Nyáriasított klasszikus: sütés nélküli Fekete-erdő torta

Nyáron is szükség lehet klasszikus tortákra. De a sütést ilyenkor szívesen kihagyja az ember lánya. Szerencsére a legtöbb klasszikus süteményeknek van nyáriasított változata.

klasszikus desszert

 

Többször említettem már, hogy a nagy nyári kánikulában nem szívesen kapcsolom be a sütőt, de ugye ezt csak akkor tehetem meg, ha van alternatívám. Azaz ki tudom váltani valamivel a sütőben készülő csemegéket olyan édes és sós finomságokkal, amelyekhez nem kell minimum 160 Celsius fok. Kezdetben döcögős volt az átállás, de mostanában már egész jól hasítok a sütő nélküli “sütés” területén.

De, hogy ne legyen olyan egyszerű az életem, vannak helyzetek, amikor nem elég egy sebtiben összedobott pohárkrém vagy egy kis könnyű habos süti, hanem igazi nagy durranás kell, valami klasszikus darab, mert például születésnapot ünneplünk.

És mi elég gyakran ünneplünk születésnapokat és névnapokat – nálunk ez utóbbi esetben is torta jár, mert a mi esetünkben ez sokkal kifizetődőbb, mintha leugranék a sarki cukrászdába pár mignonért vagy nem sütnék három tepsi aprósütit -, a nyári időszak sem kivétel ez alól: konkrétan két születésnap (Középső és Legkisebb) és két névnap (Nagyfiú és Nagylány) is esik erre az időszakra.

Tehát torta kell. Nagy. Olyan igazi. De én továbbra sem szeretnék sütni. Egy kicsit sem. Megoldás? Klasszikus ízek nyáriasított változatban. Mit eszünk nyáron? Sok gyümölcsöt. Tehát legyen gyümölcsös. A piskótát helyettesítsük babapiskótával, a sűrű, főzött krémet pedig váltsuk ki pudinggal vagy mascarponés-tejszínes krémmel. És ha ezt így mind összeraktuk, már el is készült a Fekete-erdő torta nyári, sütés nélküli változata friss meggyel, könnyű krémekkel.

(Aki a klasszikus változatra vágyik, annak itt egy igazán impozáns darab a Sweet and Crazy blog írójától.)

Nyáriasított Fekete-erdő torta

klasszikus desszert

 

Nyáriasított klasszikus: sütés nélküli Fekete-erdő torta
Szerző: 
Adag: 16
 
Hozzávalók
  • Alap:
  • 50 dkg babapiskóta
  • 2,5-3 dl tej
  • Csokis krém:
  • 1 csomag csokoládés pudingpor
  • 3 ek cukor
  • 5 dl tej
  • Fehér krém:
  • 3 dl zsíros habtejszín
  • 3,5 ek porcukor
  • 37 dkg mascarpone
  • kb. 50 dkg friss, magozott meggy
  • némi csokiforgács
Elkészítés
  1. Vegyünk magunk elé egy kapcsos tortaformát.
  2. A babapiskótákat egyesével mártsuk meg a tejben és fektessük őket a forma aljára (igyekezzünk a teljes felületet befedni... csak annyi babapiskótát áztassunk, amely ehhez a művelethez szükséges, a többit egyelőre tegyük félre.)
  3. Jöhet a torta oldala.
  4. Vágjunk félbe annyi babapiskótát, amennyivel körbe tudjuk rakni a tortaformát belülről.
  5. Készítsük el a csokipudingot a leírás szerint, majd tegyük félre hűlni egy kicsit.
  6. A csokipuding felét borítsuk a babapiskótás alapra.
  7. A megmosott, megpucolt, kimagozott meggyel borítsuk be a csokipuding tetejét.
  8. Készítsük el a fehér krémet. Verjük kemény habbá a tejszínt, adjuk hozzá a cukrot és a mascarponét és keverjük egynemű krémmé.
  9. Kenjük a fehér krém felét a meggyre, majd borítsuk be egy réteg beáztatott babapiskótával.
  10. Jöhet a csokikrém második fele, egy újabb adag meggy réteg, majd a maradék fehér krém.
  11. A tetejét díszíthetjük meggyel és némi csokiforgáccsal.
  12. Minimum egy éjszakára tegyük a hűtőbe dermedni.

 

klasszikus desszert

 

klasszikus desszert

 

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz vagy a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is.

3 thoughts on “Nyáriasított klasszikus: sütés nélküli Fekete-erdő torta

  1. Szia!

    Mekkora a kapcsos tortaformád, vagyis mekkorához lesz elég ennyi krém meg babapiskóta? És szerinted ez egy elég nagy torta lesz 9 felnőttnek és két pici gyereknek?

    Remélem,tudsz majd mielőbb válaszolni… Most keresgéltem a legnagyobb kislányom holnapi, 4.szülinapjára “banános csokis torta” receptet, és ez is elég szimpinek tűnik 🙂

    Előre is köszi a választ!
    Kriszti

    1. Szia Kriszti!
      Ez egy 23-24 cm-es tortaformára elég és 5 gyerek (15, 12, 10, 8 és 5 évesek), három felnőtt 6 perc alatt tűntette el. Szóval, nektek ebből két darab kell. Szerintem. Amúgy nagyon egyszerű recept és nagyon finom, bár nem olyan, mint az eredeti, nem nyáriasított változat.
      Remélem, hogy még időben válaszoltam.
      Barbara

      1. Köszi a gyors választ és a receptet is! Végül ez alapján készült el A 4. szülinapi csokis-banános torta és nagyon ízlett az ünnepeltnek és a többi vendégnek is 🙂 (Végül kb. 1,5-szeres mennyiségben készült el az állítható tortaformámban, 30 cm-es méretben, de ez bőven elég lett azért a 9 felnőttnek és a három négy év alatti gyereknek)

        Annyi megjegyzés a recepthez, hogy nem volt világos, hogy az oldalára tett babapiskótákat is be kell-e mártani tejbe. Mi végül bemártottuk és jó volt így.

        Illetve tanácsként az utánam jövőknek: a babapiskótát csak picit mártsátok be a tejbe, mert mi még az alsó réteget jobban beáztattuk és hiába nyomkodtuk ki őket, a csokipuding és a fehér krém súly reggelre kinyomott egy csomó tejet a piskótákból és abban “úszott” a torta – még szerencse, hogy mivel nekem nem kapcsos volt a tortaformám, egy piteformába tettük a tortaformát, így a férjem egy szívószállal ki tudta inni körüle a finom piskótaízű tejet 😀

Hozzászólás