Alpok. Hó és jég. Magas hegycsúcsok, hágók és szurdokok. Svájc ismert arc(ulat)a. De hallottál már a svájci pálmafákról? A mediterrán hangulatú, napsütötte (kis)városokról? Nem? Pedig az is Svájc. Az ezerarcú alpesi ország.
Szóval, Svájc. Talán nem túlzok, ha azt írom, hogy mindenkiben élnek bizonyos képek Svájcról. Mondhatni sztereotípiák. Bennem is… éltek.
Kezdjük rögvest a lila tehenekkel. Na azok nincsenek. Mármint lilák. Több okból sem. Egyrészt lila tehenek nem léteznek. Nem tudtad? Másrészt a lila tehenes csokit a svájciak elég régen eladták már a németeknek. Szóval, lila tehén nincs. Sem így, sem úgy. Viszont másmilyen, az van. Dögivel. Mindenhol. Bárhol. Akárhol. A legváratlanabb helyeken is.
Akárcsak kolomp. Jó, az nem váratlan helyen bukkan fel általában, hanem a tehenek nyakában, az viszont felettébb váratlan, hogy pár nap után már szinte hiányzik, ha valahol nem szól. Úgy érzed, hogy már csak akkor tudsz nyugodtan elaludni, ha távolban hallod a kolompot. És pont olyan gyanúsan hallgatod a kolomp nélküli csendet, mint amikor a gyerekszobából nem hallasz kiszűrödni semmilyen zajt… lehet, hogy már nem is Svájcban vagyok?!
Aztán itt van az, hogy Svájc hegyes. Nagyon hegyes. És havas. Aztán tessék, körbenézel és tavakat látsz és síkságokat dimbekkel és dombokkal. Messze a látóhatár szélén persze feltűnnek a hegyek is (jó-jó A Hegyek), de addig síkság és tó, tó és síkság. Néha egy-egy város. Kék és zöld. Nagyon kék. Nagyon zöld. Nagyon nagyon.
És akkor a pálmafákról, a bódító illatú leanderekről, a napsütötte, Riviéra-hangulatú tóparti, középkori történelmi hangulatot árasztó városokról még nem is beszéltünk. Mindjárt fogunk…
De persze vannak azért olyan sztereotípiák is, amelyek igazak. Mint például, hogy Svájc drága. Nagyon drága. Meg hogy finom a svájci csoki. Nagyon finom. És akkor jöjjön a csattanó: ez a kettő ráadásul még együtt is igaz. A finom svájci csoki drága. Nagyon. De megér minden pénzt.
Ahogy a kirándulások is. Hegyekbe, völgyekbe, zuhogó és jéghideg gleccservízesésekhez, kis- és nagyvárosokba, az örök fagy és hó birodalmába vagy éppen egy buja növényzettel kápráztató “mediterrán” tópartra. Mert Svájcban mindez megvan együtt és még csak hatalmas távolságokat sem kell az országon belül utazni, hogy átélhessük őket. Egyik nap egyiket, másik nap másikat. Térhajlítás és időutazás nélkül…
Na.
Nekünk a fentiekben vázoltak bejárására, felfedezésére két hetünk volt. És bár Svájc területileg körülbelül fele akkora, mint Magyarország, tudtuk jól, hogy a rendelkezésünkre álló idő alatt a látnivalóknak csak töredékére tudunk sort keríteni. Ezért már jó előre elhatároztuk, hogy az ideiglenes szálláshelyünk környékre fogunk koncentrálni, ami nem volt más, mint a Berni-felvidék. Továbbá úgy terveztünk meg minden kirándulásunkat, hogy az oda-vissza út lehetőség szerint ne haladja meg a három órát és így minél több időt tudjunk eltölteni a kiválasztott kirándulóhelyen.
Mindenből egy csipetet…
Hegyre föl, völgybe le
Talán mondtam már, hogy a gyerekeim nem azok a szobanövény típusúak. Inkább örökmozgók. Még akkor is tele vannak energiával, amikor mi, szülők azt hisszük, hogy már egy lépést sem tudnak megtenni, mert mi aztán biztos, hogy nem… ők viszont még ilyenkor is háromszor körberohannák a világot.
