Nyáron nem egyszer hangzik el a kérdés, hogy “Na ezen a héten hova megy a gyerek?”. Hát hova menne?! Táborba!
Image by Annalise Batista from Pixabay
Táborba. Megy. A gyerek. És a csiga? A csiga hova megy?! Micsoda bugyuta kérdés ez? Mi köze van a csigának a témához?
Mindjárt meglátod. Vagyis elolvashatod.
Na, szóval. Hova megy a csiga? Hát hova menne? Az idegeimre. Csak úgy, mint a táborba készülő gyerek(ek). De persze megint ne szaladjunk ennyire előre! Csak szépen, csak lassan, ahogy a gyerek készülődik a táborba. Mert arról még szó sincs, hogy menne. Csak készülődik. Mint a csiga. Ami az idegeimre megy. Mit megy?! Táncol rajtuk.
Na de miért is megy a gyerek táborba? Mert táborba menni, táborban lenni jó. Hej-hó!
Komolyan. Mondom! Táborozni jó.
Honnan tudom? Hogyhogy honnan tudom? Mert én is voltam táborban. Bizony.
Egyszer. Nevetsz?! De most miért? Na akkor figyelj! Oké, lehet, hogy táborozni csak egyszer táboroztam, de sátorban meg kétszer is aludtam. Az egyik alkalommal ráadásul három kemény héten keresztül Dél-Franciaországban. Egy rémálom volt! Tücskök, bogarak, skorpiók és a jó öreg Misztrál. Úsztam a boldogságban meg a sátram előtt, amikor reggelre kiöntött egy hirtelen jött vihar, hogy aztán soha többet ne lássam a sátramat. Szóval, ha jobban belegondolok, akkor három sátorban is aludtam. Mert az utolsó másfél hetet a konyhasátor sarkában vészeltem át. De legalább soha nem voltam éhes. Csak a többiek. Olykor. Hah.
Na ekkor fogadtam meg, hogy soha többet. Még napsátor félsátorban sem. Inkább a napszúrás. Arra lehet legalább pálinkát inni gyógyszernek. (Jó, egy szalmakalap belefér. Csak, hogy ne mondd: propagálom itt a napszúrást, mert az amúgy igenis veszélyes.) De mondd, a sátorozást mivel lehet kiheverni?!
Aztán Férj unszolására még egyszer megpróbáltam. Utoljára. Tényleg. Legeslegutoljára. Kétszemélyes sátorban ketten. Plusz a csomagok, nehogy reggelre lábuk keljen. Úgy, hogy én klausztrofóbiás vagyok, tehát egy hatszemélyes sátorban sem érzem elégnek a teret, annál inkább szűknek. Szerencsére csak egy éjszaka volt. Csak egy. Mert másnap inkább a szabad ég alatt a gyíkokkal nem aludtam. A többi zug alvótársra meg nem gondoltam. Ha gondoltam volna, még most se aludnék.
Amúgy meg milyen érdekes az élet: mostanában gyakran öntenek el nosztalgikus érzések eme legeslegutolsó sátorozásommal kapcsolatosan, például, amikor mind a heten beszállunk a hétszemélyes autónkba és még némi csomagot is betömködünk a szabadnak tűnő helyekre. Hm. Nem is olyan rossz a szabad ég alatt. Jó-jó, az alvás talán túlzás, de a gyaloglás?!
De álljunk csak meg!
Ha jobban belegondolok, nem is igaz, nem is teljesen igaz, amit eddig leírtam. Mert ha már egyszer sikerült párhuzamot vonni a sátrazás és az autózás között, akkor én tulajdonképpen hetente sátorozok legalább egyszer. Jó, sátor nélkül…, de az érzés. És ha eltekintünk a sátor hiányától és csak az érzetre koncentrálunk, akkor mit is csinálok tulajdonképpen? Igen. Pontosan. Táborozok. Na!
