A tél első számú gyümölcse az alma, de bármennyire is finom, idővel unalmassá válhat. Zé almás-fűszeres süteménye után azonban gyorsan megváltozhat a véleményünk.
A téli időszakban nincs nagyon nagy választék gyümölcsök terén. Persze az én gyerekkoromhoz képest ez a Kánaán, hiszen a kínálatban az almán kívül számtalan más finomság is szerepel – gránátalma, déligyümölcsök, stb. – és nem is kell értük órákat sorban állni, de azért még mindig az alma uralja a piacot. Az is igaz azonban, hogy egyre szélesebb a fajtakínálat. De ettől az alma még alma marad.
Van, amikor egy hét alatt több kiló is elfogy belőle, mert sikerül nagyon piros, nagyon mosolygós, nagyon harapnivaló darabokat begyűjtenem, de van, amikor csak ide-oda pakolgatom napokon, sőt akár másfél-két héten is át a készletet, mert senki nem akarja megenni a kicsit már megráncosodott héjú darabokat, amelyeknek amúgy kutya bajuk, csak kissé megkopott már a fényük.
És nem, semmiféle rábeszélés nem hat ilyenkor és ha mégis becsempészem ezeket az árván maradt almákat az uzsonnásdobozokba, akkor bizony érintetlenül kerülnek haza és nekem nagyon gyorsan kell valami áthidaló megoldást találnom a felhasználásukra.
Ilyenkor jöhetnek a különböző cselek, amelyek révén csak elfogy minden egyes darab a gyümölcstárolónkból. Talán nem lepődsz meg, ha azt mondom, hogy a mézes gyümölcssaláta és az almás pite az első számú favorit, de soha nem árt új darabokkal bővíteni a receptgyűjteményt, nehogy itt is felüsse fejét az unalom. Mert öt gyereknél bármi előfordulhat és bizony elő is fordul.
Most is így történt. Amikor már harmadik hete sütöttem almás pitét az el nem fogyasztott almákból, a zsigereimben éreztem, hogy következő héten már gyümölcssaláta ígéretével sem fogom tudni eladni a nem kívánatos darabokat, ezért gyorsan rávetettem magamat a netre és végigpásztáztam néhány tucat receptet, hogy megtaláljam azt, amellyel a családot könnyűszerrel levehetem a lábáról, nekem sem kell sokat sertepertélnem a sütő előtt és a kamrában tornyosuló almahalomnak is alávághatok.
Mivel tél van, ezért olyan receptet kerestem (és találtam is Zé oldalán), ami ízvilágával ellensúlyozza a borongós hangulatot, vagyis van benne fűszer, kellően aromás és nagyobb mennyiségű almát is képes felvenni, és az sem baj, ha már kicsit ráncosak.
Egyszerű fűszeres, almás sütemény
- 250 g liszt
- 1 csomag sütőpor
- 1 kiskanál őrölt fahéj
- 1 mokkáskanál őrölt gyömbér
- 1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
- 1 csipet só
- 11,5 dkg vaj
- 10 dkg barna cukor + 2 evőkanál a szóráshoz
- 2 tojás
- 240 ml natúr joghurt
- 1 csomag vaníliás cukor
- 4 alma
- 1 marék dió durvára vágva
- A vajat habosítsuk ki a kétféle cukorral.
- Adjuk hozzá a tojást és a joghurtot.
- Hámozzunk meg és csumázzunk ki két almát és vágjuk apró kockákra.
- A tojásos keverékhez adjuk hozzá a száraz hozzávalókat és az almát, majd dolgozzuk össze.
- Készítsünk elő egy 24 cm-es piteformát és vajazzuk ki.
- Öntsük bele a fűszeres-almás nyers tésztát.
- A maradék két almát szintén hámozzuk meg és csumázzuk ki, majd vágjuk nagyon vékony csíkokra és nyomkodjuk bele a tésztába.
- Keverjük össze a durvára vágott diót a 2 evőkanál barnacukorral és szórjuk a sütemény tetejére.
- Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius fokra és 45 perc alatt süssük készre a süteményt. Végezzünk tűpróbát, ha szükségesnek ítéljük.
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz vagy a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!