Borongós időben az ember melegségre, fényre vágyik. A napfényes Itáliát idéző fűszeres, sült paradicsomszósz bárki lelkét felmelegíti a legsötétebb őszi napokon is.
Nagy paradicsomrajongó vagyok. Még annál is nagyobb. Nem véletlenül próbálkozom minden évben az erkélyemen paradicsomot termelni hol több, hol kevesebb sikerrel. De nem csak a várható termésért teszem. Magát a növényt is szeretem, a belőle áradó illatot, a harsogó, de mégis mélyzöld színét, a vastag leveleit.
Nekem a paradicsom piros színével, duzzadó, kerek formájával az életerő, az egészség és nem utolsó sorban Olaszország megtestesítője. A napsütötte, napfényes, harsány, vidám, nyüzsgő Olaszországé, amely mindig elvarázsol, ha arra vet a jó sorsom, járjak bár északon vagy délen, nyáron vagy télen. (Utoljára Legkisebb születése előtt voltunk Rómában egy kiállítás okán, úgyhogy azt hiszem épp itt az ideje, hogy újra felkerekedjünk.)
Egy ilyen bevezető után talán nem meglepő, ha azt mondom: bármilyen ételt szívesen fogyasztok, amiben paradicsom van. Igen, még a paradicsomos káposztát is. Oké, ehhez kellett egy kis idő, mert azért gyerekkoromban nem ez volt a kedvenc ebédem/vacsorám, pedig édesanyám igazán finoman készíti. De közben felnőttem… a káposztaevéshez is. Száz szónak is egy a vége, engem egy tál frissen szedett paradicsommal bármikor le lehet venni a lábamról.
De most ősz van és nincs mivel meglepni magamat. (Így csak a csoki marad, de az meg hízlal.) Ha van valami, ami elszomorít az őszi-téli időszakban – amit egyébként nagyon szeretek -, akkor az az, hogy megint legalább fél évet kell várnom, amíg újra kapható lesz hazai, szabadföldi paradicsom. Nekem ez sok(k).
Ezért aztán életemben először, átugorva a saját árnyékomat, amely a befőtt, lekvár és különféle szószok készítését illeti (nem véletlen, hogy nem osztottam meg még a blogon eddig egyetlen lekvár receptet sem, nálunk édesanyám főz be, én sütök és bár tudom, hogy egyszer eljön majd az idő, amikor kénytelen leszek belevetni magam a befőzőüstbe, egyelőre még élvezem ezt a tökéletesen működő családi munkamegosztást), úgy döntöttem, megpróbálkozom a lehetetlennel és elraktározok egy kicsit a napfényes paradicsomi – hőgutától mentes – nyárból a borongós napokra.
De nemcsak ez motivált abban, hogy kipróbáljam a befőzést, hanem az is, hogy van egy közös családi, káros szenvedélyünk. Szeretjük a chipset. Na, nem a boltit, hanem a házit. Ahhoz meg szósz dukál. Eddig mindig ketchupöt szolgáltam fel hozzá, de milyen már, hogy a házi chips-hez bolti paradicsomszószt adok. Így jutottam el ehhez a fantasztikus fűszeres, sült paradicsomszósz recepthez, amely legalább annyira ízletes, mint amennyire egyszerű elkészíteni.
Fűszeres, sült paradicsomszósz
- 3 kg paradicsom (közepes méretű, édes)
- 1 fej lilahagyma
- 1 egész fej fokhagyma
- 1+1 dl olívaolaj
- ½ dl balzsamecet
- 1 kiskanál szárított bazsalikom (opcionális)
- 1 kiskanál szárított kakukkfű/rozmaring (opcionális)
- kevés cukor vagy méz (opcionális)
- só, bors ízlés szerint
- Mossuk meg és csumázzuk le a paradicsomokat.
- A csumájuknál vágjuk be kereszt alakban és rakjuk őket egy nagyobb tepsibe.
- Hámozzuk meg a lilahagymát és vágjuk 8 cikkbe.
- Szedjük szét a fokhagymát gerezdjeire.
- A paradicsomok közé szórjuk a két hagymát, majd sózzuk és borsozzuk.
- Locsoljuk meg 1 dl olívaolajjal és ½ dl balzsamecettel.
- Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius fokra légkeverésen.
- Toljuk a sütőbe a paradicsomokat egy órára.
- Az idő leteltével vegyük ki a tepsit és tegyük félre hűlni egy kicsit a paradicsomokat.
- Óvatos mozdulatokkal pucoljuk meg az összes paradicsomot, a fokhagymát nyomjuk ki a héjából.
- Öntsük az egészet a levével, a hagymákkal együtt turmixgépbe és pürésítsük.
- A pépesített szószt tegyük egy lábosba és adjunk hozzá fűszereket ízlés szerint. (Ha olaszos szószt szeretnénk tegyünk bele bazsalikomot és kakukkfüvet/rozmaringot, ha inkább a ketchup-os változat hívei vagyunk, akkor kevés cukorral vagy mézzel ízesítsük.)
- Kevergetve, közepes lángon főzzük 10 percig.
- Osszuk kisebb üvegekbe az elkészült szószt, a tetejét locsoljuk meg a maradék olívaolajjal (ezzel fogjuk tartósítani).
Tipp
- a chipsen kívül egy tál frissen sült grissinivel is páratlan fogás
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!