Nincs gyerekes lét határátlépés nélkül. Hol a gyerek(ek), hol a szülők feszegetik a saját vagy éppen egymás határait. De mi történik akkor, amikor az egész család lép át bizonyos határokat? Na, akkor például eljuthatnak akár Svájcig is.
Talán írtam már, de ha mégsem, akkor most megteszem: a nagycsaládi utazásoknak mindig van egy sajátságos fílingje. De bizony ám!
És most nem azokra az esetekre gondolok, amikor például az öt gyerekünk egyszerre gondol egyet és rúgja le a lábáról a kocsiban a korábban órákon át erős használatnak kitett túrabakancsokat és terjedni kezd az ájer… Nem. Bár gondolhatnék erre is, hiszen nehéz lenne letagadni, hogy ennek is van egy igen jellegzetes fílingje, de mégsem ez ötlik az eszembe. Sokkal inkább az, hogy egy nagycsaládi utazás már akkor nem várt izgalmakat okoz, amikor még azt sem tudjuk, hogy valójában hova is megyünk. Csak azt tudjuk, hogy megyünk. Mert menni, azt kell! A nagy kérdés csak az, hogy hova?! Na kezdődik. Ugye, megmondtam?
Izgalomban tehát nincs hiány.
Ahogy gyerekekben, a családi költségvetést messze meghaladó ötletekben, majd az azokat megvétózó szülői ellentmondások miatt fellángoló duzzogásban sem. Mert akármilyen demokráciában – ja, nem! – is éljük az életünket, a családi vakáció úti céljának meghatározásában mégiscsak mi, szülők mondjuk ki a végső szót. Vagyis leginkább én. Éljen a népakarat! Cserébe viszont rám hárul a szervezés nagyobbik része is. A nehezebbikről nem is beszélve…, de így legalább van esély arra, hogy egyszer csak elindulunk.
És hát csak ez lenne a cél. Szóval, inkább vállalom a nagyobbik és nehezebbik részt.
Mielőtt tovább haladnánk a nagycsaládi utazásszervezés fekete bugyrait feltáró történetben, jöjjön egy nagyon őszinte vallomás. Amióta megszülettek a gyerekeim, a korábbi kalandvágyó tinédzserből látványosan átmentem egy kimondottan gyáva fotelkalandor formátumba. Továbbra is imádok tervezgetni, hogy hova mennénk, ha tehetnénk, milyen távoli országokat keresnénk fel, de amint a megvalósításra kerül a sor, hirtelen nagyon rövid lesz a lehetséges úti célokat felsoroló lista. Ha lehetne, akkor kb. a szomszéd kerületig terjedne. De azért az még az én részemről is ultragáz lenne. Vagy nem? Talán, vagyis nem is talán, hanem pontosan ezért alakult úgy, hogy hosszú-hosszú éveken át még a gondolatától is elzárkóztam annak, hogy messze külföld felé vegyük az irányt teljes létszámban (mert Ausztriáig csak eljutottunk, sőt Belgiumig is, igaz, hogy oda csak két gyereket vittünk). Nekem az sok(k) lett volna.
Nekem.
Mert persze mindenki más a családból rajongott volna érte. De eddig valahogy mindig találtam olyan helyet a saját határainkon belül, amivel le tudtam kenyerezni őket. És visszatekintve még egyik hazai utunkat sem bántuk meg. Sőt! Viszont az utóbbi időben rendre olyan árajánlatokat kaptam hazai úti célokra vonatkozóan, amelyek gondolkodóba ejtettek ár-érték arány tekintetében egy-egy külföldi úthoz viszonyítva.
Ezekkel a vegyes érzelmekkel kezdtem hát hozzá a legutóbbi közös családi nyaralásunk megszervezéséhez. Az első, ami eszembe ötlött, hogy most először talán lehetne tengerpart. Talán lehetne. Ha nem lenne ennyi gyerekünk és nem lenne ekkora korkülönbség Nagyfiú és Legkisebb között, ami kvázi kizárja a nyugodt tengerparti nyaralást. És ha nem lenne napallergiám. De van. Szívás velem az élet, tudom.
Tengerpart tehát sztornó, városlátogatás meg eleve szóba se jöhet. Egyelőre. Északi-sark! Oké, csak vicceltem. Mi maradt? Az online közösségi tér, a körbekérdezés, hogy mások hova és mennyiért. De mivel kevés ötgyerekes barátunk, ismerősünk van és akik vannak, ők pont ugyanazokat a helyeket járták már végig, mint mi (hiszen korábban tőlünk kértek tanácsokat), nagy reményeket nem fűztem a dologhoz.
