Jó munkához idő kell. De mi van, ha pont az nincs? Akkor legalább egy hely legyen. Egy sarok. Egy asztal. Egy asztalsarok. Milyen az otthoni munka (hát)tere öt gyerek mellett?
A mai világban igen elterjedt nézet, hogy elég pusztán egy laptop, tablet vagy akár egy szöveget írásban rögzítő app és máris belevethetjük magunkat a munka világába: ülhetünk, állhatunk, fekhetünk, sétálhatunk. Ágyon, kanapén, fotelben, parkban, metrón, buszon. Bárhogy, bárhol. Nincs szükség többé hagyományos értelemben vett munka-helyre (sic!), dolgozósarokra, de még úgy igazán egy asztalra sem.
Másoknak. Mert nekem igen. Nekem szükségem van rá. Egy térben jól meghatározható, körülbástyázható, birtokolható helyre. De miért? De miért? Szerintem elég, ha csak csak annyit mondok: öt gyerek. Öt. Gyerek. Melletük nincs bárhol, bárhogy és bármikor. De még az akárhol, akárhogy és akármikor is necces. Mellettük sehol van, sehogy és soha.
Persze hazudnék, ha azt állítanám, hogy csak az öt gyerek az oka, amiért nekem fontos a saját kuckó. Mert nem. Van még egy indokom: a munkahelyemen open office rendszerben dolgoztam hosszú éveken át és soha nem tudtam, hogy a következő napon melyik munkaállomás lesz az enyém, állandó át-menetben voltam, naponta mentem át egyik helyről a másikra. Belefáradtam.
Így talán már megérted, ha azt mondom: van az a pillanat, amikor az embernek egész egyszerűen kényszere van a birtoklásra, hogy legyen valami, ami csak az övé. A permanens idegbajon kívül.
Még akkor is, ha ez a birtoklás javarészt csak elméletben valósítható meg. De ott legalább igen. Na meg este tíz és hajnali hat között. Az meg ugye alvásidő. De nem nekem! Vagyis csak részben, mert a másik részben akkor dolgozom. És birtoklom a birtokomat. Akár úgy is, hogy néha az asztalomon alszom. Tény, hogy kicsit kényelmetlen, de… de birtokon belül vagyok!
Tehát nekem van munkaállomásom.Térben kiterjedő és megtestesülő formában. A kialakulásához hosszú út vezetett, a mostani formáját számos transzformáció után nyerte el, egyetlen dolog volt, ami nem változott az évek során: a helye. Ennek pedig igen egyszerű magyarázata van, nem lehet(ett) máshova tenni. Az általa elfoglalt teret viszont nagyon jól lehetne hasznosítani. Még nekem is lenne rá egy-két ötletem. Másoknak meg még több. Így aztán elméletben sem mertem sakkozni az esetlegesen felmerülő lehetőségekkel, nehogy a nagy álmodozásban beszivárogjanak mások a helyére. Mert pályázóból nincs hiány. Elhiheted.
A hely
Mielőtt megmutatnám, hogy hol is töltöm napjaim jelentős részét, hol készülnek a blogposztok, engedj meg egy kis nosztalgiázást.
Amikor belefogtunk a lakásunk építésébe tizenhat évvel ezelőtt, a takarítónőn és a mosogatógépen kívül két dologhoz ragaszkodtam még igen határozottan: háztartási helyiség, dolgozószoba. Lett is, ahogy a kedves megrendelő kívánta. Háztartási helyiség a dolgozószoba helyén. És igen, én voltam az, aki kimondta az ítéletet: inkább vesszen a dolgozószoba, minthogy a fürdőben meg a nappaliban szárítsam majd a vizes ruhákat, majd folytassam is ott a sort a vasalással. Elvégre lakást készültünk bejegyeztetni a földhivatalnál és nem mosodát.
Dolgozni meg ugye bárhol, bárhogy, bármikor lehet. Amíg nem születik egy-két-öt gyereked. Nekem született.
