Újévi fogadalom. Ki ne ismerné ezt a fogalmat?! Anyaként meg aztán pláne. És nem is kell hozzá újév. Hiszen minden nap gyakoroljuk. Fogadkozunk. Új év, új név. Anyafogadalom.
Soha életemben nem tettem újévi fogadalmat. Nem bizony. Édesanyaként meg aztán pláne nem. Mármint úgy értem, hogy újévit nem. Minek tennék? Hiszen nem kell nekem ahhoz egy konkrét dátum, hogy fogadkozhassak. Megteszem én azt anélkül is minden egyes nap.
Holnap nem veszekszem sem a gyerekekkel, sem Férjjel… Holnap türelmesebb leszek… Holnap aztán tényleg leülök társasozni a nagyokkal, legózni a kicsikkel… Holnap korábban lefekszem… Holnap felhívom a rég nem látott barátnőmet… Holnap elmegyek úszni… Holnap nem emelem fel a hangomat egyáltalán… Holnap… holnap majd minden más lesz.
Fogadalmakkal tehát jól állok. Nagggyon jól. De valahonnan minden egyes nap előkerül egy banánhéj. Nem ám valami picike kis darab, á, dehogy. Sokkal inkább valami méretes példány, amin tutira el lehet hasalni. Mindegy egyes nap. A nyakamat rá, hogy valami telepatikus összeköttetés lehet a fogadalmak és a banánhéjak között. Vagy… vagy talán mégiscsak az a bibi, hogy nem megfelelő időben teszem a fogadalmaimat?! Vagy lehet, hogy annak az ismerősömnek van igaza, aki szerint nem fogadalmakat kell tenni, hanem cékokat kell kitűzni? Lehet, hogy az újévi céloknak tényleg más a bukéja? Na, meg az eredeményessége?!
Végül is mit veszíthetek, ha kipróbálom?! Legfeljebb a láncaimat… azokra meg már épp ráfér, úgyis eléggé berozsdásodtak az évek alatt. Ideje lenne lecserélni őket.
Na, de honnan lesznek nekem újévi fogadalmaim céljaim, ha még soha nem voltak?
Mi sem egyszerűbb ennél! A neten végtelen számú lista foglalkozik az újévi ígéretekkel, hogy miket érdemes megfogadni az új esztendő első napján, ha tényleg tenni akarunk valamit magunkért. Ujjé! Már csak személyre kell szabni.
Méretes listák ide, méretes listák oda, egyáltalán nem volt könnyű dolgom, mert a legtöbb átpörgetett ígéretről már december utolsó napjaiban tudtam, hogy képtelen lennék velük megvárni a februárban esedékes “a kukába az újévi ígéretekkel nap”-ot, mert annyira életellenesek. Az én életem ellen-esek.
De a végén azért csak összekaptam magam és összeírtam egy saját felsorolást innen-onnan merítve a fogadkozásra alkalmas ötletekből az alapvető vezérelvektől az egészséges életmódra vonatkozó ígéreteken át a személyes jellegűekig. Na, meg a hozzá tartozó (zárójeles) magánvéleményt, hogy pontosan hogyan is fog zajlani a megvalósítás. Mert ugyebár az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Ha betartják. Így vagy úgy. Előbb vagy utóbb.
Türelmesebb leszek, sokkal, de sokkal türelmesebb
Kivéve, ha… na meg akkor sem… és na lehet, hogy attól sem…
Rájöttem. A türelem a gyengék fegyvere. Az enyém viszont a motivációs beszéd. Amitől a szomszéd gyereke is megmossa a fogát és összepakolja a szobáját. A szomszéddal együtt. Alattunk, mellettünk, felettünk – ja, ott nem lakik senki. Csak a galambok. De még ők is vigyázban repülnek. Egyik cserépről a másikra. És hallgatnak, mint a sír. Nincs egy árva burokkolás sem.
De azért nem mondok le a türelemről sem. Öt gyerek mellett ugyanis minden bevethető fegyverre szükségem van. Csak türelem! Elvégre Róma sem egy nap alatt épült fel.
Takarékoskodom
Istenbizonynemveszekmegmindencukimukimarkolóspólót.A menőcsíkosokat sem. Naponta nem. Kétnaponta sem. Hetente egy azért belefér?
De tovább megyek. Minden eddigi elvemet félredobva a jövőben csak gyerekekkel járok vásárolni. Több okból is.
