Amióta rendszeresen futok, több vizet iszom. Bár a víz a maga egyszerűségében tökéletes szomjoltó sport közben, az egészséges ízesített változat még egy kicsit tökéletesebb.
Aki követi a blogot a facebookon, a hírfolyamban megosztott képekből tudhatja, hogy valamivel több, mint egy éve futok. Vagyis futogatok. Nem célom a versenyzés semmilyen formában, nem az idő ellen futok, még csak nem is azért, hogy visszaszerezzem a soha-nem-is-volt dögös testemet. Csak úgy futok – hetente háromszor és mellé hetente ötször rávetem magam a futópálya mellett kialakított park fitness gépekre is -, azért, hogy jól érezzem magamat mind testileg, mind lelkileg. És segít. Oké, az ereményeim és a megtett kilométerek nem szenzációsak, de nekem épp elegek a boldogsághoz. (Egyszer talán elmesélem hogyan jutottam a kanapészörftől a rendszeres mozgásig.)
Viszont nincs futás ivás, vagyis folyadékpótlás nélkül. Na, nekem ez okozza a legnagyobb nehézséget, illetve kihívást. Eleget inni. Normál, hétköznapi üzemmódban sem vagyok képes annyi folyadékot magamba tölteni, amennyi a minimálisan elfogadott lenne, futás közben és főleg után pedig ennek a mennyiségnek a többszörösét kéne meginnom. Nekem ez felér egy kínzással.
Eddig házi szörppel ízesített vizet vittem magammal a futáshoz, mert az még könnyebben lecsúszik, mint a sima ivóvíz, de hát ugye nem a legjobb alternatíva még akkor sem, ha én készítettem az ízesítőt és csak az van benne, amit én beleraktam.
A minap, amikor vásárláshoz készülődve benyúltam a hűtőbe, hogy a táskámba tegyem a boltban vett ízesített vizet, nehogy felforrjak az aszfalton a kánikulában, eszembe ötlött, hogy miért is nem ilyet viszek futáshoz. A válasz igen egyszerű: mert mindennapi fogyasztáshoz drága és amúgy is ipari. De a kérdés csak nem hagyott nyugodni. Feltúrtam a netet és rájöttem, hogy nincs egyszerűbb, mint egészséges ízesített vizet készíteni otthon friss gyümölcsökből, zöldségekből és zöldfűszerekből.
Hogyan készítsünk ízesített vizet?
Az ízesített vizek készítésénél a legfőbb szabály, hogy nincs szabály. Mindenkinek magának kell kitapasztalnia, melyik hozzávalóból mennyi kell, hogy az ízlésének legmegfelelőbb szomjoltót kapja.
A legjobb hatást akkor érhetjük, ha a felhasznált gyümölcsöket kicsit összepréseljük, hogy minél jobban ki tudják engedni a levüket, a zöldfűszereket pedig a kezeink között óvatosan összemorzsoljuk a fokozott ízhatás kedvéért. Ha összeválogattuk a gyümölcsöket és fűszereket, öntsük nyakon őket friss vízzel és tegyük a hűtőbe az üveget néhány órára, hogy kellően összeérjenek az ízek. Minél hosszabb ideig áznak a hozzávalók a vízben, annál intenzívebb, karakteresebb lesz a vizünk ízvilága.
Citrusok használata esetén érdemes meghámozni a gyümölcsöt, így elkerülhetjük a vízben felbukkanó kesernyés ízt. Ha levendulavirágot vagy színes egész borsot használunk ízesítéshez, érdemes teatojást használni a későbbi kellemetlenségek – amelyeket az apró, úszkáló fűszernövények okozhatnak – elkerülése végett.
A házi készítésű ízesített vizek körülbelül egy hétig állnak el a hűtőben, légmentesen zárodó palackban. Nyugodtan utántölthetjük az elfogyasztott folyadékot, de ne felejtsük el, hogy a gyümölcsöket és a fűszereket is érdemes pótolni, frissíteni. Egy hét után inkább készítsünk új adagot friss hozzávalókból.
Variációk ízesített vízre
Nagyon sokféle párosítás létezik, nekem öt fő kedvencem van.
#1 grapefruit-narancs-citrom-lime-friss mentalevél
#2 kiwi-uborka
#3 grapefruit-rozmaring
#4 friss gyömbér-körte-vanília rúd-egész fahéj
#5 uborka-friss mentalevél
Ha szeretél más ízkombinációkat is kipróbálni, íme néhány ötlet:
- szőlő-citrom-petrezselyem
- eper-citrom-friss bazsalikomlevél
- narancs-áfonya
- sárgadinnye-friss bazsalikomlevél
- áfonya-levendula
- alma-egész fahéj
- görögdinnye-jalapeño
- őszibarack-egész vaníliarúd
- málna-rózsaszirom
- mango-friss mentalevél
- sárgarépa-friss gyömbér-citrom-alma
- meggy-citrom-friss mentalevél
- narancs-egész fahéj-friss gyömbér
- ananász-friss mentalevél
- eper-egész vaníliarúd
- őszibarack-levendula
- vérnarancs-friss mentalevél
- eper-friss rozmaring
- őszibarack-friss zsálya
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!