Javában benne járunk már a vakációban, de az előttünk álló hetekben még bármikor felütheti a fejét a szünidő-para: mi legyen a gyerekkel? Megoldás lehet-e a rövidebb szünet a szülők gondjaira?

Ha őszinte akarok lenni, nálam már márciusban beindul a szünidő-para – de ha jobban belegondolok, soha el sem múlik, mert amint befejeződik az aktuális vakáció, máris azon töröm a fejemet, hogyan lesz a következő évben, melyik gyerek melyik tábort nőtte ki vagy épp melyikbe nőtt bele, összegezem a tapasztalatokat, a jó programokat elmentem, a kevésbé jókat kihúzom -, azaz mit fogok csinálni az öt gyerekkel a tíz-tizenegy hetes nyári szünetben.
Lehet, hogy nem szép szó, de nekem ez igenis para. Még úgy is, hogy nagyon örülök, amikor véget ér az iskola, a gyerekeim és velük együtt én is, végre felszabadulunk a mindennapi nyomás alól, pihenhetünk, élményeket gyűjthetünk, játszhatunk vagy egyszerűen csak együtt lehetünk és csinálhatjuk a nagy semmit. Mert néha azt is kell.
Igen, ez így tök szép és idilli meg minden, de amikor konkrétizálni kell a dolgokat, hogy a közös családi nyaraláson meg a nagyszülőkkel töltött időn kívül milyen kalandokkal, programokkal töltsem meg a tizenegy hetes iskolamentes időszakot – Férj szerint minél olcsóbbakkal, a gyerekek szerint minél kalandosabbakkal, én a “bármilyen értelmes” kategóriába sorolhatóakkal is megelégednék -, hogy nyár végén midegyikük feltöltődve, kipihenve, élményekkel telve csomagolja el a strandruhát és a felfújható krokodilt, nos, akkor bizony elfog a para és nem ereszt… jó sokáig… úgy kábé nyár végéig, egészen pontosan augusztus 31-ig.
A probléma gyökere
Első felindulásomban mondhatnám azt, hogy a probléma gyökerét azok az okos emberek jelentik, akik nem értik, hogy mit agonizálok ezen a kérdésen, hiszen a megoldás roppant egyszerű: ki kell tenni a kertbe egy gumimedencét a fák árnyékába és minden gond megoldva. Ezzel csak két apró problémám van: egyrészt nincs kertünk (tudom, az én hibám, miért nem vettünk kertes házat?!), másrészt meg megnézném, amikor a tizennégy éves kamasz fiamnak azt mondanám: Nézd, ott a felfújható medence, direkt árnyékba tettem, elleszel vele, ugye, drágám nyár végéig? Az arckifejezését megörökítő fotót szívesen elküldöm az okoskodóknak, a kísérő hanghatásokat azonban csak saját felelősségre csomagolom mellé.
De nem, az alapprobléma nem ez, hanem a tíz-tizenegy hét maga, annak hosszúsága. Érthetetlenül nézem, hogy miközben a hetedikes gimis Nagyfiúnak év közben nyolcadik órája is van (és az első csengetés is korábban van, mint az általános iskolában, hogy még épeszű időben véget érhessen a tanítás), semmi ideje nincs gyereknek lenni tanév közben, mert olyan sok az óra, hogy másra szinte nem jut idő, illetve olyan fáradt, hogy nincs semmihez se kedve, a mérleg másik serpenyőjében ott van a tizenegy hét, amely hosszúsága ellenére nem tudja ellensúlyozni ezt az év közbeni leterheltséget, fáradtságot. Egyszerűen kiegyensúlyozatlan a két oldal: leterheltség kontra hosszú vakáció, ráadásként felmerülnek más problémák is.
