Tavaszi frissesség: sütőben sült újkrumpli

A tavaszi sütés-főzésben az a legjobb, hogy minden friss, minden üde, a téli időszakban már-már kissé elöregedettnek, unalmasnak tűnő alapanyagok is új erőre kapnak. Az újkrumpli ragyogó példája ennek az újjászületésnek, ráadásul a sütőben sült változata nemcsak köretként, de mártogatóval önálló fogásként is megállja a helyét.

újkrumpli sütőben sütve

 

A tavaszi sütés-főzésnek megvan a maga bukéja. Még akkor is, ha mindezt hét emberre kell kivitelezni. Ilyenkor az átlagosnál sokkal szívesebben bíbelődök a konyhában, mert egyszerűen öröm hozzáérni, kézbe venni, beleszagolni a friss hozzávalókba.

Ráadásul a friss alapanyagoknak hála maga a konyhai tevékenység folyamata is gyorsabb, mert nem kell hosszú ideig sütni-főzni a zöldségeket, néha elég csak párolni őket, sőt ez a legjobb dolog, ami történhet velük, így biztosan megmarad bennük minden fontos tápanyag, amely a hosszú főzés alatt bizony kiveszne belőlük. És még valami: a pucolás, tisztítás folyamata is sokkal rövidebb. Nincs megvastagodott héj, bizonyos zöldségek esetében elég egy erősebb kefével, szivaccsal átdörzsölni őket a felhasználás előtt.

Így aztán tavasszal olyan ételeket is bevállalok szívesen, amelyektől máskor kiver a víz, még csak a gondolatuktól is.

Hadd világosítsam meg a helyzetemet egy egyszerű példával! Belegondoltál például már abba, hogy hány kiló krumplit kell megpucolni hét ember számára egy sima ebédhez, ahol még csak nem is a krumpli a fő fogás, hanem mondjuk csak köretként ennénk?! Elárulom. Sokat! Nagyon sokat! És hiába vannak a szorgos kezek, ez akkor is nagy meló. (Mondjuk nem akkora, mint amikor például egy háromszázötven fős cserkészrendezvényre kell paprikás krumplit főzni… ebbe inkább bele se gondolok. Elég nekem a saját családom.)

Nekem ilyenkor a tavasz a megváltóm. Meg az újkrumpli. Amit alig kell, vagy bizonyos ételek esetében egyáltalán nem is kell pucolni – elég csak alaposan megmosni, lesúrolni -, ha pedig sikerül kellően kicsi darabokat vásárolni, akkor még a darabolást is kihagyhatjuk. És mindezek tetejében még nagyobb mennyiség esetén sincs szükség több, mint fél órára az elkészítéséhez. Főleg, ha sütőben sütjük. Mert ott is lehet. Sőt! Ezzel a módszerrel nemcsak remek köretet készíthetünk, hanem különböző fűszeres mártogatók mellé is isteni sült krumpli kerülhet a tányérunkra, ami kiváló kísérője lehet egy esti baráti beszélgetésnek egy-egy pohár fröccs mellett, vagy családi filmnézésnek.

Sütőben sült újkrumpli

újkrumpli sütőben sütve

 

Sütőben sült újkrumpli
Szerző: 
Előkészítés ideje: 
Főzési idő: 
Teljes idő: 
 
Friss, tavaszi köret egyszerűen
Hozzávalók
  • 50 dkg újkrumpli (közepes méretű)
  • só, őrölt pirospaprika és bors ízlés szerint
  • 2 evőkanál olíva olaj
Elkészítés
  1. Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius fokra.
  2. Mossuk meg alaposan a krumplit és héjastól vágjuk őket négy felé és tegyük egy nagyobb tálba.
  3. Fűszerezzük meg őket a sóval, borssal, paprikával (ez utóbbiból csak egy csipet kell az íz kedvéért) és adjuk hozzá az olajat.
  4. Kézzel keverjük össze a krumplit a fűszerekkel, hogy mindenhova jusson belőlük.
  5. Béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral és oszlassuk el rajta egyenletesen a fűszeres újkrumplit.
  6. Süssük 25 percig a krumpli darabokat az előmelegített sütőben, majd állítsuk át a sütőt grill fokozatra (200 Celsius fok) és süssük további öt-tíz percig, amíg a krumplik héja egy kicsit megpirul.
Megjegyzés
A végén szórjuk meg friss petrezselyemmel.

 

újkrumpli sütőben sütve

 

 

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!

2 thoughts on “Tavaszi frissesség: sütőben sült újkrumpli

  1. Én is pont így csináltam múlt héten 🙂

    Mártogatósnak pedig ajánlom, ha még nem ismered: tejfölbe tegyél egy kis fokhagymát, sót és citromlevet (!) – isteni! Nálunk máskor is ez megy a tepsiben sült krumpli mellé.

    Illetve a régi krumplihoz, amiből szintén hasonló módon szoktam sült krumplit csinálni, még az olaj-só-bors mellé szoktam keverni rozmaringot, füstölt pirospaprikát, szezámmagot meg kukoricadarát – ez utóbbitól jó ropogós lesz.

    1. Szia Kriszti!
      Üdv újra a blogon!
      De szuper, hogy nálatok is bevált ez a recept. Én nagyon szeretem.
      A mártogatót felírtam, hétvégén kipróbálom.
      Ezt a kukoricakdarás tippet még nem hallottam, de jó ötletnek tűnik.
      Köszönöm a hasznos ötleteket.
      Térj be hozzám máskor is.
      Üdv: Barbara

Hozzászólás a(z) Nagy-Egri Kriszti bejegyzéshez Kilépés a válaszból