Valentin nap: dekorálj (jó) szívvel

A Valentin nap most már örökre megosztó ünnep marad mifelénk. Pedig nem szól másról, mint a szeretetről, az egymás iránti elköteleződésről. És mi mással lehetne ezt jobban kifejezni, mint néhány szívvel készített dekorral?

Valentin nap szívvel

 

Mondhatjuk azt, hogy a Valentin napból a kereskedelem csinált ünnepet. Mondhatjuk… csak éppenséggel nem egészen igaz. A mindent elborító villogó, piros szivecskés párnákból, giccses bögrékből, csillogó lufikból persze könnyű erre következtetni, de Szent Bálint ünnepe ennél sokkal több és tartalmasabb.

Mielőtt azonban tovább lépnénk és belemélyednénk Szent Bálint történetébe – akiről amúgy egész keveset tudunk, ráadásul ketten is vannak, akiknek a tisztelete Európában elterjedt és nem könnyű eldönteni, hogy a történetek melyikükről is szólnak, vagyis melyik történet melyikről -, ha csak egy kicsit is jobban belegondolunk, nem nehéz belátni, hogy az összes ünnepünket bedarálta már a kereskedelmi szellem. Nem a Valentin nap az egyetlen.

Véleményem szerint egy ünnep attól lesz ünnep, hogy mi hogyan készülünk rá, hogy mi mit látunk benne.

Én örülök, hogy vannak olyan napok, amelyek különböznek a hétköznapoktól, amikor valamit kiemelünk a sok-sok dolog közül, amely amúgy is körbevesz bennünket és egy kicsit jobban koncentrálunk rá.

Manapság az ünneplés szorosan együtt jár az ajándékozással. Kevesek tudják ez alól kivonni magukat. Szinte már nem is tudjuk elképzelni, hogy másképp is lehetne.  De fatális hiba lenne ezért csak az elüzletiesedett világot okolni. Nyugodtan magunkat is bevehetjük a sorba… (de ez az eszmefuttatás túlmutat ezen könnyed blogposzt keretein).

Szóval, Valentin nap. Mit is ünneplünk? Elsősorban a szerelmeseket…

Minden év február 14-én az umbriai Terni, ahol Bálint püspök ereklyéi találhatók, tömegével fogadja a szent sírjához zarándokoló szerelmes párokat. A legtöbben nemcsak azért érkeznek, hogy a jegyességüket ünnepeljék, hanem a szent közbenjárását kérik, hogy jobban megismerhessék egymást, megerősödjenek az érzelmeikben és tökéletesedni tudjanak abban a szeretetben, amely „türelmes, jóságos, nem féltékeny, nem keresi a maga javát, nem tapintatlan, nem feltételezi a rosszat és soha meg nem szűnik”.

Ez a szeretet azonban nemcsak a szerelmeseké. Hanem például a testvéreké, a barátoké is.

Ezen a gondolati íven tovább haladva idén először úgy határoztam: nálunk lesz Valentin napi ünneplés. Mert öt gyerek mellett bizony szükség van arra, hogy megmutassuk, mennyire fontos a szeretet, az elköteleződés a másik irányába, a másik felé való szeretetteljes odafordulás. Mert azért öt gyerek mellett, között szokott lenni ez meg az. Ami nem annyira szeretetteljes. De itt a remek alkalom, hogy egy kicsit kiemeljük a szeretet fontosságát a hétköznapi szürkeségből. Ami persze minden nap ott van, de néha nem árt egy kicsit még jobban kihangsúlyozni.

Nem gondolkoztam ajándékokban, nagyban semmi esetre sem – egy-egy marcipán szív persze belefér – inkább egy-egy kedves dekoráció ötletét vetettem fel a gyerekeknek, aminek az elkészítésével mosolyt csalhatunk a másik arcára. Főleg, ha titokban készül és titokban lepjük meg vele a másikat.

Valentin napi ajtókoszorú

Valentin nap szívvel

 

Hozzávalók

  • 9 db 27,5×3 cm-es színes papírcsík (én 120 grammos papírt használtam)
  • öntapadós ragasztó vagy ragasztópisztoly
  • 45 cm hosszú szalag

Elkészítés

  • vegyük magunk elé a papírcsíkokat és mindegyiket hajtjuk félbe
  • a csíkok egyik végét kb. 1,5 cm-es sávban ragasztózzuk be
  • igazítsuk szív formára a papírcsíkot és középen ragasszuk összeg a papírcsík két végét (lsd. mellékelt képek) – ezt a műveletet végezzük el hét papírcsíkon

 

Valentin nap szívvel

 

Valentin nap szívvel

 

  • az utolsó kép papírcsíknál a következőképpen járjunk el: mielőtt összeilleszjük a szív formára hajlított papírcsík két végét, vegyük közzéjük a szalagot is (ezzel tudjuk meg felakasztani az ajtódíszt) – ügyeljünk arra, hogy a szalag ne csavarodjon meg
  • a szalagos papírszívektől indulva rendezzük a kész papírszíveket kör formába és rögzítsük ragasztóval őket egymáshoz

 

Valentin nap szívvel

 

Valentin nap szívvel

 

Füzér papír szívekből

Valentin nap szívvel

 

Hozzávalók

  • 1 darab papírszívhez: 2 db 17,5×2,5 cm-es, 2 db 15×2,5 cm-es és 2 db 12,5×2,5 cm-es színes papírcsík+ 1 db 10×2,5 cm-es papírcsík
  • öntapadós ragasztócsík vagy ragasztópisztoly
  • lyukasztó

Elkészítés

  • vegyünk mindegyik csíkból egy-egy darabot magunk elé, hajtsuk meg őket a mellékelt ábra szerint

 

Valentin nap szívvel

 

  • ismételjük meg a másik három csíkkal is ezt a műveletet
  • vegyük kézbe a két darab fél szívet, illesszük közéjük a 10 cm-es papírcsíkot és ragasszuk össze a három darabot az aljuknál fogva
  • ha füzért szeretnénk készíteni, akkor az akasztóként funkcionáló 10 cm-es csík tetejére lukasztóval készítsünk egy lukat, hogy fel tudjuk fűzni

 

Valentin nap szívvel

 

Valentin nap szívvel

 

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!

Hozzászólás