A programok, az elhelyezés megoldása ugyanis csak az érem egyik oldala, mellette ott van még a vakáció anyagi vonzata is. Mert lehet tagadni, de minek, hogy mostanában a legtöbb szülő – már aki megteheti – táborokkal igyekszik áthidalni a problémát, ahhoz pedig igen mélyen a zsebekbe kell nyúlni. És mi van azokkal, akik nem tehetik meg?
Pár évvel ezelőtt napvilágot látott egy hír, hogy rövidebb lehetne a nyári vakáció, a többi szünet viszont ennek hatására meghosszabbodna.
“Lehet, hogy át kellene gondolni a nyári szünet hosszát, mert ez problémát jelent a szülőknek” – mondta az akkori, közoktatásért felelős államtitkár.
Problémát? Komolyan? Igen, azt. Mert mit lehet csinálni tíz-tizenegy héten át egy iskolás gyerekkel, ha a szülőknek nincs segítsége és ha nagyon ügyesen sakkoznak a nyári szabadságukkal, akkor is maximum öt-hat hetet tudnak a gyerekük mellett lenni (mert évközben is van ám szünet, ünnep, ezekre is illik/muszáj tartalékolni a szabadságból, ráadásként még beteg is lehet az a gyerek, szóval nem csak a nyári vakációról van itt szó, nagyon sok más tényezőt is figyelembe kell venni).
De mi van a fennaradó másik öt-hat héttel? Ha szerencsések vagyunk (mint például én is), akkor van nagyszülői segítség, de mégsem várhatjuk el tőlük, hogy ők vigyázzanak a csemeté(k)re a fennmaradó időszak teljes egészében. Miért? Mert vagy ők is dolgoznak még, ebből kifolyólag nem tudnak napközben vigyázni az unokákra, nekik is szükségük van pihenésre, ha dolgoznak, ha nem, vagy esetleg egyszerűen sok nekik… és a gyerek(ek)nek is.
Mi marad akkor? Táborba a gyerekkel! Micsoda remek ötlet! Ha az ember végigböngészi az éves kínálatot, tényleg fantasztikusabbnál fantasztikusabb táborok között válogathat, az árak… nos, ott a határ a csillagos ég. Persze vannak megfizethető táborok is, például az iskolák által biztosított napközis táborok. Ahogy a mondás is tartja, szegény ember vízzel főz.
A múltkor valaki azt mondta, hogy olyanok ezek a napközis táborok, mint a csirkekeltetők: beterelik a gyerekeket, aztán időről-időre rájuk néznek, hogy minden rendben halad-e, de más nem nagyon történik. Rengeteg gyerekre kell figyelni, a felügyelőtanárok között nincs, vagy alig-alig akad ismerős és nekik sem ez az életük fénypontja, valljuk be őszintén. Nagyfiú két éven át töltötte a szünidő felét az iskolai napközis táborban, de 10 évesen közölte: ő inkább szenved a lakásban, de nem szeretne menni, én pedig megértettem, végül is a tábor lényege az lenne, hogy jól érezze magát. A többiekkel már nem is próbálkoztam ilyesfajta gyerekmegőrzéssel.

Mi lehet a megoldás?
Bár az évekkel ezelőtti felvetés kapott hideget-meleget és érdemben nem is történt semmi azóta, szerintem igenis érdemes elgondolkozni rajta, különösen azért, mert 2017 június közepén ismét elővették a témát ott fent, kicsit más megközelítésben. A legújabb ötlet az országos táboroztatási program, amivel gyakorlatilag kiegészülne a tanév.
