Augusztus. Vége a nyárnak. Vége a szünetnek. Indul a végjáték. Vagy inkább kezdődik? Rögtön emelt szinten. Tanszer(tor)túra. Össznépi társasjáték mindenkinek.
Image by Gábor Adonyi from Pixabay
Állok a nappali közepén, előttem egy nagy halom szennyes. Öööö… Álmomban. Micsoda furcsa álmaim vannak, na hallod! Ó, bárcsak az lenne! Bárcsak egy nagy halom szennyes takarná el a napot a nappaliban. De nem. Nincs akkora szerencsém.
Helyette? Helyette négy kupac tankönyv – háborítatlanul és borítatlanul(!), ami még fenyegetőbben hangzik, ha lehet fokozni a hangulatot – és négy kupac tanszercsomag. Lesz ez még öt is, lesz ez még öt is! Jól van na, biztassál még, biztassál! Szóval, itt vannak ezek a kupacok, vagy inkább halmok, amiket én szereztem be és amiket most reménytelenül próbálok becserkészni. Már ott tartok, hogy inkább megmásznám akár külön-külön mindegyiket oxigénpalack és védőfelszerelés nélkül (nagggyon vakmerő vagyok), mert körbekerülni őket?! Viccelsz?
Hé, Tom, kell neked Mission impossible? Frissen prezentálva!
De ez még csak a kezdet. Vagyis a vég. Nekem. Meg a botnak. Meg a szünetnek. Meg a nyárnak. Kezdődik az iskola!
* * *
Jól emlékszem még az első tanszer(tor)túrámra.
Akkor még csak háromgyerekes édesanya voltam. Meg magas, szőke és kékszemű. Meg lelkes, tapasztalatlan és bátor. Ez utóbbi most is megvan még – különben nem vágnék bele újra és újra minden iskolakezdés előtt, hanem az utódaimra bíznék mindent, utánam meg a vízözön… bár lehet, hogy ez a lenne az igazi bátorság? Lehet, hogy ki kéne próbálnom? -, a másik kettőt elengedtem. Vagyis csak a lelkesedést. De azt nagyon. Pedig!
Gyerekkoromban alig lehetett kivonszolni az Ápiszból, imádtam csellengeni a sorok között, szagolgatni az illatos radírokat, lapozgatni a füzeteket, íráspróba alá vetni a tollakat a füzetekben, kitörni a ceruzák hegyét és rögtön utána kipróbálni a hegyezőket stb., most viszont… most viszont alig lehet bevonszolni. Iskolakezdés előtt meg pláne.
Mert közben lett némi tapasztalatom. A néminél egy kicsit több. Akárcsak gyerekem. A háromnál egy kicsit több.
Szóval lett tapasztalatom és átéltünk egy csomó változást is az elmúlt kilenc évben, de az iskolakezdés körüli izgalom a mai napig nem múlt el. Csak most nem azért izgulok, mert valamelyik gyerekem először lépi át az iskola küszöbét, hanem, hogy vajon a tanfelszerelésekért lehet-e természetben fizetni, mert a nyári szünet finanszírozása enyhén szólva kimerítette a kincstári kasszát. A közös bankszámlánkról nem is beszélve.
De nem lehet. Így meg még izgalmasabb a dolog.
Mert bár – mint korábban is említettem – sok minden megváltozott, amióta Nagyfiú iskolás lett, de egyvalami azért állandó maradt: az iskolakezdés nem olcsó. De szerencsére nem is drágul. Inkább átalakul. De fizetni mindig kell. Sokat.
* * *
Tapasztalataim szerint nincs veszélyesebb tanszervásárlási módszer, mint a lista alapján való vásárlás.
Ennél már csak az a veszélyesebb, ha nincs listád és fejből próbálod meg felidézni a beszerzendőket. Illetve létezik még egy változat – amit csak nagyon haladóknak ajánlok, én is még csak bele-belekóstoltam -, amikor a boltban, a melletted álló szülőtárs kosarában lévő cuccok alapján próbálsz meg tájékozódni. Ez utóbbinál nagyon képben kell lenni a gyerekeid életkorával, nemével és hogy melyik hányadik osztályba is készül (Férj például ezért nem megy soha tanszert venni… a nemek még mennek neki, de a többi?!). Na meg, hogy a kiszemelt szülőtárs gyerekei hányadikba készülnek és milyen neműek. Hogy jó kosárba kukucskáljál.