Az igazság az, hogy két gyerekkel még egész jól ment a konyhaasztalon való írás, de háromnál már érezhető volt – mit érezhető?! égett a lábam alatt a talaj -, hogy kell valami jobban védhető hely. Ahova visszavonulhatok, ahova biztonságban lerakhatom az én cuccaimat. Is. Mert ugye az alap, hogy ha van egy hely, amin látszik, hogy rendben tartják, mert mondjuk épp munkaterületként funkcionál, akkor mindenki más is odarakja. A cuccait. Akkor is, ha van más hely, ahova tehetné. De édesanya birtokánál nincs szebb (de van!), nincs jobb (de van!), nincs közelebbi (de van!), édesanya dolgozósarka a tökéletes tárolóhely. Mindenkinek. Kivéve nekem, mert én már nem férek oda.
A védhető változat kialakításánál ez az attitűd volt a kiindulási alap. Na meg az, hogy tetőtérben lakunk és én már nem is tudok másban gondolkozni, mint a szorosan a fal mentén való felfelé terjeszkedésben.
Centik és méterek
170×100 cm. Nem, ez nem egy előszobai tükör mérete. Ez a védhető dolgozósarkom alapterülete, amelyről némi fejszámolás után azonnal kiderül, hogy még két négyzetmérer sincs. És az is az emeleti gyerekszobába vezető lépcső alatt. Pár tyúklépés előre, pár tyúklépés oldalra. Ide kellett bevarázsolni valami használható dolgozósarkot íróasztallal, pakolható felülettel, na meg persze némi tárolási kapacitással. Egy ekkora helyen ez csak akkor lehetséges, ha kombináljuk a funkciókat. Alaposan kombináljuk.
De ne szaladjunk ennyire előre. Első körben egy olyan íróasztalom volt, ami fölé egy polcrendszer magasodott és épp befért a lépcső alá a rövidebbik falszakasz mentén. Ez azzal járt, hogy teljes egészében hátat fordítottam munka közben a családomnak és a közösségi térnek. Bár elsőre nagyon jó ötletnek tűnt ez a fajta szeparáció, de mégsem jött be. Mert lehet, hogy nagyon jól védhető volt, de soha nem tudtam elég gyorsan megfordulni…
Így jött az ötlet, hogy inkább a hosszanti falat használjuk kiindulási alapnak. Igaz, hogy ezzel rést nyitottam a pajzson, de hát valamit valamiért. Hosszas töprengés után arra jutottam, hogy a legjobb egy olyan íróasztal-polc együttes lenne, amely L alakban beforgatható a térbe. Így esett a választásunk az IKEA Kallax íróasztal kombinációjára. Írás, tárolás, pakolás pipa. Sokféle kiegészítő – fiók, függő rendszerző, drókosár stb. – kapható hozzá, amivel könnyen személyre lehet szabni.
Hurrá! Bár a teret sikerült optimálisan kihasználni, még mindig nem voltam teljesen elégedett. Író emberként rengeteg papírfecnim van. Amiket nem igazán tudok hova rakni. Ahogy a tollakat, jelölő matricákat, post-it lapokat sem. Meg a fülhallgatót. És a ragasztókat. A névjegykártyákról nem is beszélve. Az asztalon való tárolásuk természetesen szóba sem jöhetett, mert kellett a hely az íráshoz, az alkotáshoz. Falra velük! Jó ötlet. De mire? Merthogy nálunk a falfúrás nem opció: mi csak akkor fúrunk falat, ha biztosan tudjuk, hogy az a valami legalább 5-6-7 évig ott lesz.
Alternatív megoldás után kellett hát néznem. És megint csak a kék-sárga áruházban találtam rá a számomra ideális darabra: a nem csak falra, de az íróasztal hátsó élére is rögzíthető SKÅDIS lyukacsos falitábla ideális apró dolgok rendszerezéséhez és a sokféle kiegészítővel bármikor egyszerűen átrendezhető,
Tanulság? Nincs. Hacsak nem annyi, hogy nem a méret a lényeg. Itt sem. Ahogy a Pinterest-fíling is másodlagos. Működjön! És akkor a jó munka már nem csak az idő függvénye… (majdnem) elég, ha van egy jó hely.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!