Újságíróként szenvedélyesen vonzódom az íráshoz. Anyák napja sem múlhat el írott szavak nélkül. Ha ráadásul újság formájában öltenek alakot, az maga a tökély.

Május első vasárnapja anyák napja. Mindenkinek megvan a maga szokásrendszere, hogyan ünnepli meg ezt a napot vagy éppenséggel hogyan nem. Én hiszek a hagyományokban, hiszek abban, hogy kellenek olyan napok, ünnepek, amikor ráirányítjuk valamire vagy valaki(k)re a reflektorfényt még akkor is, ha az év többi napján is megérdemelné ugyanezt a figyelmet.
Egy ilyen bevezető után most biztosan arra számítasz, hogy valami emelkedett szöveg fog következni, hogy milyen csodálatos dolog öt gyerek édesanyjának lenni és milyen sokat jelent nekem ez a nap, a gyerekeim ilyenkor körülrajonganak, nem látszom ki a virágcsokrokból, egész nap verset szavalnak meg dalra fakadnak stb. Hát nem. Sőt! Nálunk ez a nap is olyan, mint a többi. Zajos, zsúfolt, sokgyerekes, pörgős. Mert nekem ilyen az anyaságom. Nem tudom meghazudtolni önmagam. Ilyenkor sem. Ahogy a gyerekeim sem. És ez pont így jó. Mert ez vagyok én, ezek vagyunk mi.
Így aztán nálunk nincs a szokványos átszellemült, szavalós, éneklős, pityergős anyák napja, amikor leülök a nappaliban a kanapéra, a gyerekeim meg felsorakoznak és elmondják, átadják, amit megtanultak, amit készítettek, majd a kezembe nyomják a Férjjel közösen, titokban vásárolt/szedett virágcsokrot, aztán tovasuhannak. Nem, nálunk ilyen nincs.
Helyette van ebédfőzés közben a nadrágzsebembe csúsztatott kicsit gyűrött boríték, benne szintén kicsit gyűrött rajzzal, az esti fürdetés közben elsuttogott vers, meg a lépcsőházban, útban a játszótér felé eldalolt ének. Persze jó hangosan és hamisan, ahogy azt kell…, mert olyan jó az akusztika. Ja, nem. És néha a pityergés a suliban, oviban hagyott meglepetés, az elfelejtett vers- vagy dalszöveg miatt.
Na, ilyenkor jönnek jól a rejtett tartalékok. Egy kis gyorssegély, amit bár én készítek elő, de a végeredmény az én számomra is meglepetés, mert megtölteni a gyerekeim fogják a saját gondolataikkal, rajzaikkal, érzéseikkel. Sokféle ilyen biankó meglepetést terveztem, készítettem már az elmúlt évek során, de újságírói múltamból fakadóan az Anyák Lapja áll a legközelebb a szívemhez. Egy üres A4-es fehér lap, egy kupac színes ceruza, filctoll és néhány őszinte szó – ennyi épp elég, hogy az izgalom, feledékenység okozta könnyek felszáradjanak és nyomukban újak fakadjanak. De most már az én szememből… a meghatottságtól vagy éppen a nevetéstől, de leginkább attól az eltéphetetlen köteléktől, amely örökre összeköt bennünket.
LETÖLTÉSHEZ KATTINTS A KÉPRE!
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Kedves Barbara! Négy kislányom van és nálunk éppen így zajlik anyák napja, mint a Te családodban. Ennek ellenére (vagy épp ezért?) jólesően megható volt ez az írás, köszönöm. Rita
Kedves Rita!
Nagyon örülök, hogy benéztél hozzám a blogra. Köszöntelek itt.
Mindig nagyon jó érzés édesanyaként, ha társakra lelünk, ha tudjuk, hogy viselkedésünkkel nem vagyunk egyedül. Köszönöm, hogy általad ismét megerősítést nyert bennem, hogy nem vagyok ufó.
Annak pedig különösen örülök, hogy tetszett, amit olvastál, nekem ez a legnagyobb elismerés. Köszönöm.
Remélem, hogy máskor is benézel hozzám.
Üdv: Barbara