Te&én a konyhában: mentes kalács édesen

A mentes receptek nem csak az egyedi diétára szorulók számára fontosak, de akkor is jól jönnek, ha épp hiány mutatkozik az alapvető élelmiszerekben, de mi mégiscsak szeretnénk valami finomsággal meglepni a családunkat.

mentes kalács

 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nálunk mindig tele a kamra és hűtő, soha nem mutatkozik hiány semmilyen téren, ha sütni vagy főzni szeretnék, mindig mindenhez rendelkezésre áll az összes hozzávaló. Mert nem. Hogy állhat elő ez a helyzet? Nagyon egyszerűen… gyerekeim vannak. Mit gyerekeim! Kamaszaim, akik állandóan éhesek és ebből kifolyólag állandóan esznek. Mindent. Bármit. És nagy mennyiségben. Néha még annál is nagyobb mennyiségben.

A heti negyven darab tojástól már a szemem sem rebben, kivéve akkor, amikor rádöbbenek, hogy valójában ez is kevés (már). Mint a minap, amikor hét közepén vacsorára rántottát kértek és csak arra elfogyott a hűtőben árválkodó husznöt darab, ráadásul az utolsó falatokon még így is veszekedés volt. Őrület! Főleg, hogy a heti bevásárlás csak két nap múlva volt esedékes, de a szemem sarkából láttam, hogy húzták a szájukat, amikor vacsora után nekiálltam összekészíteni a következő péksütemény adagot, amiből az uzsonnájukat készítettem volna másnapra és a beígért finomság (briós, kalács stb.) helyett megint ciabatta a menü, mert elfogyott az összes tojás és a bolt is bezárt már.

Gondolkodóba estem. Tutira létezik olyan kelt tészta recept, ami nem tartalmaz tojást, csak én nem ismerek egyet sem. A közelmúltban sajnos számtalan olyan receptbe sikerült belefutnom, aminek a végeredménye nyomokban sem hasonlított a leíráshoz csatolt képekre, ezért a neten való keresgélés most szóba se jöhetett. De akkor honnan lesz nekem receptem?

Már-már ott tartottam, hogy mégiscsak szétnézek online, amikor egy levél landolt a postafiókomban a Degeszpocak blog szerzőjétől, és amelyben három tej- és tojásmentes recept is szerepelt, közöttük egy ínycsiklandó édes kalácsé. Meg voltam mentve!

Azóta, amikor ezt a kalácsot sütöm, mindig eszembe jut: az élethez néha kell egy kis szerencse és az sem árt, ha az ember jókor van jó helyen. Főleg öt gyerek mellett.

(A recepten annyit módosítottam, hogy nem két adagban sütöttem és nem kakaós, hanem sima cukros változat készült az én konyhámban.)

A receptet beküldő Brigiék családját a két felnőtt mellett egy hat éves kislány és egy két éves kisfiú alkotja, aki másfél éven át volt tej- és tojásmentes diétán. Miatta alkotott Brigi újjá sok-sok receptet, hogy ne kelljen lemondania semmilyen finomságról.

A gasztroblogger 18 évesen kezdett el önállóan mozogni a konyhában, rögtön azután, hogy kikerült a családi fészekből. A legtöbb praktikát az édesanyjától leste el, akitől úgy látta, hogy a főzés nem űrtudomány és aki mindennek úgy állt neki, hogy “ó, ez csak öt perc” és ezt a szemléletet Brigi is átvette. Önmagát hangulatszakácsként és élménypékként jellemzi, nagy kedvencei a péksütemények, mert ott a legnagyobb a variálási lehetőség mind ízben, mint formázásban. Nem fél bevallani azt sem, hogy munka és család mellett sokszor inkább a rutin az úr, ilyenkor inkább hasonlít szélvészre, aki egyszerre három-négy dolgot csinál, hogy a lehető leggyorsabban elkészüljön mindennel.

De ha teheti, nagyon szívesen tüsténkedik a gyerekekkel együtt a konyhában: a kislánya már rutinosan mozog a konyhában és sokszor csak az alkotás öröméért készítenek el egy-egy ételt; a kisfia szintén állandó résztvevője ténykedésüknek, nélküle például be sem kapcsolhatják a dagasztót: ott ül mellette, rátenyerel a tetejére, és a géppel együtt „táncol” a monoton keverésre.

Arra a kérdésre, hogy milyen szakács, így felel: “A mindennapokban leginkább megszokásból főzök, hétvégéken van időm igazán kiteljesedni: olyankor születnek a legszebb mintás kenyerek, a különféle formájú és ízű kalácsok, a kicsit hosszadalmasabban készülő ételek.”

Brigi számára a konyha az a hely, ahol kiélheti a kreativitását, a főzés számára kikapcsolódás és örömforrás. A hely, ahol kisütheti magából a bánatot vagy épp örömében készít valami finomságot. Véleménye szerint a jó recept egyszerű, könnyen érthető: elsősorban nem azoknak szól, akik már gyakorlottan mozognak a konyhában (hiszen nekik egy pár szavas leírás is elegendő), hanem azoknak, akiknek jól esik egy kis bátorítás, ami megadja a lökést ahhoz, hogy szívesen kipróbáljanak egy receptet, ami aztán sikerélményt okoz.

Tej- és tojásmentes édes kalács

mentes kalács

 

Te&én a konyhában: mentes kalács édesen
Szerző: 
Előkészítés ideje: 
Főzési idő: 
Teljes idő: 
 
Egyszer édes kalács mentes változatban
Hozzávalók
  • 60 dkg liszt+1 púpos evőkanál
  • 1 kávéskanál só
  • 15 dkg cukor
  • 1,2 dl olaj
  • 2,5 dl langyos víz
  • 2 dkg élesztő
  • 5 dkg Liga vagy laktózmentes Vénusz margarin (meglangyosítva)
  • a kenéshez cukros víz
Elkészítés
  1. Mérjük az összes hozzávalót a robotgép üstjébe és 15 perc alatt dagasszuk ki.
  2. Langyos helyen kelesszük a kétszeresére a nyers tésztát.
  3. Vegyük ketté a megkelt tésztát és mindkét felét osszuk tovább három-három részre.
  4. A 2x3 gombócot sodorjuk egyforma hosszú rudakká és hármas fonással fonjuk meg őket.
  5. Vegyünk magunk elé egy kerek tortaformát és kenjük ki margarinnal.
  6. A két fonatot helyezzük bele csigaformában és langyos helyen hagyjuk megkelni a kétszeresére.
  7. Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius fokra alsó-felső sütésen.
  8. Kenjük le cukros vízzel a kalácsot és toljuk a sütőbe 35 percre.
  9. Az idő leteltével kenjük át újra cukros vízzel és ha van kedvünk szórjuk meg még egy kis cukorral.
  10. Toljuk vissza a sütőbe újabb 15 percre és az utolsó 5 percre kapcsoljuk be a légkeveréses fokozatot. (Ha túlságosan pirulna, takarjuk le fóliával.)
  11. Rácsra téve hagyjuk langyosra hűlni.

 

mentes kalács

 

mentes kalács

 

mentes kalács

 

Te is szívesen küldenél receptet, mesélnél magadról? Írj nekem a blog facebook oldalán keresztül üzenetet a részletekért.

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz vagy a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Hozzászólás