A nyár toplistás desszertjei egyértelműen a sütés nélküli finomságok. Ilyenkor előnyt élveznek a fanyar, frissítő ízek, mint például a citrom vagy a lime. Egy kis mentával, citromfűvel kiegészítve abszolút legyőzhetetlen ízpárosokat alkothatunk belőlük.
Mostanában szoktam sütni nyáron is. Nagy hőségben is. Mert egy-egy kánikulai napon nem igazán változtat a hőérzékelésemen, hogy bekapcsolom-e a sütőt fél órára 180 Celsius fokra vagy sem. Nyilvánvalóan hidegebb nem lesz tőle, de az igazság az, hogy melegebb sem. A lakásunkban mérhető stabil 30-31 Celsius fok bekapcsolt és kikapcsolt sütővel is ugyanannyi marad. Egész nap.
Szóval szoktam sütni. De akárhogy is, a nyár toplistás desszertjei mégicsak a sütés nélküli finomságok.
Mostanában egyre inkább azt érzem, hogy nem is feltétlenül azért, mert a készítésük során nem kell bekapcsolni a sütőt, hanem sokkal inkább azért, mert hűtve az igaziak és egy kánikulai napon mi eshet jobban, mint egy behűtött limonádé vagy éppenséggel egy jól behűtött desszert. Ráadásul egy ilyen finomság kiadósabb mennyiségét tekintve – különösen öt gyerek mellett -, mint egy doboz fagylalt vagy pár pálcika jégkrém, az elkészítése sem tart sokkal tovább, mint a jégbe fagyott nyalankságoké és árban is sokkal jobban járunk egy nagy tepsi sütés nélküli sütivel. És akkor a csöpögésre hajlamos jégkrémmel való malackodásról még nem is ejtettem szót…
Bár nem szeretem a nyarat, de azért vannak kedvenc nyári ízeim.
Ilyenkor nagyon jólesik minden, ami szinte letaglóz az üdeségével, frissességével és – mondjuk ki bátran – a fanyarságával. Ilyenkor az édes ízek fullasztanak. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy nem esnek jól, de azt érzem, hogy összeragad tőlük a szám. Így igyekszem kerülni a nagyon édes finomságokat, a gejl krémeket. Cserébe viszont jöhet minden, amiben citrom vagy éppenséggel zöld citrom, más néven lime van. És ha hozzáadunk pár tépésnyi citromfűlevelet vagy mentát, esetleg bazsalikomot, az számomra maga a mennyország.
És szerencsére nem csak nekem. Nálunk mindenki szereti a citromot és a citromos finomságokat. Sőt olyanok is akadnak, akik a legmelegebb nyári napokon nekiállnak a behűtött citromot nyalogatni. Csak úgy magában. Eszem megáll! Ez csak akkor kellemetlen, ha épp annyit vettem, amennyi a fejemben elképzelt desszerthez kellett volna.
Egy ilyen alkalom után, mikor leküldtem az elkövetőt a boltba a készlethiány pótlására, bekövetkezett, amire nem számítottam: a jó öreg sárga citromok helyett három darab zöld citrommal tért haza a delikvens. Mert állítólag ezek szebben mosolyogtak rá. Hah. Engem meg a guta kerülgetett, hogy jó, de hogy lesz ebből citromos torta?! Mondjuk úgy, hogy sopánkodás helyett a megszokott sárga citrom helyett zöld citromot használok, hozzádobálok egy kis citromfüvet és mentát, aztán utánam a vízözön.
Így is történt. Így született meg a család új kedvence a mascarponés lime torta citromfüvel és mentával.
Mentás-citromfüves lime torta
- Alap:
- 1 csomag Győri édes zabkeksz
- 1 evőkanál kókuszreszelék
- 11 dkg (olvasztott) vaj
- Krém:
- 3 dkg zselatin
- 6 dkg víz (kb. 72-75 ml)
- 3 db kezeletlen héjú lime frissen facsart leve és reszelt héja
- 30 dkg mascarpone
- 3 dl tejszín
- 6 evőkanál porcukor
- 2 dl görög joghurt
- kis csokor menta és citromfű vegyesen apróra vágva
- Vegyünk elő egy 23 cm átmérőjű kerek tortaformát.
- Olvasszuk meg a vajat és daráljuk le a kekszet. Adjuk a darált kekszhez a kókuszreszeléket és keverjük bele a megolvasztott vajat.
- Egy kanál segítségével nyomkodjuk a formánk aljába a vajas kekszet (ügyeljünk rá, hogy egyenletes legyen az alap), majd tegyük be a hűtőbe, amíg elkészítjük a krémet.
- Tegyük egy kislábosba a zselatint és öntsük le 6 dkg hideg vízzel. Keverjük össze és tegyük félre.
- Reszeljük le a lime-ok héját és facsarjuk ki a levét a gyümölcsöknek.
- Verjük fel a tejszínt a cukorral és a mascarponekrémmel.
- Közepes lángon melegítsük a zselatint addig, amíg teljesen fel nem olvad és adjuk a tejszínes keverékhez, majd keverjünk rajta egyet.
- Adjuk hozzá a görög joghurtot is a lime-ok levével és az apróra vágott zöldfűszerekkel, és ezekkel is keverjük el.
- Vegyük elő a tortaalapot és simítsuk rá a krémet.
- Tegyük legalább három órára a hűtőbe a desszertet.
- Fogyasztás előtt verjünk fel 3 dl tejszínt másfél evőkanál cukorral és kínáljuk a tortához.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!