Az energiák pedig arra jók, hogy lekössük őket. A fő kérdés a hogyan?! A családi pihenésnek ez mindig egy különösen fontos aspektusa, ha én és Férj is szeretnénk legaláb egy kicsit úgy tenni, mintha pihenhetnénk.
Az elmúlt tizenkét évben, amikor először vágtunk neki családként a nagyvilágnak – igaz, akkor még csak egy gyerekkel, most meg ugyebár öt van -, próbáltunk már mindent a gyerekek szabad vegyértékeinek a megkötésére: strandot, családi sportversenyeket, nagy sétákat, unalmas kulturális programot, de igazán egyik sem vált be, kivéve egyet: a túrázást és hegymászást. Az ilyen programok után nemcsak mi dőltünk ágynak azonnal, hanem legnagyobb meglepetésünkre a gyerekeink is önként és dalolva vonultak a szobájukba, hogy két perccel később már az igazak álmát aludják mindenféle külső, szülői be- és ráhatás nélkül.
Így nyilvánvaló volt, hogy Svájcban is fogunk túrázni. Naná! Végre van hegy meg hegy és nem nagyítóval kell keresni őket.
Pfingstegg/Gletscherschlucht (Grindelwald)
A hegyi túrák közül elsőnek – csak a szoktatás miatt – egy, mászás szempontjából nem túl megerőltető, de annál látványosabbnak ígérkező úti célt választottunk.
Illetve rögtön kettőt: Pfingstegget a maga bájos felvonójával, szabadtéri játszóterével (csúszda, hinta, ugrálóvár, csúszó kötélpálya…), bobpályájával, pazar grillezési lehetőségével és az Alpok talán egyik leghíresebb üdülőfalujánál, Grindelwaldnál található szorost (Gletscherschlucht), amely a felette magasodó gleccser olvadékvizét vezeti le.
És nem bántuk meg.
A kiindulópontunk Grindelwald volt, itt tettük le a kocsit a Pfingsteggre vivő felvonó parkolójában (érdemes időben érkezni, mert bár a parkoló maga nagy, de nagyon hamar megtelik). A felvonó, amely 1391 méter magasra visz fel, egyszerű és kislétszámú, ezért az ára sem vészes svájci szemmel nézve. Némi játszóterezés után mi bevetettük magunkat a grillezőhelyre, hogy kipróbáljuk mit is szeretnek annyira a svájciak a szabadtéri étkezésben.
A Pfingsteggről körülbelül egy óra alatt lehet átérni – tempótól függően – a Gletscherschluchthoz. A meredek útvonal gyerekkel is járható, de azért nem bántuk, hogy nem báli cipőben érkeztünk, hanem túrabakancsban és néhol elkelt bizony a túrabot is. Bármennyire is lenyűgöző a pfingsteggi panoráma, időben el kell indulni a szurdokhoz, mert biztonsági okokból este hatkor bezárják (nyáron is!).
A Gletscherschlucht egy 200 méter mély szakadék, amelynek falába a gleccserfolyó mellett és felett 1-2 méter széles utat vágtak és amely így mindenféle sziklamászási képesség nélkül is biztonságosan megcsodálható. (A hol sziklákon, hol fapallókon vezető út helyenkét síkos, néhol kifejezetten csúszós, ezért túrabakancs erősen ajánlott. Ahogy a pulóver is, mert a folyam jéghideg és a víz mindenhol felcsap a sziklákra.)
A Gletscherschlucht minden kétséget kizáróan leglátványosabb része – a saját természeti csodáján túl – a folyót határoló két sziklafal közé kifeszített háló, amelyen be lehet mászni a rendkívül sebes sodrású, hangosan zúgó gleccserfolyó felé.
Engstligenfälle (Adelboden), Engstligenalp
Svájc nem csak hegyekben, de vízesésekben is bővelkedik. Ezek közül az egyik leglátványosabb az Adelboden közelében található Engstligenfälle. Tulajdonképpen két vízesésről van szó, a 97 méter I-es (alsó) és a 165 méter magas II-es (felső) vízesésról. (Ez utóbbinak egy részét az Engstligenalpra vezető felvonóból is látni.) Az alsó vízeséshez bárki el tud jutni egy könnyű és kényelmes séta során. Ez a túra az Unter dem Birg-i felvonó parkolójából indul és az út maga alig két kilométer hosszú. Ez a szakasz gyerekkel is könnyen járható és pazar kilátást biztosít a vízesére.
