Na nem mondod: a hétvége a pihenésé?

A hétvége a pihenésé. Kellene, hogy legyen. De a szó klasszikus értelmében ez igen nehezen kivitelezhető. Öt gyerek mellett meg aztán pláne.

hétvége a pihenésé
kép: pixabay

Vannak bizonyos szavak és mondatok, amelyek egészen új értelmet nyernek, amikor az embernek gyereke születik. Ilyen a pihenés és a Jó pihenést! felkiáltás. Na és persze itt vannak még bizonyos szókapcsolatok is, amelyek nemhogy új értelmet nyernek, hanem hovatovább az eredetit egész egyszerűen elveszítik. Vegyük az egyszerűség kedvéért példának a hétvége-a-pihenésé szófordulatot. Na ugye?

Mondjuk nem tudom, hogy ki az, akinél a pihenés szó összeegyeztethető a gyerekes léttel?! Mert, hogy nálam nem, az biztos. Sok minden mást el lehet mondani a családos létről: teszem azt, hogy kalandos, meg izgalmas, meg pörgős, meg élménydús, sőt ha úgy vesszük, még a kikapcsolódás szó is egész jól illik hozzá – mert a gyerekekkel töltött idő abszolút értékben kikapcsolódás tud lenni -, de hogy pihentető lenne?! Hááááát. Talán egy másik univerzumban. Egy jó távoliban.

Épp ezért mindig nagyon bután tudok nézni, amikor közeli vagy távoli ismerőseim azt találják mondani nekem a nyaralásunk kezdetén, hogy Jó pihenést! vagy péntekeként azzal köszönnek el tőlem suliban/oviban stb., hogy “Végre, kezdődhet a pihenés!”. Ilyenkor mindig nyitva felejtem a számat: mert vagy tényleg nem tudják, hogy öt gyerekem van – mondjuk nem tudom, hogy nem tűnt fel még nekik az elmúlt években, hogy kicsit megszaporodtunk számügyileg, netalántán azt hiszik, hogy statiszták a körülöttem rohangáló kiskorúak?! – vagy nekik tényleg statisztáik vannak, akiket leadnak péntek délután, esetleg náluk van a Bölcsek Köve és tudnak valamit, amit én nem. Ha ez utóbbi az igaz, akkor én is tudni akarom, amit ők, én is szedni akarom, amit ők és megteszek bármit bármi áron, csak könyörgök, engedjenek A tudás közelébe. Hogy hogyan lehetnek pihentetők a hétvégék?! Gyerekekkel! Mert nélkülük megy… egész jól.

De velük?!

Na kérem szépen, nem vagyok nagyravágyó típus, koncentráljunk csak a szombat-vasárnapokra. Mert őszintén szólva egy egy hetes kiruccanástól ilyet én már nem is várok. Mármint, hogy pihentető legyen. Az ilyesfajta illúziókkal a szülőszobán tett harmadik látogatásom után leszámoltam. De a hétvége az más. Az olyan evidensnek tűnik. Hogy az a pihenésé. Nem a kalandoké, az élményeké – jó-jó néha azoké is -, hanem nagyobb részt a pihenésé. Másoknál. És már megint ott tartunk, hogy a szomszéd nője fűje mindig zöldebb.

Ahhoz, hogy pontosan megértsd miről is beszélek, elmesélem, hogy hogyan is zajlanak nálunk a szombat-vasárnapok.

Nem meglepő módon a hétvégék a hétköznapokhoz hasonlóan a reggelekkel indulnak. De már itt van egy kis bibi…

 

hétvége a pihenésé

 

Miközben a hétköznapokon alig tudom kiskanállal kikaparni a gyerekeimet az ágyból a megfelelő helyszínre való pontos érkezéshez szükség indulási idő után két perccel, addig hétvégén?! Olyan érzésem van, mintha le se feküdtek volna vagy ha igen, akkor azt csak azért tették, hogy összegyűrjék a szépen elrendezett ágyneműt, de véletlenül sem azért, hogy aludjanak benne. Jó-jó, elismerem a reggel hat költői túlzás volt…, mert valójában ötkor kelnek.

Így azonban reggel nyolcra már szűknek érzik a lakásunk terét, hiszen három óra alatt az összes létező játékukkal játszottak már oda és vissza, a testvérháború is megvolt – és még a rendőrség sem törte ránk az ajtót csendháborításért -, így aztán már csak egyet akarnak: menni. Akárhová, akármivel, a lényeg, hogy azonnal.

De én még fel se ébredtem. Nemcsak a sokkból, hanem sehogy. Némi táplálékkal (fejenként egy-egy tál csokis zabkása+2 kifli mézzel/sajttal/felvágottal+egy tál joghurt müzlivel+tea/kakaó/tej) általában sikerül annyi időt szereznünk, hogy legalább a pizsamánkat otthonkára cseréljük és gondolati szinten eljussunk addig, hogy amit most átélünk, az nem egy atomrobbanás, hanem a hétvége első órái.

Miután csapataink átkeltek a konyhán, majd bevették a fürdőszobát és közben letarolták az idegrendszerünket, mint az egyszeri sáskahad Egyiptomot, újra felsorakoznak és újra nekünk szegezik a kérdést: Mit fogunk ma csinálni? Hova megyünk? Ja és mi lesz az ebéd? Mert nekik a mosás-sütés/főzés-mosogatás-pakolás nem program. Nekik nem. Bezzeg másnak.

Tehát program kell. Rutinos szülőkként ebben a részben megpróbáljuk összekötni a kellemeset a kötelezővel: letudjuk a gyerekek levegőztetését, begyűjtjük az iskolai projektekhez szükséges alapanyagokat (tizenhét kiló gesztenye, kalapos makk, öt centis faágak görbületek nélkül stb.) és ha kell, akkor megvesszük, ami lemaradt a heti bevásárlásból. Lehetne ennél jobb? Lehetne. Kimerítőbb? Nem.

