A sós finomságok terén ízvilágban nehéz igazi újdonságot hozni. De a formákban igenis lehet. Az unalomig ismert és használt rúd, kocka és pogácsa helyett süthetünk néha perecet is. Sós-túrós perecet.
hirdetés, BOOOK Kiadó
Ember legyen a talpán, aki a gyerekeim folyton változó ízlését követni tudja. Ami a múlt héten még menő volt, az hirtelen közellenség lesz, amit meg eddig nem ettek volna meg a világ minden kincséért sem, abból ha egy vájlinggal készítenék, az sem lenne elég. Arról nem is beszélve, hogy ha édességet készítek, akkor sósra vágynak, ha pedig valami sós finomságot kerítek az asztalra, akkor meg persze édesre. Mindig ez van. Mindig.
Egyetlen alkalmat kivéve. Ami nem éppen kellemes, de legalább biztos pont. Betegséghullám után mindig a sós finomságok kerülnek előtérbe. Valahogy akkor nem vágynak édességre. Egy ideig. Körülbelül két napig, de már ez is valami. De hogy azért ne legyen olyan egyszerű a dolgom, szeretik, ha az ismert sós finomságok mellett újdonságokat is bevetek a mihamarabbi felépülésük, regenerálódásuk érdekében. Hát nem kedvesek?
Mint azonban azt a bevezetőben már írtam, a sós rágcsák tekintetében az ízvilág területén nem lehet olyan nagyon nagy újdonságot hozni. Ezért egy kicsit csalni szoktam. A megszokott ízeket új formátumban tálalom nekik és ha szerencsém van, akkor annyira sikerül őket ezzel elvarázsolni, hogy észre sem veszik a turpisságot. Általában a különböző sütikiszúró formáimat szoktam bevetni az ügy érdekében és alapjában véve működni szokott ez a módszer.
De azért néha nem árt, ha a formai megújulás mellé mégiscsak beszerzek egy-két új receptet is, amellyel a tartalmi részt is fel tudom dobni. Mint fentebb már említettem, nem könnyű a gyerekeim ízlésvilágát kiismerni, ezért lepett meg, hogy a legutóbbi betegséghullám után az eddig kvázi tiltólistán szereplő túró szóba került, mint lehetséges alapanyag, ha már a tartalmi megújulásnál tartottunk. Kapva kaptam az alkalmon – mert én bizony szeretem a túrót – és elkezdtem a megfelelő recept után kutatni.
És ha már újítás meg újdonság, akkor hadd áruljam el, hogy kivételesen a megfelelő recept felkutása során sem a megszokott csatornákat használtam- ergo nem a netre vetettem magamat -, hanem itt is más útra léptem és egy szakácskönyvet hívtam segítségül. Egy különleges szakácskönyvet, amely a BOOOK Kiadó gondozásában jelent meg Bernáth József tollából és az Édes emlékek anyukámtól címet viseli. És nem bántam meg a döntésemet.
Sós-túrós perec
- 25 dkg liszt
- 5 dkg reszelt trappista sajt
- 20 dkg vaj
- 25 dkg tehéntúró
- 1 db tojás
- 1,5 dkg finom só
- Tetejére:
- 1 db felvert tojás
- 5-10 dkg reszelt trappista sajt
- Gyúrjuk egynemű tésztává az összes hozzávalót, majd csomagoljuk frissentartó fóliába és tegyük a hűtőbe egy órára.
- Az idő leteltével vegyük elő a nyers tésztát és enyhén lisztezett felületen nyújtsuk ki körülbelül egy centiméter vastagra.
- Perecszaggatóval szaggasuk ki a tésztát (érdemes minden használat előtt lisztbe mártani, mert a tészta kissé ragadós).
- Melegítsük elő a sütőt 175 Celsius fokra.
- Vegyünk elő egy sütőlemezt és béleljük ki sütőpapírral. Helyezzük a tepsire a pereceket, kenjük le őket egy felvert tojással szórjuk meg reszelt sajttal.
- Körülbelül 20-22 perc alatt süssük készre a pereceket (addig, amíg a sajt rájuk olvad és aranybarna színt nem kapnak).
Bernáth József könyve egy igazi klasszikus, régimódi (minden negatív felhangot nélkülözve), nosztalgikus hangulatot közvetítő süteményes kiadvány. Mind a külső megjelenését, mind a beltartalmát tekintve. És mindez nagyon jól áll neki.
Ha Márk Szonja könyvénél azt mondtam, hogy azért tetszett meg elsőre, mert a szokásostól eltérően kicsi és épp ezért nagyon könnyen kézre áll, akkor most azt kell mondanom, hogy ebben a kiadványban pont az tetszik, hogy súlyos, hogy nehéz, hogy nagy, hogy teret foglal, hogy annyira hagyományos.
Egy valódi időutazás. Időutazás a nagymamámhoz, aki már harminc éve nincs velem. És akit egyre nehezebben idézek fel. Minden egyes nap távolabb kerül tőlem és én tőle, s eddig bárhogyan is próbálkoztam, nem tudtam megakadályozni ezt a folyamatot. Nagyon fájt, hogy így van. És akkor most itt ez a kiadvány, amely akár az ő szakadt, kockás papírlapjainak hagyatékából is íródhatott volna. Az egész könyvből ez a fajta hangulat árad: a régi tűzhely melege, az oly sok sütést megélt kopott tepsik látványa, az ízek, az illatok…
A receptek mellett – amelyek abszolút a hagyományos vonalat képviselik, bár a szerző a könyvbemutatón maga is bevallotta, hogy azért eszközölt némi változatást az eredeti családi recepteken és például a hozzáadott cukor mennyiségét jelentős mértékben visszavette – a könyv másik nagy értéke a benne szereplő képek. Az elkészült süteményekről készült fotók lenyűgöző módon ragadják meg egy korábbi korszak hangulatát, süt belőlük az otthonosság érzete, egész egyszerűen ismerőssé teszik a recepteket. Közel kerülünk valamihez, ami már nincs érintésnyi távolságra, nincs meg kézzelfogható valóságában, már csak valahol az agyunk mélyén létezik.
És most életre kel egy könyv által. És ez egy nagyon jó érzés, amit érdemes megélni, újra élni és megismertetni a családunkkal is. Egy finom, régimódi sütemény mellett.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!