Stílusos csomagolás: egy alap, két ajándékdoboz

Az együttlét örömére szerveződő zsúrokra, bulikra is igyekszünk mindig valami kedves aprósággal készülni. A stílusos csomagolás nem egyszer fejtörést okoz. Egy nagyobb papírlap, némi hajtogatás és a probléma megoldva.

stílusos csomagolás

 

Öt gyerek mellett ne tudd meg évente hány meghívót kapunk különböző összejövetelekre, zsúrokra, pizsamapartikra, bulikra. Már feljegyezni is sok, hogy ki, mikor, melyik hétvégén hova is megy, kivel mit ünnepel. Ó, és akkor az ajándékokról még nem is beszéltem. Mert persze tudom én, meg te is, hogy nem elsősorban a tárgyi meglepetésekért szervezzük az ilyesfajta összejöveteleket, de a gyerekek ezt még másképp gondolják és mi mindig készülünk is valamivel, még ha az csak jelképes apróság is.

Sőt, néha már az is előfordult, hogy kifejezetten azt kérte a meghívó fél, hogy boltban vett ajándék helyett inkább süssek valamit – mert a gyereke odáig volt azért a csokis finomságért, amit Középső vitt a suliba, de persze se a nevét, se a receptjét nem tudta elmondani a fiam -, inkább azzal járuljunk hozzá a jó hangulathoz, mint egy újabb doboz legóval.

Na, az apró ajándékok csomagálásánál már csak a gasztroajándékoké nehezebb.

Persze körbe tudom tekerni mindegyiket papírral, aztán meg jól összecelluxozni, de hát az minden, csak nem stílusos. Én meg szeretem megadni a módját a csomagolásának akkor is, ha nem valami nagyon értékes dologról van szó, csak esetlegesen egy jelképes figyelmességről. (Családon belül, például karácsonykor már nem csomagolunk, vagyis nem így, hanem újrahasznosítható zsákokat használunk. De a gyerekek ismerőseinél/barátainál maradunk a megszokott papíros módszernél. Vagyis nem a megszokottnál, de a papírnál.)

Ez egy gesztus az ajándékozott felé, ami szerintem mindenkinek jólesik. És igazából nem kerül sokba, csak meg kell találni a megfelelő formát, ami apró tárgyaknál vagy süteményeknél, bonbonoknál nem is olyan egyszerű. Mert alaktalanok, formátlanok, a finomságok pedig pluszba még össze is nyomódhatnak.

Csomagolásnál nyilvánvaló kiindulási alap a papír, a legjobb forma pedig a fent példaként hozott esetekben a doboz. Hogy lehet ezt saját kezűleg kivitelezni? Egyszerűen. Hajtogat, szalaggal összefűz és kész is. Az egyik változathoz ráadásul még ragasztót sem kell használni. Plusz pont, hogy a gasztroajándékoknál ezek a dobozok a tálaláshoz is pont megfelelnek, egyszerűen csak az asztalra kell tenni őket. Mert stílusosak. És egyediek. Na meg praktikusak.

Két papírdoboz egy alapból

#1

stílusos csomagolás

 

Hozzávalók

  • 30×30 cm-es scrapbook papír vagy barkácskarton
  • kés/olló
  • színes szalag

Elkészítés

  • vegyük magunk elé a méretre vágott papírlapot: függőlegesen és vízszintesen is karcoljuk végig 10 centiméterenként
  • a négy saroknégyzetbe egy kés vagy olló segítségével karcoljuk bele a – papír sarka felé mutató – ferde felezővonalat
  • hajtogassuk meg a vonalak mentén a kép szerint
  • a középre kerülő négy sarokra készítsünk lyukat és fűzzünk át rajtuk egy díszes szalagot, majd kössük masnira

 

stílusos csomagolás

 

Tipp

  • gasztroajándék (apró süti, csoki stb.) esetén tálaláshoz csak engedjük lazábbra a szalagot és máris kész a tökéletes tálca/tányér

#2

stílusos csomagolás

 

Hozzávalók

  • 30×30 cm-es scrapbook papír vagy barkácskarton
  • kés/olló
  • színes szalag
  • kétoldalú ragasztó

Elkészítés

  • a kiindulási alap ugyanaz, mint az előzőnél
  • a hajtogatás menetét lásd a képen: a füleket a tőlük balra eső belső belső oldalra hajtsuk, majd rögzítsük is oda kétoldalú ragasztóval
  • két szemközti  oldalra készítsünk egy-egy lyukat, fűzzünk bele díszes szalagot és készen is vagyunk

 

stílusos csomagolás

 

stílusos csomagolás

 

stílusos csomagolás

 

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Hozzászólás