Minden vállakozásnak jár egy mottó. Ami akkor is erőt ad, ha épp letörtek vagyunk. Ha úgy vesszük az anyaság is egy vállakozás. Nem is kicsi és élethosszig kitart. Megérdemel hát egy jó mottót. Az enyém rövid és egyértelmű: Leld benne örömöd!
Tizenöt évvel ezelőtt lettem először édesanya. És azóta még négyszer éltem át ez a semmihez sem fogható élményt. Nem mondom, hogy az elmúlt másfél évtizedben egyszer sem éreztem késztetést arra, hogy ne szökjek meg Narniába vagy legalább ráutaló magatartással ne jelezzem: most már tényleg csak pár lépés választ el attól a bizonyos ruhásszekrénytől, aminek a túloldalán a végtelen, korlátlan szabadság vár.
De tudod mi az érdekes? Hogy bár a késztetés megvolt és kísértésben sem volt hiány – hogyan is lehetett volna öt gyerek mellett -, soha, de soha nem tettem meg AZT a bizonyos lépést. És tudod miért nem?
Mert szülőnek – esetemben édesanyának, nagycsaládos édesanyának – lenni jó.
Na meg persze rossz. És vicces. Meg szomorú. Felszabadító. Olykor meg mélybe taszító. Szívet melengető. És veszekedős. Békés és háborús. Napfényes, mint a nyári nappalok és sötét, mint a fekete éjszaka. Hol pihentető, hol munkás, hol könnyű, hol nehéz, hol derűs, hol meg stresszes.
Igen. Pont ilyen. Sokszínű. És ezért szerethető.
Mert mondj még egy olyan területet az életedből, ahol ennyi érzelmet élhetsz meg egyszerre, ahol kitárul a végtelen kapuja és ahol amellett, hogy folyamatosan adsz magadból, folyamatosan kapsz is és miközben úgy érzed elfogynál, mint a gyertya, újra és újra egész leszel. És ez a körforgás egy percre sem áll meg, kitart a szíved utolsó dobbanásáig és még azon is túl, a gyerekeidben és az ő gyerekeikben. Mert a szülőség nem egy múlandó életállapot. Életeken át ível, generációkat köt össze, hagyományokat teremt.
A szülőséggel keretet kap az életünk, egy olyan állandó keretet, amelyet a mi felelősségünk megtölteni, feltölteni, olykor pedig kiengedni belőle a felesleget. Nyomasztó gondolat? Persze! A felelősség mindig félelmetes. Ráadásul minél nagyobb, annál inkább.
Amikor először belegondoltam ebbe, nem tagadom: megrémültem.
Mert ki vagyok én, hogy megbirkózzam ezzel? Aztán szépen lassan rájöttem, hogy nem csak a felelősséget kell látni ebben a keretben, hanem mindenekelőtt a lehetőséget, a lehetőséget a személyiségem egy másik dimenzióban való kiteljesedésére, a közösségben megélt örömre és szabadságra, arra a bizonyos döbbenetes “világmindenség-élmény” megélésére. Mert a szülői állapotomban ez mind benne van. És ami a legjobb, hogy lehetőségem van formálni, kiteljesíteni, majd átadni, továbbadni.
Ha megkérdezik, büszkén mondom: szeretek édesanya, nagycsaládos édesanya lenni. Mert ez a lét tanított meg olyan dolgokra, amelyek a mai világban nagyon könnyen beszippantják az embert, ha csak magára figyel: megtanultam elengedni a tökéletességet, a tökéletességre való törekvést, a megfelelési kényszert; az anyaság nyitotta fel a szememet arra, hogy a negatív és pozitív események együttese adja az élet kerekségét.
A családos, nagycsaládos lét öröme nem az anyaságot/szülőséget körülvevő pátosztól függ, hanem az életszerűségétől. Hogy egyszerre van benne jelen a minimum köbre emelt hétköznapi kínlódás és a földöntúli boldogság valami igen sajátos egyvelege, amelyben egész lényünkkel, szívünkkel, lelkünkkel benne vagyunk. Hogy miközben az anyaság leginkább egy vidámparkbeli hullámvasúthoz hasonlítható élménnyel gazdagítja az embert nap, mint nap – hol a csúcson érezzük magunkat, hol meg a horrorok házában bolyongunk és nem találjuk a kijáratot, de még a vészkijáratot sem, miközben fogalmunk sincs hogyan is kerültünk oda -, a teljességgel, az élet teljességével is megajándékoz. És ez maga a boldogság. A teljes élet, amire emberként oly annyira vágyunk.
(A cikk utánközlés. Teljes terjedelmében megjelent a NOE Levelek 2018. szeptember-október 306-307. számában.)
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!