Azt mondják a kamaszokkal nem könnyű. Van benne valami. Na és mi a helyzet a félkamaszokkal? Na velük… na velük igazán nehéz. Így aztán adódik a kérdés: hány kamaszt tesz ki két félkamasz?
Background photo created by freepik – www.freepik.com
Ha matematikailag összeadjuk, akkor nyilvánvaló, hogy két félkamasz az egy kamasz.
Na és érzelmileg?
Nos. Hát. Igen. Ha a mostani lelkiállapotomból indulok ki, akkor azt mondanám így elsőre kapásból, hogy száz. Meg azt is hozzátenném, hogy bárcsak már kamaszok lennének.
Igen, én ezt így leírtam. Sőt ki is szoktam mondani. Hangosan. És ha lenne aranyhalam vagy ha erre járna a kedves Északi boszorkány, de felőlem a gonosz Nyugati is jöhet, akkor tőlük is ezt kívánnám. Hogy változatassák őket kamaszokká. Most. Azonnal. Megőrültem?
Nem. Vagy nem tudom, de hogy soha nem gondoltam volna, hogy valaha is idáig jutok, az egészen biztos.
De eljutottam. És tudod miért? Mert van két félkamaszom. Egyszerre.
Amúgy meg nem tudom, hogy miért lepődöm meg ennyire. Hiszen már volt két félkamaszom. Igaz, nem egyszerre. És nem két fiú. És egyébként is, régen volt. És akkor még nem volt összehasonlítási alapom, hogy melyik a rosszabb jobb. Kamasz vagy félkamasz?
Most, hogy így rákérdeztél… Kamasz! Egyértelműen! Még akkor is, ha nem.
A kamasz bunkó. A vele való kommunikáció a legalja.hu legalját veri. De néha… de néha már normális. Akkor is kamasz, ez tagadhatatlan tény, szóval vágja a pofákat és hümmög (meg visszahümmög) meg flegma, de valahogy mégis normális. Például beszélget. Oké, hogy olyan témáról és akkor, amikor ő akar, de beszél(get). És nem magában, nem a haverjaival, hanem velem. És nem a virtuális csatornákon keresztül, hanem a kanapén, felém fordulva, rám nézve. Őrület. És akkor egész emberi formája van. És már kikandikál belőle a felnőtt énje. És én meg baromi büszke vagyok. Aztán persze visszatér a sötét barlangjába, ahol egy atomvillanás sem tudna fényt gyújtani, és akkor megint nem vagyok olyan nagyon büszke, de… de… ugye érted?! Valami már mocorog.
Kamaszlány esetén ez egy kicsit neccesebb – nálunk nagyon neccesebb – dolog lehet, de még mindig inkább kamasz Nagylány, mint két félkamasz. Én ezt leírtam? Ez most komoly? Uh.
Na, de mi a baj a félkamasszal?
Baj? Az nincs. Csak a vele való együttélés hagy némi kívánnivalót maga után. Miért? Egy kamasszal együtt lehet élni? Naná! Nem mondtam még?! Ha magára zárja az ajtót, simán. És magára zárja. Hála a jó égnek! A félkamasznak ez például eszébe se jut. Pedig neki is van ajtaja. A szobáján. De nemcsak azt hagyja nyitva, hanem az összes többit is. Például a vécéét. Ez a halálom. És tudja. Azért csinálja. Mert nem akar szem elől téveszteni.
Ráadásul még követ is. Mindenhova. És nem lehet lerázni. Sehogysem. Pont úgy, mint két-három éves korában. De akkor legalább még beszélni nem tudott. Mert most tud. Sokat. Állandóan. Cenzúrázatlanul és kontrollálatlanul. A kamasz meg ugye nem beszél. Áldás! Áldás! Amikor meg igen, akkor kifejezetten örülsz neki. Mert előtte volt hallgatás. Meg utána is lesz hallgatás. Na ez a rész a félkamasznál hiányzik. Nagyon.
A félkamasz ugyanis csak beszél és beszél és beszél. Folyamatosan Még álmában is. De komolyan! De legalább már azt megtanultam, hogy ilyenkor nem szabad rákérdezni, hogy mit is mondtál, kisfiam?! Mert soha nem jutsz vissza a saját ágyadba. Reggelre kelve pedig első dolga lesz megkérdezni, hogy mit keresel félig álló, félig ülő helyzetben, pizsamában az ágya mellett?! És a kérdéseknek nem lesz vége… én szóltam.
Aztán itt van még az, hogy a kamasz pontosan tudja, hogy mit nem akar. Például téged, mint szülőt, tutira nem. Egyszerűen utál. És ezt nem is rejti véka alá. De meg lehet szokni. Vagy legalább úgy lehet csinálni, mintha meg lehetne szokni. De komolyan. A végére meg már annyira jól tetteted, hogy megszoktad, hogy tényleg megszokod.
Na a félkamasz pont ugyanezt szeretné csinálni. De nem megy neki. Hiányzik a rutin. Mert hát kérem szépen az utálat nem jön úgy magától, azt fejleszteni, tanulni kell, hogy profin menjen. És mi nem megy a félkamasznak? Igen. Pont az. Profin utálni a szüleit. Mert ő még szereti őket. Néha kifejezetten szereti őket. És azt nem lehet akkor hova tenni. Se zsebre, se mellényzsebbe, se sehova. És ő sem tudja hova tenni. És ettől összezavarodik. Teljesen. És te is. Na ehhez próbálj meg hozzászokni! Nem lehet? Nem tudsz? Akkor megszokás helyett marad a megszökés. Vagyis maradna, ha nem követne folyamatosan…
De, de van fény az alagút végén! Elvégre a félkamaszban ott a potenciál, hogy kamasz lesz belőle. És a kamaszból meg felnőtt. Az evolúció megállíthatatlan és visszafordíthatatlan. És ennek néha örülni is lehet, félkamaszok szülőjeként például egészen biztosan.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!