Borongós időben jól esik minden kényeztetés, amely napsütésesebbé varázsolja a napokat. Ehhez néha elég egy egyszerű desszert, például egy krémes áfonyás pite.
Az ősz tele van szépséggel: gyönyörű színek, ragyogó napsütés, pazar illatok, kánikulamentes nappalok, bekuckózásra csábító hűvös esték. De minden szépsége ellenére számtalan kellemetlen tulajdonsága is van: eső, szél, köd, szürke égbolt, korai sötétedés. És ahogy haladunk előre az időben, egyre több lesz az utóbbiból, a színek elhalványulnak és a borongós időtől borongós lesz a kedvünk is.
Ezt a folyamatot magamon és a gyerekeimen is látom. Morcosabbak, kedvetlenebbek, a lakásba való bezártság miatt többet piszkálják egymást, ami nem kevés hanghatással jár. Ilyenkor több dologgal is szoktam próbálkozni, de a leghatásosabb, ha közös sütés-főzést rendezünk a megújult konyhámban – úgysincs még letörölhetetlen folt az ajtókon, nem ment tönkre egy fiók sem, nem éktelenkednek késnyomok a pult felületén stb., de nincsenek illúzióim: ami késik, nem múlik -, hogy aztán röpke három fél óra múlva, az atomtámadás nyomainak eltűntetése után együtt élvezzük a közös munka gyümölcsét.
Mi készül ilyenkor a nagycsaládos boszorkánykonyhában? Bármi, ami egyszerű és gyorsan megvan. Elvileg gyorsan. Mert ugyebár öt gyerek mellett nemcsak a receptben szereplő alapanyagok mennyiségét kell felszorozni minimum kettővel, vagy inkább hárommal, hanem az elkészítésre szánt időt sem árt megduplázni. És akkor még keveset mondtam. De annyira jó érezni, ahogy csapatban dolgoznak.. kár, hogy látni nem látok belőle semmit, mert a konyha nagy részét uraló tízszemélyes ebédlő asztalon rendezett lisztfújó versenyben felszálló por mindig az én szemembe megy. Szépre száll a füst, akarom mondani a liszt.
De akkor is kitartok és menekülés helyett inkább mindig megpróbálok olyan recepteket keresni, amelyekben nincs liszt nincs semmi bonyolult, nem kell várakozni két lépés között (mert egy kelesztési idő például pont elég arra, hogy hajba kapjanak), de azért mindenkinek jut egy kis feladat: keverés-kavarás, tojástörés, cukorszórás, tepsibe öntés stb. A mascarpone alapú krémes piték mindig tökéletes választások egy-egy ilyen közös családi konyhai bulira. Ősszel természetesen az áfonyás változat a tuti.
Krémes áfonyás pite
- 4 dl tejföl
- 20 dkg mascarpone
- 20 dkg liszt
- 4 tojás
- 14 dkg cukor
- 2 csomag vaníliás cukor
- 1 citrom reszelt héja
- 20-25 dkg friss áfonya
- porcukor a tetejére
- Vegyünk elő egy porcelán piteformát és vajazzuk ki, majd tegyük félre.
- Melegítsük elő a sütőt 160 Celsius fokra alsó-felső sütésen.
- Az összes hozzávalót tegyük a robotgép üstjébe és keverjük csomómentesre.
- Tisztítsuk meg az áfonyát és forgassuk meg a szemeket kevés lisztben, hogy ne süllyedjenek le a pite aljára sütés közben.
- Öntsük a nyers tésztát a piteformába.
- Szórjuk meg a sütemény tetejét az előkészített áfonyával és toljuk a sütőbe a pitét.
- Süssük 35 percig, amíg halvány barna színt nem kap, majd kapcsoljuk ki a sütőt és hagyjuk benne további 10 percig.
- Az idő leteltével vegyük ki a kész süteményt, majd a formában hagyjuk kihűlni. A végén a tetejét szórjuk meg porcukorral.
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!