Mi a legvonzóbb a családi utazásokban? A közös kalandozás! Új helyek felkeresése, ismeretlen tájak, tevékenységek, emberek megismerése. Ópusztaszeren minden együtt van, hogy térben és időben is kedvünkre kalandozhassunk.
hirdetés, ópusztaszeri Erdei Vendégházak
A kaland megfűszerezi az életet, ízt ad a hétköznapoknak.
Családdal, gyerekkel átélni még nagyobb öröm. És persze kihívás.
Na, kérem szépen, ha így áll a dolog, akkor kaland tekintében én nagyon szerencsés vagyok. Meg persze Férj is. Ha a fenti állítást igaznak tekintjük – és már miért ne tekintenénk annak, főleg, hogy én találtam ki és nagyon jól hangzik -, akkor mi aztán igazán tobzódunk az ízekben, a zamatokban, na meg a fűszerekben. A mázlisták!
Ráadásul… ráadásul ki sem kell lépnünk a lakásból egy kis adrenalinlökethez, elég, ha rákérdezünk bármelyik gyereknél, hogy elkészült-e már az iskolai projektmunkájával – ha nagyon bátrak vagyunk, akkor a határidőt is megpróbálhatjuk feszegetni – és máris annyi kalandot élünk át fél órába sűrítve, amennyit Chuck Norris-nak egész filmes karrierje alatt nem sikerült, még MacGyverrel kiegészülve sem.
Úgy élhetünk át mélységeket és magasságokat, úgy hathat ránk az újdonság ereje, hogy el sem kell hagynunk kedvenc foteleinket. Micsoda takarékosság! Mondjuk nem is nagyon tudnánk, mert úgy beléjük préselődünk a meglepetéstől, hogy legfeljebb Nagyfiú kémiai kísérletei robbanthatnának ki belőlük (de azt meg ha lehet, inkább kihagynánk), és akkor még a földbe gyökerezett lábunkról nem is beszéltem.
De az igazság az, hogy mi nem elégszünk meg ennyivel. Nem bizony! Bátorság a jelszavunk, szeretünk veszélyesen élni(?), így aztán a lakásunk falain kívül is szeretjük a kalandokat. Mert azoknak más az íze, más a bukéja. És hol máshol vethenénk bele magunkat egy jó kis kalandba, mint egy klassz közös családi utazás során? Csak az úti célt kell jól megválasztani és onnantól kezdve semmi sem tarthat vissza attól, hogy tiszta erőből élvezhessük, hogy együtt vagyunk, együtt kalandozunk.
Kalandozni bárhol lehet, közel és távol, de van egy hely, ahol ez a szó különösen nagy hangsúlyt kap. Ez a hely pedig nem más, mint Ópusztaszer és környéke a maga történelmével, a magyarok régmúltját felidéző emlékhelyeivel és persze a modernkori igényekhez igazodó szolgáltatásaival, szálláshelyeivel.
Csillagösvény Útvesztő Öko Élménypark
A Közép-Európában egyedülálló, labirintus tematikájú élményparkban – amely 2011-ben nyitotta meg kapuit és amely remekül ötvözi a hagyományőrzést a modern, élményalapú ismeretterjesztéssel/oktatással – két útvesztő, különböző, nagyméretű logikai feladványok (szőnyeglabirintusok), számtalan népi- és gyermekjáték nyújt remek szórakozást kicsknek és nagyoknak egyaránt. Az öko élménypark megálmodói minden kreativitásukat bevetették, hogy a játék eszközeivel a lehető legizgalmasabb és legérdekesebb módon ismertessék meg a látogatókkal a magyar történelmet, földrajzot és élővilágot.
A (leg)kisebbeket különleges, fejlesztő eszközökkel felszerelt játszótér várja, a közösségi élményszerzés hívei pedig egy hatalmas számháborúpályán próbálhatják ki magukat.
A parkban két labirintus található, amelyek a környéken fellelhető természetes alapanyagokból épültek fel.