És igazam is lett. De most valahogy ennek nem tudtam igazán örülni. Pedig egy nagycsaládban magadénak tudni az igazat, az mindig örömre ad okot. Kivéve most.
És akkor jött egy levél. Egy régi, kedves ismerőstől. És egy kérdés, hogy mit szólnánk Svájchoz? Hát mit szólhatnánk?! Hogy hű meg ha és hogy hülyéskedsz? A balatoni Káli-medencét nem tudom kifizetni tíz napra. És hol van attól Svájc?! Tudod, tudom, nyugatra… és további százezrekre. Szóval, nagyon igen, de mégsem.
Kulcsmondat.
“Kölcsönadjuk a házunkat két hétre (üresen állna, mert mi is elutazunk), a többit ti adjátok hozzá.”
Meggyőzés.
Svájc? Svájc!
Irány Svájc!
Útiterv
Öt gyerek mellett korán megtanultam, hogy a családi pihenés időtartamát akkor választjuk meg helyesen, ha a nyaralás alatt nem érezzük, hogy folyton rohanunk a téren és az időn át, valamint akkor, ha úgy sikerül időzíteni a végét, hogy még épp nem megyünk egymás idegeire. Ez esetünkben valahol a tíz-tizenegyedik nap határán szokott eljönni. De van az a helyzet, amikor más tényezőket is figyelembe kell venni a nyaralás ideális hosszának megállapításánál. És Svájc ilyen helyzet. Mert nincs közel. Inkább messze. Nagyon messze. Kocsival meg pláne. Hét személlyel teletömött hétszemélyes autóval meg aztán…
Így aztán félretettük korábbi elveinket és kerek két hétben határoztuk meg a svájci utazásunk időtartamát, már csak azért is, mert az ismerőseim pontosan tizennégy napra ajánlották fel a házukat és kár lett volna veszni hagyni egyetlen napot is csak az elveink miatt. Amiből már sokat úgyis szélnek eresztettünk… most eggyel több vagy kevesebb?! Ugyan már!
Férj lemodellezte a lehető legrövidebb (és legolcsóbb, fizetős alagutakat elkerülő) útvonalat, én meg összeírtam, majd beszereztem csak magához az utazáshoz szükséges alap dolgokat:
- útlevelet helyettesítő személyi igazolvány (Svájc nem uniós tagállam, de nincs szükség útlevélre a be- és kilépéshez)
- Európai Egészségbiztosítási Kártya
- osztrák (2×10 napos), svájci (egész éves – nincs más alternatíva) pályamatrica
- mindenre kiterjedő biztosítás
- tetőcsomagtartó
- előre letöltött, offline is használható térkép (mivel Svájc nem uniós tagállam, ezért vigyázni kell a net- és telefonhasználattal, ha a hazaérkezésünk után nem akarunk nagyon meglepődni a telefonszámla összegén)
Az út tervezésénél sok egyéb mellett az egyik legnagyobb dilemmát az okozta, hogy vajon Férj le tudja-e vezetni majd egyhuzamban a teljes távolságot, ami megállásokkal, dugókkal, felbontásokkal együtt kb. tizenhárom-tizenöt óra, vagy inkább álljunk meg félútnál és szálljunk meg valahol Salzburg környékén. Amekkora dilemmát okozott maga a kérdés, olyan gyorsan sikerült róla dönteni: amikor a nagy szállásfoglaló oldalakon egy éjszakai szállást egy pajtában 70 ezer forintért ajánlottak, akkor tudtuk, hogy menni fog egyben az út legyűrése. Muszáj, hogy menjen. Majd megállunk sűrűbben. Vagy nagyon szórakoztatóak leszünk… esetleg nagyon idegesítőek, a lényeg, hogy Férj ébren maradjon.
Ébren maradt. És nem is voltunk idegesítőek… annyira, mondjuk szórakoztatóak sem. Pedig próbálkoztunk. Svájcban például már egész jól ment…
Éjjel vagy nappal utazzunk?
A másik fontos kérdés az volt, hogy mikor induljunk el? Az igazság az, hogy bár felmerült kósza kérdésként, de számunkra nincs igazi választási opció: mi nappal utazunk és kész. Ennek pediglen igen egyszerű oka van: a családunk kiterjedéséhez viszonyítva kicsi az autónk, amely természetesen még így is lényegesen méretesebb, mint a nagy átlag, de nekünk akkor is szűkös, tehát – még felszínes és szaggatott – alvásra is tökéletesen alkalmatlan, pláne hét ember számára. Ráadásul van egy lányunk is, aki nehezen küzd meg a kanyarokkal és buckákkal, más szóval tengeribeteg. Ezek a tények külön-külön is, de együtt meg aztán végképp épp elég indokot szolgáltatnak arra, hogy ne akarjunk az éjszaka leple alatt útnak indulni.