Azt hitted, hogy ennyi volt? Bár azt írtam az előző bekezdésben, hogy a listás vásárlás veszélyes, de igazából mégiscsak jó. Jó is lehet. Amennyiben nem az iskolai listát használod. Mert azon még az is rajta van, amit majd nyolcadikban fog használni a most első osztályos gyerek. Az előírt mennyiség alapján kalkulálva. És szerintem még a nyolcadik osztállyal alá is becsültem a dolgot.
Megoldás? Ó, persze! Felezd meg a listán szereplő tételek mennyiségét (kivételt képeznek ez alól a grafitceruzák, a tolltartóba való hegyezők, a kék/piros/zöld ceruzák és a radírok, ezek esetében inkább duplázd, de ha jót akarsz magadnak, akkor rögtön triplázd meg az előírt adagot), a számodra ismeretlen fogalmakat (úgy mint olajpasztell, tintakréta, elmosható grafitrúd, préselt rajzszén, porpasztell stb.) azonnali guglizás helyett a józan paraszti eszedet használva konvertáld (zsír-kré-ta), a második lapot… a második lapot pedig hagyd el.
Tovább is van, mondjam még?
Mert a tanszervásárlásnak csak egy része az, hogy mit kell beszerezni. A másik, hogy végül hogyan szerzed be?! Ha nagyon trendi lennék, akkor most azt kérdezném: az online vagy az offline tábort erősíted?
Vagyis leülsz a számítógéped elé és maximum fél óra alatt bepakolsz mindent a virtuális kosárba, majd a következő két órában kipakolsz belőle mindent és újra be, majd újra ki és újra be, mert megjelentek a csemetéid, akik persze elégedetlenek a választásaiddal. De! De legalább nem nyílt színen mondják a szemedbe, hogy mennyire old-fashioned vagy, hogy még mindig az unikornist erőlteted, pedig már lassan a láma-korszakon is túl vagyunk.
És persze a végén egy csomó felesleges dolgot is megveszel, mert a sok ki-be pakolgatástól vagy kétszer lefagyott a géped és a bolt szervere is, de az internet nem felejt, úgyhogy minden a kosaradban maradt, az is, ami te választottál és az is, amit a gyerekek.
De az igazi meglepetés akkor ér, amikor kiszállítják az online rendelt cuccokat. És a fele nem jött meg. Vagyis nem egészen az jött meg, amit rendeltél. Mert kipipálva maradt a helyettesítő termék elfogadása gomb. Így lett kék tolltartó helyett rózsaszín. Katonazöld tornazsák helyett hupilila. Kár, hogy ezeket a fiadnak rendelted. Becserélni már nem lehet, mert a készlet közben elfogyott. Azok miatt, akik az offline vásárlást részesítették előnyben. Hurrá!
De ha most azt hiszed, hogy boltban vásárolni ezek szerint jobb, könnyebb, akkor tévedsz. Emlékszel még a gyerekkorodra? Amikor imádtál az Ápiszban bámészkodni? És persze nem csak bámészkodni. Na. A gyerekeid most élik a gyerekkorukat. Csak szólok. Így aztán a magányos bolti vásárlás illúzió. Ahogy a nem-fogok-semmi-feleslegeset-venni elhatározás is. Hiába van nálad lista. Aminek a második oldalát már elhagytad. Előrelátóan. Mert nem csak a lista van veled, hanem a gyerekeid is. Tudod… most élik az Ápisz (ami most Pirex, de a lényegen nem változtat)-rajongó gyerekkorukat.
De hogy mondjak valami biztatót is. A gimiben már egész rövid a lista. Már ha van. Tényleg! Kár, hogy a rajta szereplő három tétel többe kerül, mint a harmadik osztályos gyereked százhuszonhárom tételes felsorolása.
De ez még csak a kezdet. Vagyis a vég. Nekem. Meg a botnak. Meg a szünetnek. Meg a nyárnak. Kezdődik az iskola!
Nyárutó én így szeretlek.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!