De a vállalkozó kedvűek egy keskenyebb, meredekebb, csúszós-kavicsos szakasz megmászása után egészen közel is kerülhetnek az I-es vízeséshez, ahol testközelből tapasztalhatják meg a lezúduló víz minden áldásos és kevésbé áldásos, de annál vizesebb hatását.
Az egy, maximum másfél órát igénybe vevő körtúra után érdemes befizetni a felvonóra, amely az 1900-2000 méter magasságban fekvő Engstligenlaphoz szállít fel. A magas helyek között megbúvó völgy és patak önmagában is pazar látványt nyújt, de a szabadon legelésző tehenek, kecskék tovább fokozzák az élményt. (A völgy teljes egészében körbejárható a felvonó felső állomásától induló körtúra során, amely a Lägerstein Rundwanderweg nevet viseli és körülbelül egy órát vesz igénybe.)
Jungfraujoch
Tudtuk, hogy ha egyszer eljutunk Svájcba, akkor mindenképpen szeretnénk felmenni egy 3000 méternél magasabb hegyre. Ennek egész egyszerű oka volt: 2018-ban Ausztriában a Dachstein akkora élmény volt, hogy nem akartuk kihagyni belőle a gyerekeket. Az úti célt is hamar megtaláltuk: Jungfrau.
A Jungfrau az azonos nevű masszívum legmagasabb csúcsa a Berni-Alpokban. A csúcsot az aaraui Meyer fivérek hódították meg 1811-ben. Az egykor nehezen megközelíthető hegyre ma a Jungfraubahn fogaskerekű vasút visz fel: a hegy belsejében futó pálya végállomása a Jungfraujoch vasútállomás, amely 3454 méteres magasságával a legmagasabban fekvő vasútállomás Európában. A 9,3 km hosszú vasútvonal legnevezetesebb része a 7 km hosszú kemény sziklába vájt alagút. Az alagút végén található sziklaüregből az alpesi ország leggyorsabb liftjei – 108 méter 25 másodperc alatt – szállítják fel az utasokat a hegy különböző létesítményeihez (Sphinx terem, jégpalota).
A Jungfraubahnen útvonala az UNESCO által a Világörökség részévé nyilvánított egyedülálló természeti tájon, a Jungfrau-Aletsch alpesi hegyvidéken vezet keresztül. A csúcson Svájc legszebb panorámájában gyönyörködhetünk (jó időben akár a németországi Feketeerdőig is elláthatunk).
Fontos megjegyezni: 3500 méter magasságban már ritkább a levegő, amely fejfájást, szédülést okozhat (tényleg! személyes tapasztalat), amely ellen gyakori vízivással, lassabb sétatempóval és hosszú, mély levegővételekkel védekezhetünk.
Lauterbrunnen völgy (72 vízesés völgye)
A magyarul “hangos kút” elnevezésű terület a svájci Alpok egyik legfantasztikusabb völgye. A kőfalak és hegycsúcsok között húzódó vidék 72 zubogó vízesés, számtalan zöldellő legelő és jó pár magányosan álldogáló hegyi fogadó otthona.
Lauterbrunnen közelében található a vidék minden bizonnyal leghangosabb és leghidegebb vízesése, a páratlan természeti szépségével mindenkit lenyűgöző Trümmelbachfälle. A percenként húszezer liter és még nyáron is csak alig 2 Celsius fokos vizet szállító vízesés a Schwarzer Mönch-hegy belsejében hatalmas és függőleges sziklafalak között zubog alá a mélybe. A Trümmelbachfälle csak a nyári időszakban látogatható és egy speciális barlanglift visz fel a közepéig, onnan lépcsőkön lehet feljutni a sziklák között vezető kiépített út legmagasabb pontjáig.