Egyrészt nagyon biztonságos. Már a bolt ajtajában megkapjuk a saját bejáratú biztonsági emberünket, aki nem is tágít mellőlük addig, amíg el nem hagyjuk a terepet.
Másrészt gyerekekkel végleg vége az órákig a fél óráig tartó válogatásnak, az impulzív vásárlásnak, mert ha túl akarok élni – és túl akarok!… sok mindenben mutatkozom olykor-olykor gyengének, de az életösztönöm soha nem volt még olyan erős, mint ötgyerekes édesanyaként: egyszerűen muszáj, hogy nekem is jusson élvezet a gyereknevelésből… nagymamaként – akkor nem elég, hogy otthon összeállítom a pontos listát a megvásárolandó dolgokról, de még térképet is készítek arról, hogy mi hol található, feltűnő pirossal pedig bejelölöm a polcok között vezető legrövidebb utat. A vészkijáratot pedig külön bekarikázom. Háromszor!
Tisztára, mint egy krimi. Már csak egy hollywoodi rendező kellene… és rögvest foroghatna is az Ocean’s Eleven… helyett a Mom With Five. (Tudtam, tudtam, hogy ez a név még sokra viszi! Ha eddig kételkedtél volna, hogy miért lett angol a blog neve…)
* * *
Korábban fekszem
A gyerekek fektetését meg kiszervezem. És a következő napi tízórai elkészítését is. De várj! Ki fogja kiengedni a lakásunkból, akit beszerveztem a feladatok kiszervezésére? Mert elvileg én korábban fekszem?! Férj meg még korábban…
Ááááááááá!
Meg különben is, hajnali egynél korábban hogyan lehet lefeküdni? Az a nap első órája. Ha ennél is korábban feküdnék le, akkor időhurokba kerülnék, mert átcsúsznék a tegnapba és akkor meg már nagyon késő lenne. Na ugye.
Több vizet iszom
Úgy bizony, többet! Amióta három kamasszal osztozunk az életünkön, megdupláztam a napi kávéadagomat. És beújítottam egy 4,5 deciliteres bögrét. Mondjuk az van ráírva, hogy Eljött a teaidőd…, de kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít. Csak a bevitt folyadék mennyisége. De hát az meg kávé!
És miből készül a kávé? Na miből? Bingo! Vízből! Akkor most több vizet iszom vagy több vizet iszom?!
Hetente kétszer előveszem az edzőruhám
Előveszem. Kezdetnek ez is megteszi. Kis mozgás, finommotorikus, de mozgás. Az íráshoz amúgy is különösen fontos a precíz, megbízható finommotorika. Nem kell elkapkodni a dolgokat. A nagyobbakkal, mint például, hogy fel is veszem vagy hovatovább el is indulok benne a nevéhez hű tevékenységet végezni, még várok egy kicsit. Úgy egy hónapot. A februári “a kukába az újévi ígéretekkel nap”-ig.
Vagy még inkább egy évet. És akkor háromszor veszem majd elő. Mert hova is rohannék? Pláne edzőruha nélkül…
* * *
Kedvesebb leszek önmagamhoz
“A szó elszáll…” kezdetű mondást szem előtt tartva a nálam rendkívül alacsony hatékonysági mutatóval operáló öndícsérő mechanizmusok helyett egy tábláról két táblára növelem a pocsék napokon járó dugicsoki adagomat és beújítok melléjük egy pohár cidert is.
Ja, és keresek egy új dugihelyet, mert különben nem lesz magamat mivel megvigasztalni nagyon kedvesen azokon a bizonyos napokon. És akkor sem magamhoz nem leszek kedves, sem másokhoz. És azt senki nem akarhatja. Tapasztalatból mondom.
Egyensúlyt teremtek az életemben
Általában óvatos vagyok a súlyos szavakkal, mert némelyikre igencsak ráfizethet az ember.
Például a tíz kilós túlsúlyra a Kanadába tartó járaton. Pedig isten bizony maximum három kiló volt, csak idegességemben én is ráálltam fél lábbal a mérlegre és az egy kicsit megdobta a súlyt.
Ezek után nem csoda, ha egy csöppet bizalmatlan vagyok… bár ez az egyensúly szó így elsőre ártalmatlan dolognak hangzik. Azért a biztonság kedvéért megnézem az értelmező kéziszótárban. Ha ott sem írnak róla semmi rosszat, akkor akár meg is próbálkozhatok vele. Akár…
Na miben fogadunk, hogy jó évem lesz?
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!