Mit játsszunk, lányok? Mit játsszunk, fiúk? A nyári szünidő alatt nem egyszer szembesülünk ezekkel a kérdésekkel. És nemcsak otthon, ahol azért akad némi választék, hanem mondjuk utazás közben, alatt és a hazafelé tartó úton is. Mert gyerekként játék az egész világ. Utazáskor is. De akkor mit is játsszunk?
hirdetés, Vesszőparipa – fajáték webáruház
Photo by Gyorgy Bakos on Unsplash
Mint azt a bevezetőben is említettem már, a gyerekek szerint játék az egész világ. William Shakespeare után szabadon. Mindig. Mindenhol. Bárhol. Akárhol. Szuper! Így kell ennek lennie. A gond akkor kezdődik, amikor ezt a felfogásukat kiterjesztik a nagycsaládi nyaralásra idejére is. És kezdő lépésként a kanapéra halmozzák az eme életérzést prezentáló tárgyi eszközöket is. Vagyis a nélkülözhetetlennek titulált játékokat, amelyeket mindenképpen magunkkal kell(ene) vinni. A kocsiban. Az útra. Az ott tartózkodásra. A visszaútra.
Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy egy (nagy)családi utazáshoz csomagolni alapból is mindig kész rémálom, mert a bőröndökben rendelkezésre álló hely kevés, az elpakolásra váró holmi (túl) sok, az autó befogadóképessége pedig fényévekre van a járdán szétterülő csomagok össztérfogatától és sajnos nem a családi kocsi javára, de ha ehhez még hozzácsapjuk a nappali közepén tornyosuló játékhalmazt, akkor a rémálom hirtelen az Elm utcába hoppanál és ott is ragad… velem együtt.
Így aztán nálunk, nagyon nagycsaládoséknál az igazi kérdés nem az, hogy milyen játékokat vigyünk magunkkal, ha utazni készülünk, hanem az, hogy melyikeket hagyjuk otthon?! De most komolyan! Adott x térfogatot befogadni képes doboz/bőrönd/sporttáska és adott 2x térfogatot kitölteni képes játékhalom. Ezt kell valahogy egy nevezőre hozni.
Olyan ez, mint egy szürreális álom vagy egy akadályverseny. Kifejezetten szülők számára kifejleszett erőfitogatás, amelyen a fizikális (birtokolod-e az erőt a gyerekek által nélkülözhetetlennek tartott játékok begyömöszöléséhez egy fele akkora helyre, mint amekkorát kitölteni képesek) és a mentális (ki tudja hosszabb ideig megőrizni a türelmét úgy, hogy a játékhalom folyamatosan nő, miközben a rendelkezésre álló tér fénysebességgel zsugorodik) képességeit is próbára teszik a résztvevőknek. És a végén mindig a leszármazottak győznek…, de ahogy a mondás is tartja: nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.
A hely szűkössége miatt az évek alatt arra jutottam, hogy csak olyan játékok jöhetnek szóba, amelyek kicsik vagy kicsire összehajthatóak, laposak, könnyűek, továbbá könnyen idomulnak a bőröndökben fellelhető maradék helyek alakjához; van közöttük beltéri és kültéri játék, társas és egyszemélyes változat is. Ezek alapján aztán pár évvel ezelőtt összeállítottam egy listát, amelyen minden olyan – a gyerekeim által kedvelt – játék szerepel, amely megfelel a fenti kívánalmaknak.
Milyen játékok szerepelnek a listánkon?
- kompakt, kártyaméretű (dobozos, zsákos) társasjátékok
- ceruza/aszfaltkréta (az alkotás mellett pl. a bőröndből kimaradt táblás játékok megrajzolásához is nélkülözhetetlen)
- ütőgetős és reptetős kültéri játékok
- természetfelfedező játékok
- multifunkciós, többgenerációs játékok
A lista összeállításakor a játékok meghatározásán/kiválasztásán túl azonban van még néhány nagyon fontos szempont, amit érdemes mérlegre tenni, ha vásárlásra adjuk a fejünket: tartósság, környezet- és gyerekbarát alapanyagok, több generációt megmozgató koncepció… és még valami: lehetőség szerint egy helyről lehessen beszerezni mindent.
Például a Vesszőparipa – Fajáték webáruházból, ahol a hatalmas kínálaton túl az imént felsorolt szempontokat is figyelembe vették a tulajdonosok a kínálat összeállításakor.
#1 Úti társasjátékok (malom, sakk, Ki nevet a végén?, amőba)

#2 Rajzeszközök (ceruza, kréta)

#3 Ütőgetős, reptetős kültéri játékok (sárkány, viking sakk, tollaslabda, óriás mikádó)
#4 Természetfelfedezős játékok (rovargyűjtő, nagyító, lepkeháló)

#5 Multifunkciós, többgenerációs játékok (jenga 3 az 1-ben, Marbushka játékok)

A felsoroltakon kívül maximum színes/fehér papírt szoktam még engedélyezni. És hogy ebből az egyszerű alapanyagból a lehető legtöbbet tudjam kihozni, utazás előtt mindig veszek néhány origami leckét, hogy ha a kiválasztott játékok ellenére épp unatkozni támadna kedvük a gyerekeknek, percek alatt tudjak nekik bumerángot vagy épp repülőt hajtogatni. Valamint soha nem felejtem el megkérdezni a vendéglátót, hogy szívószálat tart-e otthon, mert szappanbuborékot fújni a legtutibb dolog, ezt mindenkinek be kell látnia.
Bár folyamatosan arra törekszem, hogy a lehető legminimálisabbra szorítsam le a bőröndökbe kerülő játékok halmazát, vannak kötelező darabok, amiket tutira nem szabad otthon hagyni, ha nyugalomra vágyunk, ezek pedig az alváshoz szükséges pihe-puha állatok, csücskös alvókák, mindenkinek életkora és ízlésvilága szerint.
Akárhová és akármikor is utazunk, játékok nélkül egy tapodtat sem teszünk. Annak ellenére sem, hogy minden alkalommal bebizonyosodik: megint többet vittünk, mint kellett volna, mert szinte elő sem veszik őket a pihenés alatt, annyi újdonsággal szembesülnek, hogy az épp eléggé leköti az élmények által még le nem taglózott szabad kapacitásukat. Mert hát játék az egész világ!
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!