Fontos: a sziklák között olyan hideg van, hogy meglátszott a leheletünk, ezért pulóver/kabát viselése feltétlenül ajánlott. Egy-két helyen ráadásul kifejezetten “nagy” mennyiségű vizet kap az ember a nyakába.
Lássuk a várost! Meg a medvét…
Városlátogatás gyerekkel? Miért is ne? Öt gyerekkel? Hát…
Szerintem minden olyan dolog, amely közös családi élményt ad a vakáció alatt, jó ötlet, a kivitelezés persze nem mindig könnyű, főleg, ha városlátogatásról van szó, de ötgyerekes édesanyaként megtanultam: semmi sem lehetetlen, csak jól kell tálalni és persze mindig kell B-tervnek lenni.
Sokan úgy gondolják, hogy egy városlátogatás gyerekkel unalmas… mármint a gyereknek, mert a szülőknek inkább idegtépő. De miért is? Nyilván nagyon függ attól, hány és milyen korú gyerekekkel akarunk nekivágni a felfedező túrának, de én még soha nem tapasztaltam, hogy unalmasak lennének ezek az alkalmak. Mondjuk öt gyerekkel soha nem unalmas az életünk, bár én néha nagyon vágynék egy-egy ilyen alkalomra, amikor csak én vagyok meg az unalom.
Ha vettük a bátorságunkat és a városlátogatás mellett döntünk, akkor hagyjuk otthon a felnőtt létünket, tegyük le a gyerekek elé az adott városról szóló leírásokat és hagyjuk, hogy ők jelöljék ki azokat a helyeket, amelyeket meg szeretnének nézni. Persze figyeljünk arra, hogy ne csak cukrászdák, fagyizók, játékboltok, késboltok szerepeljenek a listán. Valaki egyszer régebben – alias én – azt mondta, hogy egy város nem akkor fog beépülni a gyerekek emlékeibe, ha fél tucat múzeumot, kastélyt, szobrot megnéztünk jobbról is, balról is, ha az adott épület előtt perceken át tartó ácsorgás közben felolvastunk róla minden fontos információt, hanem ha a maguk módján, a maguk szintjén belakhatták, felfedezhették a környezetet.
Ezt a korábbi álláspontomat szem előtt tarva vágtunk neki Bernnek, Vevey-nek, Montreux-nek és Broc-nak.
Bern
Kezdjük azzal az érdekes ténnyel, hogy Svájcnak de jure nincs fővárosa, viszont de facto Bern az, amely alig 130 000 lakosával az alpesi ország negyedik legnépesebb városa.
Bernt a 12. század végén alapították az Aare folyó partján. Az Aare egyik hurokszerű kanyarulatában fekvő óvárost, amely az UNESCO Világörökségének része, a mai napig belengi a középkori történelmi hangulat. Az általános építészeti emlékeken túl erre több épület is ráerősít, egyebek között a 12. században épült, csillagászati órával is felszerelt óratorony (svájci németben Zytglogge-Turm), a 15. századból származó Városháza, valamint a 15-16. században épült gótikus Münster-székesegyház.
A svájci fővárosnak van egy igazi különlegessége, a világszerte egyedülálló 16. századi eredetű, a Nydegg híd hídfőjénél álló medveverem (Bärengraben), ahol élő barna medvéket tartanak. (A barna medve a városnak és a kantonnak egyaránt címerállata. A legenda szerint szerint a városalapító Berchtold V. von Zähringen herceg úgy döntött, hogy az első elejtett állatról kell elnevezni a várost, ami a legenda szerint egy medve – németül Bär – lett. A két szó között nincs nyelvészetileg bizonyított összefüggés…)
Az árnyas parkokkal, csobogó – középkori eredetű – közkutakkal a turistákat rabul ejtő óváros néhány órás sétával, gyalogszerrel is könnyedén bejárható, a fontosabb műemlékek szinte sorban követik egymást, nem nagyon lehet eltéveszteni őket.
Montreux, Vevey (Genfi tó)
A Genfi tóról mindenki hallott már. És ha már hallottunk róla, akkor természetesen él bennünk a vágy, hogy legalább egyszer felkeressük. Már csak azért is, mert ha jó helyre utazunk és szerencsénk van az időjárással, akkor akár a szomszédos Franciaországban magasodó Mont Blanc csúcsát is megpillanthatjuk a partjáról.