Őszintén szólva el se tudnám – nem is akarnám – képzelni, hogy milyen klassz dolog lehet éjjel megállni a vaksötétben, hogy Nagylányt fél perc alatt biztonságos távolságra juttassam az autónk kárpitozott belső részétől úgy, hogy közbe ne essünk bele az árokba, ne szúrkáljon agyon a csalán és ne tévesszük egymást szem elől.
Így aztán rekord idő alatt született meg a határozat: az indulás napján reggel fél ötkor kelünk és ötkor indulunk. Előző nap összecsomagoltunk és beraktunk mindent a tetőcsomagtartóba, amit csak lehetett, így hajnalok hajnalán csak az elemózsiát kellett felkapni és máris a kocsiban ültünk.
Árkalkuláció, költségtervezés
A legnehezebb pont. Mennyibe fog kerülni ez az egész? Csinálhattuk volna úgy, hogy kiszámoljuk a rendelkezésre álló adatok alapján, hogy körülbelül mennyibe fog kerülni és hozzárendeljük az összeget. De mi visszafelé csináltunk. Volt egy összegünk – nevezetesen nyolcszázezer forint -, ami a rendelkezésünkre állt, ennél többet nem tudtunk az útra szánni. Ebbe kellett beleférnie mindennek.
Első körben számba vettük azokat a tételeket, amelyeken nem lehetett spórolni:
- pályamatricák (utazás előtt online nem rendelhetők, csak hetekkel korábban és plusz postaköltség mellett)
- tankolás (első körben hat teli tankkal számoltunk, végül öt lett)
- telefonkártya (végül nem lett rá szükségünk, nem vettünk)
A maradék összeget ezután két csoportra osztottuk.
Első körben az étkezésre szánt összeget tettük félre. Az ismerőseink javaslatára átböngésztük a két legolcsóbbnak számító – Migros, Coop – üzlethálózat kínálatát. Ezekből kiindulva összeállítottam egy menüsort egy hétre és hozzárendeltem egy bevásárlólistát összegekkel.
* * *
Menüsor:
reggeli: vaj, tej, müzli, lekvár, friss kenyér
ebéd: szendvics (felvágott, majonéz, ketchup, mustár, saláta, szendvicskenyér, paradicsom, keksz), grillezés (ez nagyon népszerű Svájcban, muszáj kipróbálni és költséghatékony is: grillhús, krumpli, majonéz, ketchup, mustár, saláta, szendvicskenyér)
vacsora: tojásos tészta, lecsós rizs, paradicsomos tészta, pizza, virsli, főtt/tükörtojás+rizs, csirke nuggets, halrudacska+rizs, hidegtál
* * *
Utolsó körben összeállítottuk a maradék pénzünkhöz szabott programot – figyelembe véve a felvonók, belépők, vonatjegyek árát – elsősorban olyan helyszínekkel, amelyek nem kerülnek sokba. Ebben nagyon nagy segítségünkre volt vendéglátó ismerősöm és az általa írt Swiss Active oldal. Két-három olyan tétel is került a kínálatba, amelyek nagyobb összeget kívántak, mint amit megengedhettünk volna magunknak, de bíztunk a jószerencsénkben és a spórolási lehetőségekben. És amúgy is nagyon rugalmasan álltunk a programkérdéshez, mert már maga a tény, hogy Svájcban vakációzhatunk, hatalmas élményt jelentett.
Egyetlen helyszín volt kivétel. Ez pedig nem volt más, mint a Jungfraujoch. Oda fel akartunk menni. Egészen addig, amíg meg nem láttuk az árát hét személyre. Pontosan 618 svájci frank volt. Ez majdnem a teljes költségvetésünk negyede volt.
De fel akartunk menni.
És fel is mentünk.
(A megoldás pedig olyan jól sikerült, hogy több olyan helyszínt is megengedhettünk végül magunknak, amelyekről álmodni se mertünk eredetileg. A Swiss Half Fare Card 16 éves kortól félárú utazást tesz lehetővé vonaton, felvonókon stb. És ehhez pluszba hozzájön, hogy a SHFC jeggyel rendelkező szülők 16 év alatti gyerekei ingyen utazhatnak velük, ha kikérjük mellé az ingyenes Swiss Family Cardot. A Jungfraujochra is. Persze az SHFC jegyet azért ki kell fizetni, ami szintén nem olcsó, mert 120 frank fejenként, ez ugye nálunk 360 frank volt Nagyfiú miatt. De onnantól kezdve – ahol elfogadják, és a legtöbb helyen elfogadják – minden felnőtt jegy féláron van és a gyerekek ingyen utaznak.)
