Kevés olyan kelt tészta van, amelyet többféleképpen is lehet fogyasztani. A krumplis pogácsa pont ilyen: langyosan klasszikus sós rágcsa, de hidegen, vajjal megkenve ízletes tízórai falat lehet belőle, de az édesszájúak lekvárral is fogyaszthatják.
Jöjjön egy – talán – meglepő vallomás. A pogácsasütés nem az erősségem. Soha nem volt az. Mit jelent ez pontosan? Tulajdonképpen csak annyit, hogy a pogácsák soha nem úgy sikerülnek, ahogy elképzelem őket. A bennem élő kép és a kezemből kikerülő végeredmény között vajmi kevés hasonlóság szokott lenni. És akkor a recepthez csatolt fotót még nem is említettem.
Persze vannak kivételek. Ahogy mindig. De azok csak azért, hogy erősítsék a szabályt.
Nem tudom, miért alakult ez így. Ugyanis a többi sós rágcsával nincs semmi bajom. Sőt! Kifejezetten szeretek sósságokat sütni, mert rövid idő alatt nagy tételben lehet őket készíteni és a fogyasztásukhoz sem kell feltétlenül tányérokat koszolni, ami egy nagycsaládban kifejezett előny lehet. Egy olyan nagycsaládban meg pláne, ahol a gyerekek szerint már az az edény is koszosnak számít, amihez épp csak hogy hozzáértek, nemhogy beletettek volna valamit.
Ilyen bevezető után talán már kitaláltad, hogy csak nagyon ritkán veszem rá magamat, hogy pogácsát süssek. Pedig a vágy megvan bennem, a családomban meg pláne, hogy ej! milyen jó is lenne egy nagy kosár friss, puha, foszlós vagy épp apró és kissé ropogósabbra sült pogácsa. Arra aztán várhatnak!
Mert ugyan a mennyiséggel soha nincs gond, de sütöttem én már ogre pogácsát, ami a medvehagymától olyan zöld volt, mint a mesebeli Shrek, na meg olyat is, amely szélesebb volt, mint magasabb, bár eredeti recept szerint pont fordítva kellett volna lennie. Na ugye, hogy nem túloztam, amikor azt mondtam a bevezetőben, hogy a pogácsa nem az én terepem?!
De! De ha ismersz már egy kicsit, akkor tudhatod, hogy nem vagyok az a típus, aki könnyen megadja magát a sorsnak. Eldöntöttem hát, hogy felkutatok egy olyan pogácsareceptet, amely még nekem is sikerül. És igen! Kitartásom meghozta gyümölcsét. Akarom mondani receptjét.
Ráadásul egy olyan változatot sikerült találni, amelyet többféleképpen is lehet fogyasztani. Hogy mi ez? A legegyszerűbb krumplis pogácsa, amely langyosan igazi klasszikus sós finomság, hidegen pedig lehet belőle mini szendvics vajjal és például apróra vágott sült csirkével, salátával, de az édesszájúak akár lekvárral is megkenhetik és nem fogják megbánni. Ezt garantálom!
Egyszerű krumplis pogácsa
- 30 dkg főzni való krumpli
- 2 dkg só a krumpli főzéséhez
- 2,5 dl tej
- 8 g kristálycukor
- ½ csomag élesztő
- 18 dkg vaj vagy 10 dkg vaj+8 dkg margarin
- 45+5 dkg finomliszt
- 1 db tojássárgája
- 16 g finom só a tésztába
- 1 db felvert tojás a pogácsák lekenéséhez
- Első lépésként héjában főzzük puhára a krumplit. Még melegen húzzuk le a héját, törjük össze és tegyük félre hűlni (mindenképpen várjuk meg, amíg teljesen kihűl, csak utána használjuk fel).
- Langyosítsuk meg a tejet, adjuk hozzá az élesztőt és a cukrot és tegyük félre 10-15 percre.
- A maradék tejbe tegyük bele a vajat és a margarint (vagy csak a vajat) és hagyjuk, hogy feloldódjon.
- Ha felfutott az élesztő, adjuk hozzá a vajat tejet, a tojássárgáját, a sót, a krumplit és 45 dkg lisztet.
- Dagasszuk ki a tésztát, a tetejét hintsük meg kevés liszttel és meleg helyen, konyharuhával letakarva kelesszük kb. 30 percig.
- A kelesztés után dagasszuk át újra és ha nagyon lágynak érezzük a tésztát, adjuk hozzá a plusz 5 dekát.
- Kelesszük újabb 20 percig.
- Melegítsük elő a sütőt 175 Celsius fokra.
- A nyers tésztát enyhén lisztezett felületen lapogassuk ki 2-2,5 cm vastagságúra és egy éles késsel irdaljuk be a tetejét.
- Következő lépésként egy 5-6 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval szaggassuk ki a tésztát. (A maradék tésztát újra és újra összegyúrhatjuk egészen addig, amíg el nem fogy.)
- A nyers pogácsákat helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire. Figyeljük arra, hogy legyen közöttük némi távolság, mert sülés közben megnőnek.
- Az előmelegített sütőben 28-30 perc alatt süssük készre.
A receptet a BOOOK Kiadónál megjelent Bernáth József: Édes emlékek anyukámtól című könyvéből vettem.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!