Szuper tízórai: fahéjas csillag

A szuper tízórai titka, hogy az iskolai uzsonnás dobozba való bevetés előtt akár napokkal korábban is el lehet készíteni. Jó példa rá ez az egyszerű fahéjas keksz.

fehéjas keksz

 

2017. szeptembere óta immáron négy uzsonnás dobozt kell minden alkalommal degeszre tömnöm reggelente (vagyis este, ugyanis igyekszem mindig előre dolgozni, mert a reggeli káosz, na, az pont nem alkalmas arra, hogy akkurátusan összekészítsem a tízóraikat). Tudom, lesz ez még így se, mert hamarosan ötre emelem a tétet. De szerencsére kifutó rendszerben dolgozom, szóval, az elsők lassan kikopnak, igaz, akkor szendvicsek/kekszek/gyümölcs helyett pénzzel kell majd felvérteznem őket, hogy ne haljanak éhen. Így hirtelenjében nem is tudom eldönteni, hogy melyik a rosszabb jobb.

De ne a jövőről beszéljünk, maradjunk a jelenben! Több éves tapasztalatom van már, milyen a jó iskolai tízóra. A legfontosabb tulajdonsága, hogy változatos és több fogásból áll.

A szendvics, a gyümölcs, az innivaló alap, de mellé kell mindig valami finomság is. Egyszerűen muszáj. Mert jár nekik. Akkor is, amikor éppen nem járna. A finomságok tekintetében mondjuk úgy elég rögös, pontosabban megolvadt csokis, szétcsúszott lekváros és atomjaira esett kekszúton jutottam a mostani tudásom birtokába. De jó pap holtig tanul, ugyebár.

Az ideális, dobozba való keksz elkészítése egyszerű, mint az ék, nem kenődik, nem nagyon morzsálódik és befér a helyére (akár úgy is, hogy a hagyományos kör forma helyett pl. négyzetesre alakítjuk…, hiszen úgysem a  külcsíny számít). Persze az íz is nagyon fontos: itt lépnek képbe például a különböző fűszerek. Nálunk a téli kedvencek között az elsők között szerepel a fahéj és a mézes fűszerkeverék. Szerencsére mindkettő kiválóan alkalmazható a tízórai kekszek ízesítésére.

Egyszerű fahéjas keksz

fahéjas keksz

 

Szuper tízórai: fahéjas keksz
Szerző: 
Előkészítés ideje: 
Főzési idő: 
Teljes idő: 
Adag: 25
 
Egyszerű keksz őrölt fahéjjal
Hozzávalók
  • 12,5 dkg puha vaj
  • 10 dkg cukor
  • 1 tojás
  • 25 dkg liszt
  • ¾ kávéskanál sütőpor
  • 2 teáskanál őrölt fahéj
  • 1 teáskanál cukor
Elkészítés
  1. A vajat keverjük simára a cukorral és a tojással.
  2. Adjuk hozzá a lisztet és a sütőport.
  3. Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius fokra és béleljünk ki egy tepsit sütőpapírral.
  4. Egy kis tálba szórjuk bele a cukrot és a fahéjat, majd keverjük össze.
  5. A nyers tésztából csípjünk le kb. diónyi darabokat, gyúrjunk belőle gombócokat és hempergessük meg a fahéjas cukorban.
  6. Kézzel lapítsuk el a gombócokat, majd egy sütikiszúróval vágjuk ki a kívánt formát, a leeső darabokat pedig gyúrjuk össze újra és újra, amíg el nem fogy a tészta.
  7. Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius fokra.
  8. A nyers kekszeket tegyük sütőpapírral bélelt tepsire és süssük őket 12-14 percig, amíg szép aranybarnák nem lesznek.
Megjegyzés
Nem fontos sütikiszúróval időt húzni, elég, ha a gombócokat kézzel ellapítjuk és úgy sütjük ki őket.

 

fahéjas keksz

 

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

6 thoughts on “Szuper tízórai: fahéjas csillag

  1. Kedves Barbara, ma elkészítettem a fahéjas kekszedet. Az enyémek nem sikerültek ilyen szépre, mint a tiéd, de mennyeiek lettek. Köszönöm a receptet, megtartjuk. 🙂 Andi

    1. Szia Andi!
      Köszönöm, hogy ellátogattál hozzám, annak meg különösen, hogy hasznát vetted a receptnek. Nagy öröm ez nekem.
      Örülök, hogy jól sikerült és hidd el, hogy nekem sem ment elsőre, sokat szoktam próbálkozni, amíg lesz olyan, amelyik fotogén, vagy amíg marad fényképezhető mennyiség. 🙂
      Nézz be hozzám máskor is!
      Barbara

  2. Barbara, ezt nekem is ki kell próbálnom 🙂 azt szeretném kérdezni, hogy nyújtani is lehet a tésztát? mert akkor talán könnyebb kiszúrni. Illetve, hogy a fahéjat lehetne a tésztába is tenni (csak hogy rövidítsem a formázást…)

    1. Szia Ági!
      Üdv újra itt!
      A kérdéseid jók, de most nincs jó ötletem. Igazából nem próbáltam másképp, csak ezzel a módszerrel, így nem tudok nyilatkozni arról, hogy mi lesz ha… De mint tudjuk, puding próbája az evés, szerintem ki kell próbálnod.
      Én azért nem gyúrtam a tésztába a fahéjas cukrot, mert más íze és állaga lesz, mintha rásülne.
      Bocsi, hogy nem igazán voltam hasznodra, de én nem vagyok egy bátor kísérletező típus, ha egyszer valami bevált, ahhoz ragaszkodom.
      Remélem, hogy mindezek ellenére kipróbálod, mert nagyon finom keksz.
      Üdv: Barbara

  3. Barbara Drága 🌸 Hálás vagyok a receptért 🙏🏼 Nagyon jól sikerült ez a mennyei ropogós, ‘csupafahéjasfinomság’. Ahogy kisült az első tepsi,már el is fogyasztották,meg sem kellett kérdezni, hogy ízlett-e 😀 Köszönöm Neked ezt az egyszerű, de nagyon ízletes teasütit 😘

    1. Kedves Era!
      Köszönöm, hogy benéztél hozzám a blogra és hogy kipróbáltad az egyik receptet. Annak különösképpen örülök, hogy sikert aratott nálatok.
      A visszajelzésed pedig engem tett nagyon boldoggá.
      Várlak vissza máskor is!
      Barbara

Hozzászólás