Itt a nyár, ideje leporolni a falakat és megújítani a lakásdekorációt. Milyen az év legmelegebb időszaka? Színes és illatos. Az eper hűen tükrözi ezt az érzetet.
Nem tudom te hogy vagy vele, de nekem a nyár és az eper együtt jár. Attól függetlenül, hogy ez az első gyümölcsök egyike, amely felváltja a piacon az alma-körte-déligyümölcs triumvirátusát, mint a téli időszak nem túl változatos vitaminkészletét, és nem is tart ki egész nyáron – bár ha olyan az idő, akkor a másodérést akár augusztusban is szüretelhetjük -, nekem mégis egyet jelent a kettő.
Mert az eperben benne van minden, ami a nyár.
Színes és illatos, zamatos és könnyed, mosolyt csal az ember arcára. Az enyémre legalábbis biztosan. Na meg a gyerekeimére, akiknek soha nem tudok elég mennyiségű epret venni, pedig mindig nagyon igyekszem. Eperszezonban – és persze azon kívül is – a piacon meg a zöldségesnél is rendre úgy néznek rám, mintha legalábbis egy egész hadseregnek vásárolnék, pedig Isten bizony, hogy csak öt gyerekünk van. Csak a falánkabbik fajtából. Főleg, ha eperről van szó. Meg málnáról. És cseresznyéről. Meg meggyről. És akkor a szőlőt még nem is említettem. Meg az őszibarackot. És a sort a végtelenségig folytathatnám… Legyen annyi elég, hogy sokat esznek. És van, amiből rengeteget.
De az epret nem csak enni jó – persze azt a legjobb -, de már pusztán a látványa is jó érzést kelt az emberben. Főleg, ha tömegben fordul elő. Talán a színe… vagy a formája, nem tudom, de azt egészen biztosan állíthatom, hogy dekorációs elemként is nyugodtan bevehethetjük, ha egy kicsit feldobnánk a gyerekbirodalom hangulatát és igazi nyári vidámságot szeretnénk varázsolni a csemeték szobáiba vagy az általuk használt közösségi terekbe.
Epergirland
Hozzávalók
- piros és zöld színes papír
- fekete filctoll
- olló, ragasztó
Elkészítés
- első lépésként készítsük el az eper és a növényszár sablonunkat egy keményebb papírlapból
- egy-egy eperhez két-két eperre és szárra lesz szükségünk: vágjuk ki őket a piros és zöld papírlapokból
- hajtsuk meg a papírepreket középen a bevágásokhoz igazodva
- ragasszuk össze a két sablont a középső csík mentén, így lesz egy térbeli eprünk (csináljunk annyit, ahány darabból álló girlandot szeretnénk), majd ragasszuk a helyükre a szárakat és pettyezzük be az epret, ha a magokat is láttatni szeretnénk
- a kész epreket – elől és hátul is – a felső részük mentén ragasszuk egymáshoz, így kialakul a girland
Epres fali dísz
Hozzávalók
- bézs, zöld és kétféle, eltérő árnyalatú piros rajzkarton vagy scrapbook papír
- (kétoldalú) ragasztó, olló
Elkészítés
- egy díszhez három egyforma méretű rajzkartonra lesz szükségünk
- vegyük magunk elé az első lapot és hajtogassuk meg harmonikaszerűen a hosszabbik oldaláról indulva, mintha legyezőt hajtogatnánk
- a készre hajtogatott lapot hajtsuk félbe és középen ragasszuk össze a két felet
- készítsük el a másik két legyezőt is
- ragasszuk egymáshoz a három darabot, hogy egy kört adjanak ki
- piros kartonból vágjunk ki egy eperformát, amely méretében illeszkedik a körünkhöz, rajzoljunk rá apró magokat, majd ragasszuk a kör közepére
- zöld kartonból vágjunk ki egy ötágú “csillagformát” és ragasszuk az eper tetejére
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!