Első a biztonság: kreatív mobiltartó töltéshez

Egy gyerekes családban sokféle veszély leselkedik emberre, állatra, tárgyra egyaránt. Egy praktikus és kreatív ötlettel legalább a töltőre tett telefonjainkat megóvhatjuk a leeséstől, megtaposástól.

diy kreatív mobiltartó

 

Öt gyerek mellett mindig történik valami. És most nem a különböző programokra, eseményekre gondolok, hanem konkrétan arra, hogy nálunk minden nap tönkremegy valami. Leesik, eltörik, elgörbül, meghajlik, megreped, összemegy, kitágul, szóval pont ellenkezőleg viselkedik, mint ahogy normális lenne. És általában e történések mögött nincs szándékosság – na jó, néha előfordul az is -, sokkal inkább figyelmetlenség, ügyetlenség, óvatlanság. De hát ez gyerekek mellett szinte teljesen normális.

Na, de amikor Férj legújabb céges csúcsmobilja ugrik le az asztalról vagy épp az ágy fejtámlájának a végéről, ahova azért rakta, hogy feltöltse, akkor azért fel szokott szaladni a szemöldököm a homlokom felső harmadába és ott is marad egy ideig. Főleg, ha még reccsenés is követi a puffanást. És követte már. És nem voltunk boldogok. Persze lehet törött képernyőjű telefont is használni – sokan teszik -, de ha lehet, akkor inkább elejét vettem volna ennek az emberkísérletnek.

Elejét vettem volna…, ha lett volna hozzá eszközöm. De nem volt. Volt. Mert most már van.

Nálunk jelenleg két lehetőség van arra, hogy feltöltsük a mobiljainkat. Vagy a padlóhoz közeli konnektorokat használjuk vagy az egy szinttel feljebb telepített dugókat, de egyik sem veszélytelen. Az első esetben a megtaposás, a másik esetben a lerántás kockázatával kell számolnunk. Sokat töprengtem már azon, hogyan lehet ezeket a veszélyforrásokat elkerülni. Nyilvánvalóan a legegyszerűbb megoldás, ha a mobilt helyezzük biztonságba… vagyis valahogy a dugóhoz nagyon közel, lehetőség szerint a falra “rögzítve” úgy, hogy ne lehessen leverni, leütni.

Az interneten számtalan jó megoldást találtam. A probléma csak az volt, hogy az egyiket varrni kellett, amit én nem tudok, a másikhoz pedig olyan alapanyag és eszköz kellett, amely per pillanat nem állt rendelkezésemre. Viszont továbbgondolva az ötleteket, arra jutottam, hogy simán megvalósíthatók papírból is. Nyilván nem az örökkévalóságnak szól ez a változat, de mivel könnyűszerrel pótolható és szinte mindig van hozzá alapanyag – maradék is bőven megteszi, sőt! -, ezért inkább ezt az utat választottam.

Mobiltartó töltéshez

diy kreatív mobiltartó

 

Hozzávalók

  • színes, mintás fotókarton (min. 270 g/m2)
  • olló, vonalzó

Elkészítés

  • vegyük magunk elé a kartont és a vágjunk ki belőle egy 20×7 cm-es csíkot (én ezt a méret egy Samsung Galaxy S5 Mini telefonhoz használtam, nyilván a saját telefonunk méretéhez és a töltőhöz kell szabni)
  • mérjük le a telefonunk szélességét, majd mérjük ki a csík középvonalát és a középvonaltól fél-egy centiméterre mindkét oldalon karcoljuk meg a papírlapot, hogy majd meg tudjuk hajtani
  • a csík két végén vágjunk egy egy ablakot: így tudjuk majd a töltőre akasztani a tartót (az általam használt méretek: 5,5×3,5 cm és a csík alsó és felső szélétől 1,5 cm-re vágtam ki, miközben figyeltem arra, hogy középen helyezkedjen el a nyílás)
  • hajtsuk meg a két előre bekarcolt vonal mentén a csíkot egyik, majd a másik oldalon, tegyük bele fektetve a mobilt és akasszuk a töltőre

 

diy kreatív mobiltartó

 

diy kreatív mobiltartó

 

diy kreatív mobiltartó

 

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!

Hozzászólás