A sövények alkotta nagyobbik útvesztő – amely Európa legnagyobb sövénylabirintusa – lényegében egy, a 21. század mérnöki precizitásával megtervezett fagyal-ültetvény. A legendás csodaszarvast formázó sövényfalak 3,5 kilométer hosszan kanyarognak közvetlenül az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark közelében. A választutaknál a környék történelmével, kultúrájával, élővilágával kapcsolatos, többféle tematikájú, – kisebbeknek mesés témájú – kérdésekre adott válaszok segítenek a helyes útirány megtalálásában. A rossz válasz zsákutcába visz…
A fahidakon átvezető helyes útvonal teljes hossza 2,5 kilométer, amely 45-50 perc alatt teljesíthető kényelmes tempóban és amelynek végén egy kilátó nyújt pihenési lehetőséget.
A kisebbik fűzfafonat-labirintus, amely 1,2 km hosszúságú, s embermagasságú falait a Tisza-parti füzek ágaiból fonták, egy honfoglalás kori övcsat mintáját formázza. Itt nincs segítség a helyes útvonal megtalálásához, mindenki magára van utalva, de az útvesztő kijárata feletti hídról egyszerűen lehet követni a benn zajló eseményeket és ha kell, segítséget is lehet nyújtani az eltévelyedőknek.
Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
Az 1982-ben létrehozott Nemzeti Történeti Emlékpark egyszerre szabadtéri néprajzi múzeum, skanzen és kirándulóhely, amelynek nyilvánvalóan a legfontosabb látnivalója a kerek látogatóközpontban, a Rotundában kiállított Feszty-körkép, A magyarok bejövetele. A félórás – csak csoportosan igénybe vehető – látogatás alatt a páratlan látványt hanghatások teszik még élethűbbé, csatazaj, sámándobok, lódobogás eleveníti fel a honfoglalás hangulatát.
A felejthetetlen élményt nyújtó monumentális művészeti alkotás mellett a Rotundában több más interaktív kiállítást is megtekinthetünk:
- A világ körképei, mely harmincnégy körképet mutat be a 19. századból, amikor a körképek virágkorukat élték;
- a Panoptikum, 22 magyar történelmi személyiség viaszfigurájával;
- a Promenád ami a Monarchia fénykorának, a 19. század végének egy nagyvárosi és egy kisvárosi utcáját mutatja be üzletekkel, korhű ruhát viselő viaszfigurákkal;
- a Parktörténeti kiállítás, mely az emlékpark történetét mutatja be;
- Szer monostora, mely a park területén állt egykori monostort mutatja be a régészeti leletek segítségével;
- és a Rokon népek, amely a finnugor nyelvcsalád népeit mutatja be fényképeken.
A látogatóközpontot körülölelő hatalmas területen található a magyarországi skanzenek egyike, a Szabadtéri néprajzi gyűjtemény. Az itt látható épületegyüttesek az ország különböző tájait mutatják be, betekintést nyerhetünk a 19. századi falvak és tanyavilág életébe, a különféle mesterségekbe, láthatunk iskolát, postát, szatócsboltot, szélmalmot, kisvasutat, sőt még pékműhelyt is. Továbbá megtekinthetjük a skanzen kocsi- és mezőgazdasági gépekből álló gyűjteményét is.
Az emlékparkban jurtákat is felállítottak a park tervezői, ezek az ún. Csete-jurták (tervezők: Csete György, a magyar organikus építészet elindítója és Dulánszky Jenő). Az épületekben különböző kiállítások tekinthetők meg, egyebek között erdészeti és íjászati bemutató, valamint az egyik belsejében egy kétezer évet élt kaliforniai mamutfenyő szelete is látható.
A Rotundától kisebb távolabb eső Nomád Parkban a lovak és a lovaglás szerelmesei honfoglaláskori lovasbemutatót tekinthetnek meg. Az itt felállított jurtában honfoglaláskori tevékenységekkel ismerkedhetnek meg a látogatók, a kisebbeket pedig nomád játszótér és állatsimogató várja.
