Családi fotógaléria – vágjunk bele! (1. rész)

Egy jól komponált családi fotógaléria segítségével egyszerűen feldobhatjuk a lakásunk üres falait és ha úgy esett, hogy megesett, akkor ráadásként elrejthetjük a nem kívánatos foltokat, rajzokat is.

 

Kétszintes tetőtéri lakásban élünk. Immáron több mint tizenöt éve élvezzük ennek az állapotnak az előnyeit és hátrányait. Mert mindkettőből van bőven.

Tetőtéri lakásban élni életforma, kétszintes tetőtéri lakásban meg aztán pláne. Már egyre kevesebbszer verem be a fejemet a kiszögellésekbe, egyre ügyesebben térülök-fordulok a sarkokban, kúszom-mászom az elveszett lego fénykardok után a ferde falsíkok mentén. De azért néha a pokolba kívánom a lakásunk rendhagyó térbeli kiterjeszkedést (máskor meg rém büszke vagyok rá, amikor a vendégeink nem győznek csodálkozni az ügyes térkihasználáson, a rejtett zugokon, a csodálatos panorámán). Persze a gyerekeim – ezen a téren is – eleve ügyesebbek nálam, mert ők ugyebár bennszülöttek. Tetőtérben-szülöttek.

Egy tetőtéri lakásban sokféle kihívással találja magát szembe az ember, ezek közül számomra a fényképek/képek elhelyezése jelenti az egyik legnagyobb problémát a bútorozás mellett. Mert én szeretem a képeket. És szeretném magam körülvenni képekkel. De a falaink ellenállnak, mert hol itt, hol ott vágnak le egy-egy sarkot a tervezett képgalériámból, máskol meg hol alacsony, hol meg túl magas a belmagasság.

Ráadásul mivel egy ilyen típusú otthonban aránylag kevés a klasszikus tárolásra alkalmas felület, így az azok vízszintes tetején található rakodófelület is, ezért nincs nagyon módom arra, hogy komódok, kisszekrények tetejére, könyvespolcokra helyezett, keretbe tett fényképekkel elégítsem ki a családi fotógaléria utáni olthatatlan vágyamat.

De a vágy az már csak olyan, hogy utat tör magának így vagy úgy. (Ennek egyértelmű megnyilvánulása volt, hogy még mielőtt megtaláltam volna az ideális falfelületet, beszereztem egy mindenttudó segédletet, nevezetesen az IKEA Matteby nevű termékét, amelynek a segítségével egyszerűen lehet képgalériákat tervezni kis és nagy felületekre, kicsi és nagy képekkel egyaránt. Ez a tipikus gombhoz a kabátot-eset.)

Hova rakjam, hova rakjam?

Nálunk a legtöbb függőleges, nagy kiterjedésű, be nem lakott falfelület a konyhában és a háztartási helyiségben van. Hát, kösz. Oda azért mégsem szeretnék családi képgalériát. Tudom, hogy sokan szívesen pakolják tele a konyhájukat is képekkel, de az nem én vagyok. Vagyis lehetnék, ha nem lenne öt gyerekem – akik nagy viháncolásukban még azt is képesek leverni a falról, ami oda született vagy jó erős pillanatragasztóval lett odarögzítve pontosan az ilyen jellegű balesetek elkerülése végett – és a látszámunkhoz viszonyítva kicsi konyhám. De van. Öt gyerek és kicsi konyha. Így ott maradt a falfestés.

 

De a falfestés nem fénykép. Én pedig fényképeket akartam! Mit fényképeket! Egy galériát! Jól komponált, egységesnek tűnő családi képgalériát.

Minekután elengedtem azt a vágyamat, hogy olyan helyen alakítsam ki a családi fotófalat, ahol mindig szem előtt van, vagyis a leggyakrabban használt közösségi tereink valamelyikébe, hirtelen belém villant a megoldás: a gyerekszobai folyosó bal oldali fala tökéletes helyszín. Függőleges is, üres is, koszos is.

Kár, hogy kicsit szűk és kicsit sötét itt a tér, de legalább a mienk és ha jobban belegondolok, egész sok időt töltök itt – például amikor esténként öt percenként felszaladok, mert vizetkérek-pisilnikell-kilógalábam-fázom-melegemvan-nincsmeganyunyim-nemkaptampuszit-csúfol-szuszog-horkolnemigazőhorkol -, és így egyrészt végre nem érzem hiábavalónak a rohangálást, nézhetek képeket(!), másrészt a negyedik futam után mégsem akarok Narniába disszidálni, elvégre olyan helyesek ezek a gyerekek... a képeken legalábbis. Végül is az is valami.

Megvolt hát a segédlet, a hely, most már csak a képek hiányoztak. Ó, hiszen az már semmiség! Aha. Pont az. Először is Férj gépén tároljuk őket, az pedig az érinthetetlen kategória, másrészt csak nagyfelbontású képek jöhettek szóba – de persze, hogy én a kicsik között találtam meg a kedvenceimet -, ráadásul válogatás közben nagyon kellett figyelnem arra is, hogy lehetőség szerint minden gyerek egyforma arányban képviseltesse majd magát a képeken, mert különben… De mi az, hogy egyforma arányban? Mivel Nagyfiú a legmagasabb és a legszélesebb, ezért elég, ha őt csak egyszer szerepeltetem? Nagylány viszont többször is feltűnhet, így hozva egyensúlyt a családon belüli nemi aránytalanságban? Huh…

Nem volt egyszerű, de röpke két és fél hónap alatt végül sikerült kiválasztani a megfelelő képeket. Jöhetett az érdemi munka. A fotónyomtatás. Nyomtatás? A 21. században? Amikor mindenki digitálisan tárolja az emlékeit? Hát, ja. És ha ez nem lett volna elég, akkor ráadásként az IKEA hozta a szokásos formáját, vagyis olyan méretek szerepeltek a fotófal-tervezőn, amelyektől egy mezei fotónyomtató hirtelen magához nyúl, mert ő bizony csak két részletben tud kinyomtatni egy 40×50 cm-es képet, de celluxot szívesen ad hozzá. A két fél fénykép összeragasztásához. Sőt, olyan jófej, hogy még az illesztésnél is segít. És a keretnek szánt fehér csíkot is legvágja. Kicsit ferdén. De attól csak dízájnosabb. A kép. Mert én meg nagyonideges.

 

 

Persze ez akkor nem lett volna gond, ha keretekben terveztem volna a képeket felhelyezni, de én azok nélkül képzeltem el a fotófalunkat. Miért? Próbáltad már rávenni életed párját, hogy fúrjon fel tizenegy képet egy gipszkartonfalra, miközben három, a szerszámosláda láttán hirtelen nagyon lelkessé váló tíz év alatti gyerek próbál neki segíteni? Nem, nekem erre nincs tíz évem.

Kezemben volt hát minden az alkotáshoz. Felcaplattam az emeletre, a környéket lezártam, Férjből kordont emeltem a fényképek és a gyerekek közé és adj neki!

Kíváncsi vagy a folytatásra? A következő részben megmutatom hogyan készült el lépésről-lépésre a fotófalunk és hogyan igazítottam hozzá a gyerekszobai folyosó dekorációját. Mert az ördög a részletekben rejlik. Nálunk meg aztán pláne…

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!