Az újabb és újabb ötletek felbukkanása azt mutatja, hogy a probléma tényleg valós és megoldásért kiált, ezért nagyon is logikusnak tűnik az oktatási szakemberek felvetése a nyári szünet megreformálására. De miért így? Mi ez a földhözragadt gondolkodás, ami nem megoldja a problémát, csak a hangsúlyokat helyezi át?! Mennyivel lesz jobb, ha ősszel, télen, tavasszal kell megoldani a gyerekek elhelyezését, mert mindegyik évközbeni szünethez hozzáraknak plusz néhány napot, megtoldják további egy-egy héttel? Ettől könnyebb lesz a szülőknek? Nem hiszem…
Az egészben az a legrosszabb, hogy ez a változtatás szerintem csak látszatmegoldást jelentene, pedig ennél sokkal többet is ki lehetne belőle hozni, csak el kéne engedni bizonyos, az iskolához, az oktatáshoz kötődő városi legendákat…, mint például: ki mondta, hogy alsó tagozaton és felsőben ugyanakkor kellene kezdődnie a tanításnak? Vagy: ki mondta, hogy hat-hét tanórára van szükség egy-egy nap? (Tudom, nagy a tananyag és valahogy le kell adni…)
Adott egy ötlet (csökkentsük a nyári szünetet, mert ez gondot jelent a szülőknek) és adott a tény, hogy túl nagy a tananyag, nagyon leterheltek a diákok a napi 6-7 tanórával. Mi lenne, ha ezt a kettőt megpróbálnánk valahogy összehozni és végre valahára megtennénk az első lépést az igazán gyerekközpontú oktatási rendszer irányába?
Hogy gondolom? A nyári szünet csökkentése révén felszabaduló időt nem a többi szünet között osztanám meg, hanem széthúznám a tanévet a napi óraszámok radikális csökkentésével. Felső tagozaton és a középfokú oktatási intézményekben pedig bevezetném a későbbi iskolakezdést az emberi test belső órájának pubertáskori eltolódásához igazítva.
Bódis Róbert alváskutató szerint az eddig elkészült nyugat-európai és amerikai tudományos felmérések megerősítik, hogy “a nyolcórai iskolakezdés túl korai, árt a gyerekeknek. Sokkal kedvezőbb lenne egy későbbi időpont.” A kutató szerint a kora reggeli kelés a kamaszok napszakos biológiai ritmusával ütközik, ugyanis ennél a korosztálynál este legalább két órával később jelentkezik az alvásigény, mint a kisiskolásoknál és mivel nyolc-kilenc óra alvásra lenne szükségük, reggel ugyanennyivel később kelnének fel, ha tehetnék. (A kamaszok későbbi fekvése biológiailag determinált folyamat: az elálmosodásért felelős hormon, a melatonin csak 10-11 óra körül kezd el termelődni.)
Úgy gondolom, hogy az óraszámok csökkentése, az év közbeni szünetek megtartása és egy rövidebb nyári szünet jobban illeszkedne a gyerekek életrendjéhez, életritmusához, egy ilyen beosztás mellett gyerekek tudnának maradni a hétköznapokban is, jutna idő sportra (nem agyonhajszoltan, fáradtan esnének be az edzésre), játékra, pihenésre, bambulásra – kinek mire van szüksége a feltöltődéshez – és nem csak nyáron.
Ördögtől való gondolataim lennének? Nem hiszem. Csak egy anya vagyok, aki látva az iskoláskorú gyerekei életét, elképzelt egy szebb jövőt, aminek megvalósításához nem lenne másra szükség, mint hogy új oldalról közelítsünk a problémához, és olyan gondolatokat is közel engedjünk magunkhoz, amelyek elsőre kicsit elrugaszkodottnak tűnnek, de belegondolva már közel sem azok.
Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Nekem tetszik ez az óraszámcsökkentős ötlet. De érdemes azt is végiggondolni, hogy nyáron, ha tombol a jó idő, hogy tartod bent a gyereket a tanteremben. Májustól szenvedünk ezen, szinte semmit nem ér, amit már ilyenkor magyarázol. Hőség esetén pláne, senki nem bírja.
Másrészt a napközis táborok sem egyformák. Van jó, vannak igyekvő pedagógusok. Ezt kicsit általánosításnak érzem, pedig tőled ezt nem szoktam meg.
Szia!
Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat és sajnálom, hogy általánosításnak érzed.
