Kérdezz-felelek: ha Intim Pista befigyel

Bár nem a nagyközönség előtt éljük nagycsaládos életünket, de Intim Pista mindig megtalál. És ha megtalál, akkor kérdez. Én meg válaszolok. A kérdés, hogy ki kerül ki győztesként?

Biztos vagyok benne, hogy az intimpistáskodás, a mások életébe való beleszólás, bekukkantás, a kéretlen tanácsok osztogatása nem magyar találmány. A szomszéd nője fűje nem csak nálunk zöldebb… De ha még így is lenne, akkor sem ez a lényeg, hanem, hogy nem tudunk leszokni róla. Így aztán marad a védekezés. Ki így (durcásan, dacosan, erőből), ki úgy (fül melletti elengedés, világbéke mindenekfelett): a viszontválasz mindenkinek a saját vérmérsékletére van bízva.

Az én módszerem a kölcsönösségen alapul…

Az évek alatt nemcsak öt gyerekkel, hanem – részben nekik köszönhetően – sok-sok tapasztalattal is gazdagabb lettem, egyebek között rájöttem arra is, hogy az intimpistás kérdések mindenképpen megtalálnak, akkor is, ha direktbe nem konfrontálódom, de hát egy anya+egy apa+majd fél tucat gyerek (akikről messziről lerí, hogy összetartoznak) látványa már önmagában is provokáció. A jó öreg darwini evolúciós elmélet semmibe vétele. Mert ugye kettőnknek együttesen is kevesebb kezünk van, mint ahány gyerekünk. Mondtam én, hogy szimpla provokáció.  Egyértelmű. Ahogy a kérdezősködés is.

Tudván tudva hát, hogy nincs menekvés, a parlamenti azonnali kérdések órájának mintájára rám ugró embertársaim leszerelésére kifejlesztettem a hülye kérdés-hülye válasz stratégiát és jelentem! teljes siker. Amióta ezt alkalmazom, aki egyszer kérdezett, soha többet nem teszi. Mert köpni-nyelni nem tud a válaszomtól (1. megsértődik 2. együtt röhögünk és megállapítjuk, hogy hülye kérdést tényleg csak hülye válasszal lehet megfejelni). Ahogy amúgy én sem a kérdésétől. Tehát egálban vagyunk. És egálban is maradunk. Kivéve, amikor látom, hogy a feleletem feldolgozásához külső segítségre van szükség, mert olyankor szívesen megadom a családi pszichológusunk számát. Grátisz! Gonosz vagyok? Naná! Még annál is gonoszabb. Mert ebben a kérdésben nem ismerek tréfát. Vagyis… vagyis csak azt ismerek. Nem hiszed? Csak figyelj!

Még mielőtt azonban rátérnék a konkrétumokra, engedj meg egy kis kitérőt a témakörökre.

Szerény véleményem szerint az intimpistás kérdéseket két jól elkülöníthető csoportra oszthatjuk fel: vannak az életünk gyerekes/családos oldalát firtató kérdések és vannak a pénztárcánkra, illetve annak tartalmára vonatkozóak. Esetünkben leginkább az első tárgykörben szoktak érkezni kérdések tekinttel arra, hogy az a külvilág számára is egyértelmű: a gyerekeink száma jelentős többletet mutat a pénztárcánk bármikori tartalmához képest, amiben így még virtuálisan sem érdemes turkálni.

Céltáblának tehát marad a gyerekes létünk. Meg kell hagyni, jó nagy céltábla tekintve, hogy jó nagy család vagyunk. Nagyon nagycsalád. Az évek során számtalan kérdést kaptam már, de vannak állandó elemek, amelyek újra és újra felbukkanak. És nyilván nem csak az én életemben, hanem minden olyan édesanyatárs életében is, akik legalább x+1 számú gyereket birtokolnak és ahol az x nagyobb vagy egyenlő kettővel. A kedvenceimet listába is gyűjtöttem, amolyan TOP10+1-be. És persze hozzácsaptam a lehetséges – már alkalmazott és még ki nem próbált, de csak a kellő pillanatra váró – válaszokat is.

 

#1 Öt gyerek?!

– Igen. Annyi. Várjon! Mit is mondott? Öööööt? Hát, ezt nem hiszem el! Már megint elhagytuk Pistikét, Lujzikát és az ikreket.  Na nem baj, múltkor is hazataláltak egyedül, most sem lesz gond. Remélem… (a plusz hatás kedvéért kicsit elbizonytalankodva)

#2 Mindet maga szülte?

– Jesszuszom! Dehogy! Hova gondol?! Összeálltunk pár szomszédasszonnyal és bevállaltunk egy-két gyereket a másiknak, hogy ne legyen már olyan megterhelő. Kicsit paráztam ugyan az elején, hogy mi lesz így a genetika továbbörökítésével, de hát egy ekkora családban csak nem olyan feltűnő?! (És igen! Megtörtént. A kedvencem az volt, amikor a kérdező tényleg elkezdte fürkészni, hogy melyikük lehet a kakukktojás…)

#3 Egy apától van az összes?

– Elnézést, bocsánat, az egyen vagy az apán van a hangsúly? Mert, ha az apán, akkor persze, hogyne, apától vannak, ki mástól lennének?

#4 Mindegyik gyerek tervezett volt? Vagy csak becsúszott?

– Mindegyiket nagyon tudatosan, tervezetten hagytuk becsúszni az életünkbe.

#5 Ennyi gyerek! Hogy lehet ezt (ki)bírni?

– Őszintén? Őszintén megmondom, hogy néha kicsit nehezen. De akkor például jóval könnyebben megy, ha sikerül elkerülni az olyan embereket, akik folyamatosan azt kérdezik, hogy hogyan lehet ezt kibírni?!

#6 Ahhoz képest, hogy öt gyereke van, egész jól néz ki!

– Ó, köszönöm. Igyekszem. De ha már megtisztelt a véleményével, hadd mondjam el, hogy bennem is hasonló gondolatok fogalmazódnak meg, amikor önre nézek: egész értelmesnek néz ki ahhoz képest, hogy ilyeneket mond.

#7 És mikor érkezik a következő?

– Kérem, szólítson le újra, amikor önnek is ennyi lesz és akkor újratárgyaljuk a kérdést.

#8 De jó magának, otthon van egész nap…

– Cserélünk?… De hát most hova fut?! Otthon lehet egész nap!

#9 Jól meggondolták ezt az öt gyerek dolgot?

– Az igazat megvallva nem teszteltük szélesebb körben az ötletet, sőt mélyreható közgazdasági hatástanulmányokat sem végeztünk, és hát szégyen, nem szégyen, de nagyon jó volt a szex.

#10 Miből fogják felnevelni őket? Sokba kerül a taníttatásuk…

– Taníttatás? Azt is kell? Ez most komoly? Hát, soha nem gondoltam volna, hogy ilyen munkás lesz ez a gyereknevelés. Pedig megcsinálni olyan könnyű volt őket. De hogy taníttatás?! Még egy ilyen úri huncutságot! De amúgy jó, hogy említette, otthon rákeresek majd a neten, biztosan meg lehet oldani ezt valahogy “okosban”.

#11 Akkor most magunknak jó sok a családi pótlék, mi?

– Hát ez nem hiszem el! Ennyire látszik rajtunk, hogy csak ezért csináltuk?! Pedig azt hittem, hogy jól titkoljuk. Aztán tessék!

Van még kérdés? Nyilván. De válasz is akad.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!