Mit vigyünk magunkkal?
Ezt a kérdéskört két fő részre osztottam. Ruházat. Élelmezés. Ez utóbbit pedig további kettőre: utazás és kinttartózkodás.
Ha utazunk, akkor megpróbálunk mindig olyan helyet választani, ahol legalább félpanziós ellátást biztosítanak, hogy egy kis pihenés nekem is jusson. Mert, ha nekem kell főzni (+terítés, elpakolás, mosogatás stb.), az akkor is plusz teher, ha a család aktívan (be)segít. Itt ez szóba se jöhetett, tudtuk, hogy önellátóak leszünk. De egy ilyen élményért persze, hogy bevállaltam/tuk. De azt is tudtuk, hogy Svájc drága ország. Nem kicsit. Nagyon. Élelmiszer szinten is.
Ennek tudatában és az előre összeállított menüből kiindulva összekészítettem egy tartós élelmiszercsomagot, aminek tartalmát még itthon megvettem, ezzel is csökkentve a kinti költségeket (4 kg tészta, 6 doboz darabolt paradicsomkonzerv, 4 nagy és 2 kicsi doboz paradicsompüré, 6 fej hagyma, 4 kg rizs és ami nem élelmiszer, de jó, ha nem kell kint venni: 20 db mosogatógép tabletta).
Az utazásra húsz darab, nagyméretű, előre csomagolt szendviccsel, édes és sós rágcsával, valamint hat-hat liter vízzel és narancslével készültem. Végül még a megérkezés utáni vacsorát is ebből oldottam meg.
* * *
Ami a ruházkodást illeti, a minimalista vonalat próbáltam szem előtt tartani. Nagy segítség volt, hogy a kölcsönkapott házban rendelkezésünkre állt a házigazdák mosógépe. Így aztán úgy csomagoltam az alapruházatból (fehérnemű, póló, nadrág stb.), mintha öt napra utaznánk. Ami viszont kihagyhatatlan volt: meleg, vízhatlan ruházat+túrabakancsok. Lábbeli terén sem toltuk túl, a bakancsokon kívül mindenki egy pár szandált hozhatott magával.
A helytakarékosság okán mindenki kapott kicsire összecsomagolható úszótörölközőt és egy negyven literes kézitáskát, amibe személyenként lehetett csomagolni. Mindent. Mindent is. Ami nem fért bele, itthon hagytuk. Ezen kívül, ami még nem maradhatott itthon: telefonok, laptopok, okoseszközök, kábelek, töltők és a rendszeresen szedett gyógyszerek (igen, nekem olyan is van, hiába no, öregszem). Nagy könnyebbség volt, hogy játékot, könyvet nem kellett vinnünk, mert egy család otthonába mentünk, ahol mindenből volt minden és mint később kiderült, időnk se nagyon lett volna használni őket.
Gyerekkel az autóban
Sok mindentől féltünk, sok mindennel kapcsolatosan aggódtunk a svájci út kapcsán, de az egyik legnagyobb félelmünk az volt, hogyan fogják a gyerekek – és persze mi – kibírni a több, mint tíz órás utat az autóban?! Úgy, hogy mindannyian benne ülünk… egyszerre.
A félelmünk egyáltalán nem volt megalapozatlan. Nekem elhiheted.
De sikerre akartuk vinni ezt az utat, így aztán mindent bevetettünk. Vittünk fülhallgatókat, MP4 lejátszókat, készítettünk playlisteket, felfrissíttem a kocsiban játszható játékokra vonatkozó emlékeimet és sokat “imádkoztunk” türelemért. És legnagyobb meglepetésünkre igazából ennyi elég is volt. A korai indulás miatti alvás, a szokatlan táj, az ismeretlen környezet, a tervezett megállók többet segítettek, mint gondoltuk volna. (Játszani talán, ha kétszer játszottunk szóláncot és barkochbát.)
Nem tudom, hogy mit csináltunk volna, ha nem így alakul, de erre most még utólag sem szeretnék gondolni. Inkább arra, hogy máskor is így lesz!
És összeállt minden.
Elindultunk.
Miket láttunk? Hova túráztunk? Milyen Bern? Milyen emberek a svájciak? Milyen kalandok vártak ránk a lila tehenek országában? A Svájci határátlépés – égbeszökő élmények 2. részéből minden kiderül. Tarts velem jövő héten is!
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!