TündérKert (Kistelek)
Az öt gyerek mellett néha úgy érzem, jó lenne egy időgép. Ha benned is felmerül olykor-olykor, hogy milyen jó is lenne, ha tudnál utazni az időben és kalandozni a régmúltban – amikor még volt időd, viszont gyereked még nem –, akkor a kisteleki TündérKert téged (is) vár.
A Hatvani Mária által létrehozott és működtetett termelői piac és falusi vendégasztal adta élmények felidézik az emberben a gyermekkorból ismert és szeretett ízeket – úgy mint a nagymama kalácsát, vagy a kovászos kenyeret -, lelassítanak, időt adnak.
A TündérKert egy magánkezdeményezésre, magántelken létrejött piac, ami azoban több, mint egyszerű zöldség- és gyümölcsárusító vállalkozás.
“Ez egy hely, ahol fel lehet töltődni, egy kávé mellett beszélgetni, illetve ötleteket gyűjteni a kerthez.”
Hatvani Mária
A TündérKertben kizárólag saját kertből származó terményeket, illetve házi készítésű élelmiszereket árusítanak a piacozók: a zöldség és gyümölcs mellett házi rétes, lekvár, tészta, sajt, szörp és fűszer is kapható, de egynyári virágokat is vehetünk. Mária a saját udvarába is beengedi a vevőket: itt kézművesek árulják portékáikat, gyereksarkot rendeznek be, hogy a kicsik is hasznosan el tudják tölteni az idejüket, és különböző, időszakos programokat kínálnak.
Erdei Vendégházak
Ópusztaszeren számtalan szállás közül válogathatunk, de ha egyszerre szeretnénk élvezni a passzív és aktív pihenést, mert a kaland(ozás) a vérünkben van, akkor az Erdei Vendégházak remek választásnak tűnik akár családdal megyünk, akár romantikus kettesben, akár autóval, akár motorral érkezünk.

A nyugodt, csendes, községszéli környezetben, az erdő szomszédságában elterülő családi és wellness szárnyból álló vendégházban mindenki megtalálhatja a számára ideális szállástípust. A wellness vendégházban kisebb méretű szobák és apartmanok várják a vendégeket, míg a családi szárnyban nyolc szobában akár tizenhat fő elhelyezése is megoldható. Többgenerációs családok is nyugalomra lelhetnek itt, mert egy helyen, de három különböző szobában pihenhetnek, amelyek nyolc fő befogadására is alkalmasak.
A szálláshelyet nagy, zárható udvarterület veszi körül, ahol jut bőven hely sportolásra (foci, pinpong, tollaslabda, papírsárkányozás), de akár szabadtéri sütögetésre is (a szálláshelyen csak reggelit szolgálnak fel, a többi étkezés önellátó), a kalandvágyók pedig biciklire is pattanhatnak.
A vendégek kikapcsolódását szolgálja a kültéri medence, a dézsafürdő és a szauna is, valamint a külön kérésre igénybe vehető masszázs.
Szállás értékelése (családi apartman)
Pozitív:
- tágas szobák (nappali+2 szoba, az egyikben egy dupla ágy+emeletes ágy, a másikban dupla ágy és egy kihúzható heverő)
- minden szobához külön fürdő és vécé (egyben)
- tisztaság
- gyereksarok sok-sok játékkal
- wifi
- kedves, szolgálatkész, profi személyzet és tulajdonos
- kültéri játékok, medence, dézsa (nyugágyak), kutya
- csend
Hiányérzet:
- önellátó (nagycsaládos édesanyaként nekem ez teher, de van a közelben étkezési lehetőség és rendelni is lehet), csak reggelit szolgálnak fel (az viszont pazar)
Egy szó, mint száz: ha hívnak a kalandok, Ópusztaszer tár karokkal vár.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is.