A karácsonyi időszak kapcsán számtalan filmcím szokott eszembe jutni attól függően épp milyen hangulatban vagyok. De az ajándéklista láttán mindig ugyanaz az egy ugrik be: A végtelen történet.

Ezzel az érzésemmel gondolom nem vagyok egyedül, nem láttam még olyan gyerekes családot, ahol a Mikulásnak írt levél és a karácsonyi ajándéklista ne érte volt körbe a Földet legalább kétszer… persze csakis az Egyenlítő magasságában. Oké, lehet, hogy kicsit túloztam. Csak másfélszer éri körbe… és a Ráktérítőnél. Vagy a Baktérítőnél. De akkor is!
Szerintem alapjában véve nincs ezzel semmi gond, a gyerekeim legalább ilyenkor gyakorolják a helyesírást (rájuk is fér és nehogy már a Mikulás meg az Angyal csak azért ne hozzon meg valamit, mert nem tudta értelmezni a kesze-kusza betűket) és még az is lehet, hogy akad az ötletek között egy-kettő – na, jó egy fél – olyan, ami nem is annyira a valóságtól elrugaszkodott kívánság, mint az 50 cm-es távirányítós helikopter/drón egy ötödik emeleti társasházi lakásba. Mert ez is szerepel persze a listán… minden évben… egyre nagyobb számban… a végén még drón viszonteladói kereskedést fogok nyitni. Ha vennék. De nem veszek.
De akkor mégis mit veszek? Még mielőtt belevágnánk ennek a kérdéskörnek a boncolgatásába, engedj meg egy kis kitérőt.
Takarékos karácsony
Nálunk a karácsony bonyolult, zsúfolt, káosz az ötödiken. Milyen más is lenne öt gyerekkel?
Egy évvel ezelőtt úgy határoztam, megpróbálok rajta egy kicsit egyszerűsíteni. Akkor még nem gondoltam, hogy ebből egy többlépcsős folyamat lesz. Pedig de! Először csak a csomagolópapírokról mondtam le. Az idén az ajándékokra fordított összegek voltak soron. Mondjuk eddig sem voltunk elszállva ezen a téren, de most még radikálisabban húztam meg a határokat és bevezettem a borítékmódszert, amelyet a legtöbben a kosztpénznél alkalmaznak.
Ennek a döntésemnek nemcsak a családunk pénzügyi háttere az oka, hanem egyfajta tudatosság: ha megvan szabva egy – kézzel fogható, készpénzben mért – maximális limit (ez most gyerekenként tizenötezer forint tokkal-vonóval, azaz nagyszülőkkel, rokonokkal… a sarki zöldségessel együtt), akkor azt igyekszem a lehető legjobban beosztani és nem veszek meg mindent csak úgy, mert tetszik, meg amúgy is, legyen minél több, hadd örüljön az a gyerek. Ne legyen több! Ez a megoldás a részemről sokkal több odafigyelést, gondolkodást, utánajárást igényel. Bizony. De bízom benne, hogy megéri.
Persze tudom, hogy ekkora költségkeretből nem lehet megvenni minden kívánságot, például a toronyórát lánccal meg a drónt, de talán nem is baj, viszont belefér valami olyan, ami esetleg a listára fel sem került a ki-tud-nagyobb-ajándékot-kívánni-karácsonyra verseny okán, de tudom, hogy vágyik rá a gyerek, mert hol itt, hol ott, hol így, hol úgy, de mindig felbukkant valamilyen módon a kívánság, de sem szülinapra, sem névnapra nem kapta még meg ilyen-olyan okoknál fogva.
Ami az ajándékozást illeti, még egy fontos dolgot szeretnék elmondani, mert nem akarok álszent lenni: nálunk igenis kerülnek tárgyi/boltban vásárolt meglepetések a fa alá. Szépen hangzik, hogy a karácsonyban nem az ajándékok a fontosak, hanem az együtt töltött minőségi idő (jaj, de nem szeretem ezt a szót), a hagyományok, a szülői jelenlét, egy-egy kézzel készített meglepetés meg az ünnepi csoda, de a gyerekeket szerintem úgy lehet jól szeretni, ahogy az nekik jólesik, persze az ésszerűség határain belül. És ha nekik a karácsonyi csoda kézzel fogható, bolti ajándék(ok)ban is manifesztálódik, akkor hogyan lenne szívem ezt megtagadni tőlük? Elvégre nekik szeretnék örömet okozni. Ez pedig egy igen fontos aspektusa ennek az ünnepnek.