És nekünk szerencsénk volt. Mind a helyszínnel, mind az időjárással. Ugyanis némi vacillálás után nem az egyértelmű úti célnak tűnő Genfet kerestük fel, hanem Vevey-t és Motreux-öt, ahonnan pazar kilátás nyílt a Mont Blanc-ra.
Mivel a városlátogatásokat lazulós napoknak terveztük a bakancsos túrák előtt, között, után, ezért a Genfi tó partján a kötelező látnivalók felkeresése helyett inkább a környék megismerésére, az alpesi települések megszokott hangulatával éles ellentétben álló mediterrán látványvilág befogadására koncentráltunk. Így történt, hogy Montreux-ben nem álltunk meg szelfizni a világhírű énekes, Freddie Mercury szobránál, nem léptük át a Chillon kastély küszöbét, viszont hosszan sétáltunk a bódító illatú óriás leanderek és rhododendronok árnyékában és pihegtünk a tömzsi pálmák mellett.
Vevey-ben szintén tartottuk magunkat a lazulós terveinkhez. Nem utaztunk fel az UNESCO Világörökségéhez tartozó Lavaux szőlőhegyeihez, kihagytuk a Nestlé főhadiszállását – de azért a Villa megvolt – és a méltán híres Charlie Chaplin múzeumot (aminek a bejárása minimum 3-4 óra), helyette viszont lelkesen vetettük bele magunkat az alkalmi szőlőünnep kavalkádjába, jókedvűen vegyültünk a helyiekkel a középkori hangulatot árasztó utcákon és adtuk át magunkat önfeledten egy igazi tehén szépségverseny minden izgalmának… és szagának.
Broc – Maison Cailler
Broc-ot nem azért választottuk, mert várostörténetileg kiemelkedő fontosságú lenne tele látnivalóval, hanem a csokoládé miatt és azért, mert egy esős napra ennél jobb programot nem lehetett volna kitalálni. Itt található ugyanis a nagy és híres svájci csokoládégyárak egyikének a főhadiszállása, a Maison Cailler.
A Maison Cailler látogatóközpontja a hét minden napján látogatható. Érdemes előre jegyet foglalni és venni online, mert csak meghatározott időablakokban lehet belépni a központba. A svájci mértékkel is kedvező árú belépők (még ötgyerekeseknek szóló családi jegy is van!) magukban foglalják az egészen elképesztő hangulatú interaktív csokitörténeti bemutatót, a részleges betekintési lehetőséget a gyár működésébe, valamint a túrát lezáró csokikóstolást. Az egész látogatás körülbelül 45 percet vesz igénybe, ez attól függően lesz hosszabb, hogy mennyi csokit eszünk a végén… és utána hány percet töltünk a mellékhelyiségben.
A kínált csokik nagyon finomak és nagyon etetik magukat – ráadásul nagyon sok van belőle -, mégis nem árt vigyázni, főleg a gyerekeknél. Érdemes némi vizet vinni magatokkal, ha nem akarjátok, hogy rossz vége legyen a kóstolásnak.
Ússzunk az árral – tavak, folyók mentén
Svájcban a természeti képződmények közül nemcsak a hegyek szemet gyönyörködtetőek, hanem a különböző kisebb-nagyobb patakok és tavak is. Nem véletlenül, hiszen van némi közük a hegyekhez.
Schwarzwassergraben – Sensegraben
Bern közelében található a Sense nevű folyó (nyáron inkább patak), amelynek környezete egy kellemes, körülbelül 9 kilométer hosszú, fürdőzési lehetőséggel, piknikezéssel, grillezéssel tarkított túrát kínál azoknak, akik mászós kirándulás helyett inkább egy kiadósat sétálnának. A túra Schwarzwasserbrückétől indul és Thörishaus felé tart, és ide is tér vissza, miután a “folyó” mindkét partját bejárta az ember 4-4 kilométer hosszan.
A kavicsos, köves szakaszokon kiválóan lehet grillezni és ha kellően meleg az idő, akkor még fürödni is lehet a Sensében, ami ugyan elég hideg még a nagyon meleg nyári napokon is, de cserébe viszont kristálytiszta.
