Elhanyagolom a gyerekeimet? Naná!

Elhanyagolom a gyerekeimet? Naná! Nagycsaládosként ez (is) a véremben van.

elhanyagolom a gyerekeimet
kép: unsplash

Sokgyerekes szülőként gyakran ér a vád, hogy idő hiányában – ami a nagycsaládosság természetes velejárója… a külvilág szerint – biztosan elhanyagolom a gyerekeimet. Így is van. De jobb dolog nem is történhetne velük. És nem, nem azért, mert olyan rossz szülő vagyok, hogy tényleg jobb nekik, ha nem foglalkozom velük, hanem valami egészen más oknál fogva. Elmesélem.

Mint a bevezetőből is kitűnhetett már, természetesen nem arról van szó, hogy hagyom őket nőni, mint a dudva – bár néha megvan bennem a késztetés, hogy így tegyek, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül és még csak nem is kell hozzá öt gyerek -, de nagycsaládosként arra valóban nincs időm, hogy agonizálják bizonyos dolgok felett, ötvenhatszor is végigrágjak egy-egy cselekedetet, tennivalót. Nem, nálunk egyszerűen csinálni kell a dolgokat és kész. Ez pedig bizony együtt jár bizonyos fokú, de még egészséges szintű elhanyagoltsággal.

Egészséges szintű elhanyagoltság

Évekkel ezelőtt találkoztam először ezzel a kifejezéssel, azóta rájöttem, nem is lehetne ennél jobban jellemezni egy nagycsaládot. Pedig, ha jobban belegondolok, maga a szókapcsolat igencsak ellentmondásos. Hogyan lehetne bármi, ami elhanyagolt, egészséges?

Egy ötgyerekeres nagycsaládban egészen egyszerűen és természetesen.

Talán nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom: öt gyerek iszonyatos mennyiségű időt és energiát emészt fel, még akkor is, ha már vannak köztük nagyo(bba)k is, akikkel már nincs annyi teendő…, illetve dehogyis nincs, csak egészen más jellegűek, mint mondjuk a négy éves Legkisebbel. (Nem állíthatom, hogy a kamaszok problémáit könnyebb lenne kezelni, mint rávenni Legkisebbet, hogy egy hét után végre ráüljön a vécére és ne csak azért töltsön el rajta fél órát, ragaszkodva személyes jelenlétemhez – ezzel amúgy ő is hozzájárul az egészséges szintű elhanyagoltsághoz, már ami a többieket illeti, mert ez idő alatt semmi mással nem tudok foglalkozni és csak remélni tudom, hogy a másik négy a fene nagy elhanyagoltságában nem gyújtja fel a lakást -, hogy előmelegítse a vécédeszkát a mosdó következő használójának.)

De az egészséges szintű elhanyagoltság nem egyszerűen a sok gyerek között megoszló és – maradék nélkül – felszívódó időről és az energiáról szól és nem is arról, hogy a gyerekeim rongyokban járnának óvodába, iskolába, vagy nem fürödnének minden nap (bár a kamaszaim esetében felmerülnek bizonyos kétségek…, de ezeket fedje most jótékony homály), elsumákolnák a fog- és hajmosást, vagy rendezetlen lenne a felszerelésük és hasonlók, sőt még csak nem is arról, hogy nem foglalkozunk velük a korosztályuknak megfelelő szinten, hanem egyszerűen azt jelenti, hogy tudomásul kell venniük: nem körülöttük forog a világ. Elismerem, nem egyszerű ezt elfogadni és a gyerekeim mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy ne így legyen, de mégiscsak ez van… öt gyerekkel meg aztán pláne.

Túlzásmentes lét

elhanyagolom a gyerekeimet
kép: unsplash

Talán nem bántok meg senkit, ha azt mondom, hogy a sok gyerek normálissá tesz. Ezzel persze egyáltalán nem azt állítom, hogy akinek nincs minimum három gyereke, az állandóan túlzásokba esik és neheze(bbe)n szab határokat a gyerek(ei)nek.

Egy jó szülő ugyanis gyerekszámtól függetlenül mindenkor a normális egyensúlyra  igyekszik törekedni a gyerek érdekében. De lássuk be, egy csemetével azért könnyebben félremehet a dolog, nálunk viszont erre esély sincs, mert a gyerekeim tömeges jelenlétéből fakadóan néhány dolgot kénytelen vagyok tényleg “elhanyagolni”, elengedni, lazábban kezelni, illetve határokat kijelölni a saját jól felfogott érdekemben, megmutatni, hogy nem csak az ő édesanyjuk vagyok, bár nagyon is annak látszom, de van egy másik szegmense is az életemnek – amit sokáig magam sem vállaltam fel – és ezt tiszteletben kell tartaniuk és ha ez azzal jár, hogy úgymond egészséges szinten elhanyagolom őket, akkor azzal jár.