Tehát joggal mondhatom, hogy van tapasztalatom a tábor(oztat)ásban. Ezért nem volt kérdés számomra soha sem, hogy ha egyszer a gyerekeim elérik az ivarérett táborérett kort, akkor biztosan elküldöm majd őket… sátorba. Táborba. Ki a lakásból. Ki a városból. Be a természetbe.
Csak mennének már! De még csak készülődnek. Mint a csigák.
A minimalista
– Édesanya, mi ez a kupac?
– Szerinted?
– El se tudom képzelni. Azért kérdezem.
– A tábori felszerelés. A lista alapján. Segítségül idehordtam, hogy elpakold.
– De én már összepakoltam.
– Komolyan? De jó!
…
– És mondd, mit tettél el, drágám, mert – néhány darabtól eltekintve, amik mosásban vannak, illetve a fekete lyukakban – ez az összes nyári ruhád, amit itt látsz.
– Egy pólót és egy fürdőnadrágot?! Nadrág, cipő nem kell, abban megyek. Meg pólóban, persze. De gondoltam, egy váltás azért elkél. Pólóból. Öt napra.
– ???
– Nyugi, ha tíz napra megyek, két pólót is viszek majd.
A bebiztosítási ügynök
Örül, hogy van lista. Nagyon örül, mert van miből kiindulnia, csak azt nem érti, hogy lehet egy ötnapos tábort öt pólóval átvészelni. A lista szerint. És egy pulóverrel. Meg egy cipővel, három rövidnadrággal, egy fürdőruhával stb.
Egyszerűen fel nem foghatja, hogy egy táborban egy rövidnadrágot akár két egymást követő nap is fel lehet venni. Micsoda???
Inkább cipel kétszer akkora hátizsákot, mint amibe ténylegesen beleférne, ha a szűken vett lista szerint pakolna. Mondjuk így nem csoda, hogy kétszer annyi cuccra van szüksége, hiszen állandóan izzad a nagy teher alatt. Akkor meg ugyebár ruhát kell cserélni. Még szerencse, hogy többet pakolt, mert akkor most nem tudná lecserélni.
Vagyis kinek volt igaza a ruhák számát illetően? Na kinek?
A meglepetésember
Mindig meglepődik, ha kiderül, hogy táborba megy. Mert, hogy nem tudott róla.
Vagy inkább elfelejtette, hogy mondtam neki. Százszor. Először a tábor kezdete előtt két héttel. Legutoljára a tábor kezdete előtt öt perccel. És hogy oda cuccot is vinni kell magával. Nem is keveset. De nem is annyit, mint amennyit a bebiztosítási ügynök javasol. És hogy neki kell összepakolnia. És hogy van lista, ami segít az összepakolásban, de nem segít a ruhák, kiegészítők hátizsákba való begyömöszölésében. És hogy nem egyedül lesz a táborban, mert akkor az nem tábor, hanem remeteség.
És a végén… a végén pedig mindig meglepődik, hogy mennyire jól érezte magát.
Az akkurátus
Pontosan a tábori felszereléslista szerint halad.
Ha tréningnadrág kell, akkor a mackónadrág nem jó. Nem érted, édesanya?! A tréning nem mackó. És ha átkeresztelnénk? Ilyen névváltoztatást még a Facebook sem engedélyez, már nem is haragudj! Oké, én kérek elnézést. Ha rövidnadrágot írnak, akkor miért vinnék bermudát?! Hahó, hahó, a lista szerint színes sál kell a tábori játékhoz! A fekete-fehér az nem színes. Hanem mi?
Egyszer bepakol. Egyszer átpakol. Egyszer újrapakol. Egyszer visszapakol. Egyszer szétpakol. Egyszer összepakol. Aztán itthon hagyja a tisztasági csomagját. Szépen, pontosan összekészítve. Mert pakolni csak úgy érdemes. Ahogy itthon hagyni a felszerelést is.
Vigyázz, kész, indulunk! Vár a tábor. Egyszer. Valamikor.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!