St. Peter Insel
A St. Peter Insel egy igazi családi program helyszíne. Egyrészt csodálatos természetvédelmi terület madárlessel, kilátóval, másrészt a hajóállomás közelében elterülő hatalmas zöld területen nagyszerűen lehet piknikezni, grillezni, tollasozni, focizni vagy egész egyszerűen csak pihenni; az igazán lelkesek pedig még a fürdéssel is megpróbálkozhatnak.
Fontos tudni, hogy a sziget autómentes övezet, csak gyalogosan és kerékpárral lehet közlekedni rajta. A bejárata Erlach városánál van és egyik csücskéből a másikig eljutni 5 kilométeres gyalogutat jelent. Ezt meg lehet spórolni, ha Erlachban hajóra száll az ember és elhajózik a sziget közepén található kikötőig. (Mi Erlachban tettük le az autót, az egész napos parkolási díj 7 frank volt, így a kirándulás végén még arra is jutott időnk, hogy bejárjuk magát a kisvárost is, amelyet igazán kár lett volna kihagyni.)
Az erlachi kikötő közvetlen közelében egy ingyes strand működik, amelynek kipróbálása méltó lezárása lehet a napnak.
Brienzi tó – Giessbachfälle
A gyerekek szerint egy vízesés akkor ér valamit, ha be lehet menni alá és jól meg lehet ázni. Svájcban erre is van lehetőség, egészen pontosan a Brienzi tó partján fekvő Giessbachban. A Giessbachfälléhez legegyszerűbben hajóval és siklóval lehet eljutni.
Mi Interlaken Ost állomást választottuk kiindulási pontnak (egész napos parkolójegy a vasútállomás mellett 4 frank), innen hajóztunk el a településig. Nagy szerencsénkre az első hajóutat egy muzeális gőzhajóval tettük meg, amely igazán különleges élmény volt. A sikló a giessbachi kikötőből indul a vízesés aljához és a vele szemben található hotelhez. A túraútvonal kiépített erdei ösvényen vezet, amely néhány helyen kifejezetten meredek és a lecsapodó pára, valamint a kicsapodó víz miatt csúszós, ezért érdemes egy jó sportcipővel vagy túrabakanccsal készülni a sétára.
Az alsó hídról csodás panoráma nyílik a vízesésre, a felső híd pedig szó szerint bevezet a zuhogó víztömeg alá.
Visszafelé menet mi a sikló helyett a hoteltől induló sétautat választottuk, amely lefelé haladva többször is érinti még a vízesést és csodás látványt nyújt a valószerűtlenül kék Brienzi tóra.
Gantrischseeli
A káprázatos szépségű svájci tavak mindig nagy tömegeket vonzanak. Ha viszont nem szeretjük a tömeget, akkor a mi tavunk a Gantrischseeli, amely a Bernhez legközelebb eső kirándulóterületen – Gantrisch régió – található. A tóhoz csak gyalog lehet feljutni, mert sem felvonóval, sem autóval nem megközelíthető a terület.
A környéken emiatt számtalan parkoló áll a turisták rendelkezésére, ahol 5 frankot kell fizetni a napijegyért (elvileg ingyenes parkolási lehetőségek is vannak, de azok a parkolók nagyon hamar megtelnek, tekintettel arra, hogy a területről számtalan túraútvonal indul a környéket uraló hegyek felé).
A tóhoz a Wanderweg és az Unteren Gantrischhütte irányt kell követni, de nem kell lefordulni a hüttéhez, hanem a meredeken felfelé vezető túraútra kell áttérni, amelynek túloldalán már ott csillog a Gantrischseeli.
A tó partja remek lehetőséget nyújt a grillezéshez, melegebb nyári napokon pedig egy kis örömpancsolás sem kizárt, ha nem vagyunk nagyon kényesek a hideg vízre.
Fontos megjegyezni, hogy az ide vezető útvonal igazi hegyi terep az autóknak folyamatosan emelkedő és kanyarokkal telitűzdelt úton, úgyhogy aki érzékeny a tengeribetegségre, az jó, ha előre felkészül az elkerülhetetlenre.