Számunkra természetes, hogy sokan vannak, épp ezért nem sopánkodunk azon, hogy mennyi lehetőséget, figyelmet, anyagi javat veszítenek egyenként: családként, közösségként tekintünk rájuk, így ez számukra sem lesz fontos, kiegyensúlyozattabbá lesz az egymással való viszonyuk. Büszkén képviseljük előttük és mások előtt is, hogy számunkra a sok testvér érték, így számukra is ez lesz a mérce, könnyebben, jobban viselik a sok dologból adódó “elhanyagoltságot”.

Nagycsaládosként simán lepattannak rólunk a különféle zsarolások, bezzegelések (a szomszéd Pistikének saját síkképernyős tévéje van, új iPhone-t kapott a szülinapjára és egyébként is csúcsmodern laptoppal jár iskolába stb.), nem hagyom megvezetni magamat azzal sem, hogy a sok gyerek közül valamelyiknek több vagy szebb jutott ebből vagy abból, és az sem zavar, hogy milyen hatással van a lelki világukra, ha nem a kedvenc ételüket szolgálom fel vacsorára, hanem azt, ami épp van.

Egy ilyen élethelyzetben nem nagyon van idő és lehetőség gondolkodni, spekulálni: egyszerűen csinálni kell a dolgokat és tudomásul kell venni, hogy egy nagycsaláddal együtt járnak bizonyos nehézségek és hogy sok gyerek nem sokszor egy, hanem egy más állapot. A legjobb, amit tehetünk, hogy megpróbálunk mindebből előnyt kovácsolni vagy ha ez nem is sikerül mindig, igyekszünk egészséges szinten elhanyagolni mindazokat a dolgokat, amelyek bezavarnak. Igen, néha még a gyerekeket is. De csakis a saját érdekükben.

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

8 thoughts on “Elhanyagolom a gyerekeimet? Naná!

  1. Szia,
    Csak egyetérteni tudok minden szabadság, tapasztalat, hogy ahol max 2 gyerek van ott egész más minden! Nàlunk elég önállóak ( persze nem mindig ) 😁

    1. Szia Timi!
      De jó, hogy benéztél hozzám újra.
      Nagycsaládosnak lenni valóban egy másállapot, nem egyszerűen 3×1 vagy 5×1 gyerek a három vagy az öt gyerek. Más. De ezt nehéz elmagyarázni.
      A lényeg, hogy adjunk elég önállóságot a gyereknek és ne akarjuk minden megcsinálni helyette.
      Üdv: Barbara

  2. Igen, teljesen eggyetértek veled : nem akarok senkit lenézni, megszólni – de akiknek egy gyerek van, ők inkább hajlamosak ‘megadni mindent’, mert egy van… példám is van : jön a szomszédasszony karácsony után (már nagymama, egy unokával) – a gyerekeim meg mutatják a naaagy kincset, amit kaptak : egy tablettet!!! (amire bevallom, nagyon nehezen adtam be a derekam, de annyira kitartóan kérték, hogy Anygalka hozott egyet, mellette levél – és beosztják, mennyi perc fejenkét/nap). Erre a szomszédasszony : ja, EGY tablett? mert anygalkának nem volt pénze, hogy hármat vegyen?… és én is eljutottam odáig, hogy olvasok amig ők társasoznak/rollereznek/játszanak. Van amikor eggyütt is játszunk – de ha úgy van, akkor ‘lepasszolom’, hogy eggyütt is játszanak. De: arra is figyelek, hogy időnként mindenkivel legyen valami külön közös élmény – tapasztalat, hogy ezt nagyon szeretik. Én is 🙂

    1. Szia Enikő!
      Örülök, hogy újra benéztél hozzám.
      Szerintem nagyon jól csinálod. Épp a múltkor szortíroztam a gyerekeim ruháit, kinőtt játékait és azt vettem észre, hogy mennyi felesleges dolgot vettem meg nekik anno. Ma már próbálok figyelni erre és inkább az élményekre koncentrálni, mint a tárgyakra. A tárgyak nem kompenzálják a velük töltött időt, a rájuk fordított energiát és igenis meg kell tanulniuk önmagukat is lefoglalni… akár tárgyak nélkül is.
      A külön idő tényleg nagyon fontos, bár ezt a legnehezebb biztosítani öt gyereknek.
      Üdv: Barbara

      1. Maximálisan egyetértek veletek!
        Nàlunk 2 éve van az, hogy tárgyi ajándékot már nem igazán kapnak inkább élményt, családilag közösen illetve gyerekenként külön is! Sokkal többet ad nekik szerintem ❤

        1. Szia Timi!
          Ezt nagyon jó hallani. Én is inkább erre törekszem, sőt, a rokonságot is egyre inkább erre biztatom: különleges program különleges helyszínen, kirándulás stb.
          Üdv: Barbara

    1. Kedves Anna!
      Köszönöm, hogy benézett hozzám és tetszett, amit olvasott.
      Az össze A. C. regényt olvastam, de úgy tűnik, újra kell kezdenem, mert bizony nem emlékszem rá, hogy ott szerepelt volna ez a kifejezés. De ha megtalálom benne, megmondom.
      Remélem, máskor is visszatér a blogomra és talál kedvére való olvasnivalót.
      Üdv: Barbara

Hozzászólás