aki rendkívül kreatív fiatalember, amolyan barackmagból atommagot kreáló fajta. Minden érdekli, mindent kipróbál. Azt is, amit nem kéne. Tudod, ő az, aki megnyomja azt A piros gombot, ami beindítja a visszaszámlálót a bombán, amitől lefagy az atomreaktor a tengeralattjárón, de még előtte kilövi az önmegsemmisítő torpedókat stb. Na. A lakásunkat eddig csak az mentette meg a teljes pusztulástól újraszabástól, hogy mindig minden “átalakításra” alkalmas eszközt azonnal a helyére raktunk. Majdnem mindig…

Ősszel azonban akadnak kihagyások. (Minden évben. Ennek vannak látható nyomai is a lakásunkban.) Amikor elől marad valami. Aminek nem kellett volna. És akkor jön Legkisebb és kezébe veszi a dolgokat. Ahogy azt a minap is tette, amikor meglátta, hogy véletlenül az asztalom sarkán figyel a papírvágógépem. És tudta, hogy hol találja a papírokat. A színes papírokat. Mert jó megfigyelő. Amire is büszke is lehetnék.. az is vagyok. Kivéve az ilyen eseteket.

És aztán összekombinálta ezt a két dolgot és nekilátott vágni. Egyenes csíkokat. Sokat. Vagyis inkább rengeteget. De legalább nem egy színből. Hanem sokból. Vagyis inkább rengetegből. Mire észrevettem majdnem feldolgozta a teljes készletet. Amit nem pont erre szántam. De már nem volt visszaút. Felvágta őket. Vékony, hosszú csíkokra.

Amikor megláttam, nos, nem a dícséret jött először a számra, hogy Hú, milyen ügyes vagy, kisfiam! Szuper ügyesen vágsz már egyenes csíkokat!, hanem valami egészen más csusszant ki a számon, hogy azt mondja Te jó ég! Egy iratmegsemmisítő elbújhatna mögötted!

Rögtön ezután pedig azon kezdtem el gondolkozni, hogy szuper, de mit lehet kezdeni több tucat 20 cm hosszú hosszú és 1 cm széles színes papírcsíkkal?! És ekkor bevillant az a kötelező körökön túli körlevél, hogy a lehetőségeihez mérten mindenki vigyen be dekorációkat a tantermek hangulatosabbá tétele érdekében. Ez az! És az is eszembe ötlött, hogy láttam már korábban olyan karácsonyi képeslapokat, amelyeket két papírlap és néhány dekortapasz csík felhasználásával készítettek.

Dekortapaszom nincs, de van egy halom színes csíkom. Az majdnem ugyanaz. Meglesz az a dekoráció! Pikk-pakk.

Őszi kép színes papírcsíkokból

maradék-hasznosítás papírral

 

Hozzávalók

  • színes papírcsíkok (kényelmesebbeknek dekortapasszal helyettesíthetők)
  • olló, ragasztó
  • színes karton
  • rajzlap
  • képkeret

Elkészítés

  • tervezzük meg a színkombinációt: rakosgassuk a színes papírcsíkokat egymás alá addig, amíg elégedettek nem vagyunk a látvánnyal
  • vegyük magunk elé állítva a rajzlapot és ragasszuk rá a csíkokat vízszintesen (várjuk meg, amíg megszárad a ragasztó; ha hullámos lett a papír, akkor nyomtassuk le két könyv között)
  • most vegyük magunk elé a színes kartont (ez lesz a kép felső lapja, jól válasszuk meg a színét, ügyeljünk a csíkokkal való harmoniára!) és a képkeretet
  • tervezzünk a kartonra egy, az adott témakörhöz (pl. ősz: falevél, makk stb.) tartozó formát, rajzoljuk rá, majd egy éles olló segítségével vágjuk ki, mintha sablont készítenénk
  • ragasszuk a színes csíkokkal díszített rajzlapot a kartonlap hátára úgy, hogy a kivágott minta helyén a színes csíkok látszódjanak
  • utolsó lépésként foglaljuk a képkeretbe a képet

 

maradék-hasznosítás papírral

 

maradék-hasznosítás papírral

 

maradék-hasznosítás papírral

 

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!

2 thoughts on “Ne hagyd elveszni – őszi kép maradék papírcsíkokból

    1. Szia Linda!
      Örülök, hogy benéztél hozzám a blogra. És annak is örülök, hogy tetszik az ötlet, amit megosztottam és hogy ki fogjátok próbálni.
      Remélem, hogy nektek is sok örömet okoz majd, ahogy nekünk is.
      Gyere máskor is, várlak szeretettel.
      Üdv: Barbara

Hozzászólás a(z) Bugár Linda bejegyzéshez Kilépés a válaszból