A lista
Na, ezek után térjünk vissza magára az ajándéklistára, illetve a rajta szereplő tételekre. (A gyerekeim persze mindent felsorolnak rajta, ami kvázi él és mozog a földön és még azt is, ami nem, így mondhatnám, hogy könnyű dolgom van, mert akármit veszek, mindennek örülni fognak. Aha. Persze. Vagy nem. Maradjunk ez utóbbinál. Ráadásul mindenünk van. Tényleg. Gyakorlatilag nem tudok olyan játékot, tárgyat venni, ami legalább egyszer ne fordult volna már meg a lakásunkban. Legfeljebb a színükben különböznek vagy más a rajz rajtuk, esetleg a formán újított kicsit az alkotó, de a lényege akkor sem változott.)
Öt gyerek mellett talán túlzás nélkül állíthatom, van némi rálátásom a különféle korosztályoknál bejövő ajándékok tömegére. Persze, én is nyúltam már mellé, nem is egyszer, de egyre többször sikerül jó ajándékokat kitalálnom, olyanokat, amelyekre még maguk a gyerekek sem gondolnak, de aztán persze odáig vannak értük.
Íme egy tételes, felsorolásszerű lista – amely nyilvánvalóan nem lehet teljeskörű, hiszen a saját gyerekeimből indulok ki, de támpontnak jó lehet – olyan ajándékokkal, amelyek nálunk egyszer valamikor már beváltak.
3-5 éves korosztály
Játékok
- szerepjátékhoz figurák
- újrahasználható matricakészlet
- városrészletet mintázó játszószőnyeg
- polár takaró és díszpárna a kedvenc mesefigurával
- mágneses kirakó
- Djeco padló puzzle
- futóbicikli
Könyvek
- Bartos Erika: Brúnó Budapesten sorozat
- Dániel András: És most elmondom hogyan lifteztem
- Dániel András: Mit keresett Jakab az ágy alatt?
- Tom Schamp: Mindenre képes szótár
- Izgő-mozgó nagyváros
-
Aino Havukainen-Sami Toivonen: Tatu és Patu sorozat
- 1000 matricás albumok
6-7 éves korosztály
Játékok
- lego (új sorozat: Lego Speed Champions a négy kerék szerelmeseinek)
- ágynemű a kedvenc hőssel (paplan- és párnahuzat)
- AddictaBall
- mágneses tábla puzzle
- Stragoo társasjátékok
- nagykerekű roller
- jégkorcsolya
Könyvek
- Jakob Martin Strid: Mimbo Jimbo és a hosszú tél
- 500 érdekesség a dinoszauruszokról
- Martin Widmark-Helena Willis: Lassze-Maja sorozat
- Caroline Hesnard-Christine Sagnier: Éljen a család! sorozat
- Usch Luhn: Pimasz négyes sorozat
- Világvége alsó mesegyűjtemény
8-10 éves korosztály
Játékok
- lego
- bluetooth rádió
- hobbihoz, sporthoz kapcsolódó kiegészítők: csajka, bicska, hálózsák, sporttáska
- egyszerűbb makett (repülő, Star Wars, Star Trek)
- footbag
- divattervező füzetek
- telefonbeszélgetéshez is használható fülhallgató
- Djeco csillámpor kép
Könyvek
- Varga Bálint: Zsé meg a haverok
- Jean-Philippe Arrou-Vignod: Cukrozott omlett, Repülő camembert
- Tom Fletcher: Christmasaurus
- Az autók működése
- Fabian Lenk: Idődetektívek sorozat
- Egy egészen agyament atlasz a nagyvilágról – Az agymanók bemutatják
10-12 éves korosztály
Játékok
- (komolyabb) papírsárkány
- kéztollas
- díszpárna
- ékszerdoboz belső tükörrel
- képkeret
- kozmetikum
- fejlámpa
- hobbihoz, sporthoz kapcsolódó kiegészítők (kedvenc csapathoz köthető apróságok: kulcstartó, bögre)
- szobai dekorációk: pamut gömbfüzér, mintás tárolókosár, csillámló csillaggirland
Könyvek
- Karen Saunders: Suzy P. sorozat
- Matt Haig: A fiú, akit karácsonynak hívnak
- Matt Haig: A lány, aki megmenti a karácsonyt
- Berg Judit: Alma – A sötét birodalom
- Lucy és Stephen Hawking: George és az Ősrobbanás (sorozat)
13-15 éves korosztály
Játékok
- diabolo/ördögbot
- (komolyabb) vadászkés (cserkészethez)
- sportfülhallgató
- újság/magazin/képregény előfizetés
- Flow magazin papírmániásoknak
- sportoláshoz kiegészítők
- akciókamera (pl.: SJCAM SJ4000 Full HD)
- Ozobot 2.0
- kozmetikum
- makett
Könyvek
- Richard Paul Evans: Michael Vey sorozat
- Szélesi Sándor-Pierrot: Jumurdzsák gyűrűje
- Gábor Endre-Pierrot: Magister M
- Rick Riordan: Percy Jackson sorozat
- Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története 1-2.
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!