Tippek
- Svájcban szinte mindenhol fizetni kell a parkolásért, nemcsak a városokban (aminek külön rendszere van), de még a hegyi parkolókban is – természetesen vannak ingyenes lehetőségek, de ahol fizetni kell, ott az eltévelyedőket szigorúan büntetik a speciális hegyi parkolóőrök -, ezért mindig érdemes aprópénzt tartani magunknál 1, 2, 5 frankos képében. Hegyi parkolásnál az egész napos jegy – nem népszerű, nagy forgalmú helyeken – átlag 5 frank, városokban ennek ötszöröse, hétszerese is lehet! Városlátogatásokkor ezért érdemes megfontolni a vonatot, mint alternatívát, mert kényelmes, tiszta, sűrűn és pontosan jár és ha tudunk bizonyos kedvezményekkel élni, akkor igazán kedvező árú. Persze mobil applikációval is lehet fizetni, de Svájc nem uniós tagállam, így külföldiként érdemes óvatosan bánni a netes adatforgalommal, mert az olcsónak indult parkolás a végén igencsak drágára jöhet ki.
- Svájcban a tankolás nem úgy működik, mint Magyarországon: sok benzinkútnál nincs személyzet, akihez segítségért fordulhatnánk. Ahhoz, hogy tankolni tudjunk, először a bankkártyánkat be kell tenni az automatába, amely rögtön ráterhel 150 frank körüli összeget. Tankolni csak ezután tudunk, a végösszeg a tényleges fogyasztáshoz mérten kerül végül levonásra. (Elsőre abszolút para, mi is három benzinkutat is otthagytunk, mire a negyediknél egy készséges bolti alkalmazott elmagyarázta a helyzetet kézzel-lábbal mutogatva.)
- A legtöbb svájci beszél angolul, vagy ha nem, akkor is igyekszik megérteni, amit mondani, kérdezni szeretnénk, de nyáron nagyon sok segítő jár-kel a kiemelt turisztikai célpontoknál, akik egészen biztosan beszélnek angolul.
- A nyilvános vécék a városokban, felvonóknál ingyenesek.
- Minden utazás végén kell vásárfia. Mit érdemes Svájcból hozni? Csokit! Hol érdemes venni: nem feltétlenül a csokigyárakhoz kapcsolódó látogatói központokban, sokkal inkább a Migros, a Coop vagy hasonló üzletláncokban, ahol szinte mindig van akció, amikor akár féláron is meg tudjuk venni a kedvenceket. A kézműves csoki a táblás csokoládénál drágább, átlagára 2700 forint/kg a mi tapasztalatunk szerint. További ajándékötlet: svájci bicska, sajt, Swatch óra.
- A költségek csökkentésének egyik legjobb módja egy hosszabb tartózkodás esetén, ha kiváltjuk a Swiss Half Fare Cardot – amelynek ára 120 frank felnőtteknek – és a velünk együtt utazó 16 év alatti gyerekeknek pedig a Swiss Family Cardot. Az elsővel a felnőttek féláron utazhatnak bizonyos közlekedési eszközön, a velük együtt utazó gyerekek pedig ingyen. Ez a felvonóknál különösen jól jöhet, de a vonatos utazásoknál is nagy segítség.
Bár én is többször kihangsúlyoztam, hogy Svájc nem olcsó ország, sőt, de ha sikerül barátok segítségével megoldani a szállást, az étkezés terén elviseljük, hogy néhány napon keresztül a rizs-tészta-krumpli Bermuda-háromszögben mozgunk majd, hovatovább némi időráfordítással felkutatjuk a számunkra legideálisabb kedvezményeket, akkor Svájc igenis elérhető közelségbe kerülhet.
És hát valljuk be: egy ezer arcú országért érdemes némi kényelmetlenséget bevállalni.
Mi már csak tudjuk.
Szeretnél még többet tudni erről a gyönyörű alpesi országról, naprakész információkat keresel, kíváncsi vagy a legfrissebb programokra? Kövesd a Swiss Active oldalát, ahol mindenről első kézből, egy helyen értesülhetsz.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!