És itt jön el a hétvége legnagyobb dilemmája. Legalábbis a mienké. Menni vagy enni? Ha ugyanis megyünk, együtt, akkor nem tudok főzni, ha meg főzök, akkor nem tudunk menni. Igen, tudom, vannak fél óra alatt elkészülő főtt ételek. Vannak. Két személyre, előre feldolgozott anyagokból. Mi heten vagyunk és – bármily meglepő – a feldolgozó is én vagyok. Oké, szokott lenni segítségem, de akkor az elkészítésre előirányzott fél órát nem hárommal, hanem inkább néggyel kell felszorozni. És máris (fél) tizenegynél járunk. Akkor meg már hova induljunk?! Mert nálunk a lakásból való kijutásra is kell szánni “néhány” percet. Akkor meg már tutira tizenegy van. És vissza is kell érni. Ebédre. Amit valakinek meg kéne főznie. Ez ám az igazi gordiuszi csomó.

Akkor ne főzzek! Oké. Mert például lehet rendelni. Tömött pénztárcát is? Ja, hogy azt nem? Akkor ez nem opció. Ahogy a hideg ebéd sem. Nem azért, mert a hétvégi meleg ebéd társadalmi elvárás, hanem mert jólesik és ezzel tudom leginkább ellensúlyozni a hétközben a gyerekeim gyomrába kerülő mindenfélét. Férj esetében meg pótolni, ami hétköznap nem került bele. Ilyen egyszerű.

Másik opció: ne menjünk együtt! Kérdezd erről Férjet. Néha persze belefér, de igazából nekem is hiányoznak, Férjnek meg én különösen.

De várj! A főzés vs. program csak az egyik dolog. A másik, hogy nálunk csapatmozgások nemcsak a konyhában és a fürdőben szoktak lenni hétvégente, hanem a háztartási helyiségben is. Igaz, ott nem a gyerekek vonulnak fel, hanem a hegynyi szennyes. Hogy-hogy? Hát nem mosok hétköznap? Naponta kétszer. De az edzés- és tornacuccok, az oviban felgyűlt heti váltásruha – a korábban elveszettnek hitt, de újra előkerült darabokkal együtt – péntek este kerülnek haza és azt bizony hétvégén kell kimosni. És nem pár póló meg pár rövidnadrág. Á, dehogy! Hanem egy 185 centiméter magas kamasz judoruhája, ami már magától is meg tud állni és ami önmagában elfoglalja egy 9 kilogramm ruhát befogadni képes mosógép teljes belső terét. Ha meg mégsem, akkor Nagylány karateruhájával együtt már biztosan. Így hétvégén nem kétszer mosok, hanem háromszor. Naponta.

 

hétvége a pihenésé

 

És ha már mostam meg szárítottam, akkor bizony hajtogatni és pakolni is kell. Íziben! Mert ha nem, akkor nem csak a szennyes nő hegynyire. És felüti a fejét a fotel-szindróma… tudod, amikor a tiszta ruhák birtokba vesznek egy fotelt. Aztán kettőt. És ha lenne több, akkor azt is. Ez a tömegvonzás törvénye. (Nagy)családos változatban. És persze a következő hét összes napja nem elég arra, hogy megszabadulj a hegytől. Hiszen akkor is mosol. Szép is az évszakok örök körforgása, de ez… a mosás-szárítás-hajtogatás/pakolás mindent überel.

Mit csinálunk még hétvégén? Tanulunk. Ja, azt pont nem, mert szerencsére olyan általános iskolába járunk, ahol nem adnak hétvégére leckét. De ha mégis, azt lenyomjuk pénteken. A kamaszok meg intézik maguk, i.e.: nem tanulnak. De ezt meghagyom az ő problémájuknak. Hogy hétvégén tudjunk pihenni. Ezentúl ott vannak még az iskolai nem kötelező, de erősen ajánlott projektek, amelyekre a korábbi kiruccanáson gyűjtött alapanyagokat hasznosítva készítünk barackmagból atommagot, száraz falevelekből élethű szitakötőt stb. Röpke két óra alatt…, mert amire életet lehelsz egy száraz falevélbe, hogy élethűnek nézzen ki, kinő a szakállad. És kihullik az összes hajad. De legalább a hajmosásra nem kell időt pazarolnod. Az így megspórolt öt percet akár pihenőidőnek is betudhatod, ha kellően ügyesen tudsz rejtőzködni és még ügyesebben hiteted el, hogy mégiscsak hajat mosol. Bár mindenki látja, hogy nincs mit. Mondom ügyesen hiteted el.

Mi van még? Alkalmankénti családlátogatás, vendégfogadás, na meg az előkészületi fázis hétfőre: négy edzéscucc, négy iskolafelszerelés, egy ovis ruhacsomag, négy tízórai.

Mi maradt ki? A pihenés. Na majd a következő életemben, amikor is egy nagy, kövér, lusta macska leszek.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

2 thoughts on “Na nem mondod: a hétvége a pihenésé?

    1. Szia Judit!
      Üdv a blogon, köszönöm, hogy benéztél hozzám.
      És azt is köszönöm, hogy időt szakítottál az írásom elolvasására, örülök, hogy tetszett. Nekünk nincs macskánk, de látom magam előtt a mozdulatot, ahogy elfoglalja a helyedet a tietek. 🙂
      Gyere máskor is, hátha találsz számodra érdekes olvasnivalót.
      Üdv: Barbara

Hozzászólás