Vannak tényleg nagyon jó tanárok, szerencsére nekünk is jutott néhány, de ettől még fenntartom a véleményemet, hogy jelenlegi formájában a napközis táborok nem töltik be a szerepüket. És ez tapasztalaton alapul és nem csak az enyémen. Sajnos, amíg egy-egy rajban – napközis tábori felosztás – 40-50 gyerek van és felügyelőként 1 tanár jut rájuk, addig nem is hiszem, hogy ez változni tud. A körülmények miatt és ez nem (csak) a tanárok hibája, mert tény, hogy az igyekvést agyonnyom(hat)ják a körülmények. De azért az is ott van, hogy bizony ez nem egy leányálom meló és hamar lendületet lehet veszteni. Saját szememmel láttam, saját gyerekemen tapasztaltam, másról sajnos – sajnos, és ez nagyon fontos – nem tudok írni, mert olyanban még nem volt részünk.
A hőség probléma, megoldandó probléma.
Nekem viszont az a problémám, hogy gimmiben, hetedikben már van heti szinten nyolcadik óra, a gyerekem év közben nem tud gyerek lenni, mert olyan nagy a nyomás rajta, olyanok a körülmények. Ezen nem segít a 10-11 hetes nyári vakáció, év közben kellene több idő a feltöltődésre, a pihenésre, lehet, hogy még a tanulás is jobban menne… ehhez mondjuk ki kéne nyitni kamasz Nagyfiúnak néha a könyvet, de ez már egy másik történet. 🙂
Üdv: Barbara
Szám szerint sokkal kevesebb gyerekre jut egy tanár – más kérdés, hogy a valóságban hogyan kivitelezik. A lendületet meg lehet tartani, de nem könnyű. Nem, nem leányálom, de én nagyon szeretem.
Az óraszámok tekintetében egyetértünk, nagyon is. Egész évben szenved ettől mindenki, tanár is, diák is. Évek óta (korábban is említetted ezt, akkor is tetszett) a te ötleted az egyetlen általam ismert ötlet az, ami szerintem sokaknak jelenthet jó megoldást, de az ára még túl nagy. Pont a hőség, a megszokások, a megteremtendő feltételek volumene miatt.
Szia!
Igen, a papírforma és a valóság nagyon ritkán találkozik a való életben. Sajnos. De nagy öröm, hogy vannak elhivatott és lelkes pedagógusok, akik a táboroztatást is szívvel-lélekkel csinálják. Köszönet érte. Ilyenkor mindig visszatér az ember hite, hogy igen, lehet másképp csinálni, hiszen vannak, akik tudják. És ez olyan jó!
A jó irányba mutató változásoknak mindig nagy ára van, ez számtalanszor bebizonyosodott már a történelem folyamán. De kockázat nélkül nincs siker és itt a gyerekeink jövőjéről van szó. Szóval, lehet, hogy mégiscsak megérné az áldozat.
Üdv: Barbara
Ne adj isten a tananyag csökkentésén is el lehetne gondolkodni… és számos klassz dolgot lehetne tanulni a hőségben is, nem klasszikus órákkal, hanem mondjuk közös játékokkal. Akár a szabadban. Nem lehetetlen a mindenki számára előnyösebb oktatás, csak bele kellene fektetni a pénzt, időt, energiát.
Csupa olyan, ami nincs meg, csak kevés helyen vagy csak kevesekben. Fontos lenne szerintem az is, hogy az menjen pedagógusnak, aki valóban oda való. Kellene valami bemeneti szűrés.
Egyetértek. Ill. a folyamatos képzés és támogatás, hogy ne égjenek ki..
Az oktatás javítását felsőbb körökben is szorgalmazni kellene, hogy ne csak egy-egy jó példa legyen, hanem általánossá váljon.
Tökéletesen egyetértek. Szűrés és presztízs. Hogy csak a legjobbak menjenek tanárnak és maradjanak is meg.
Én inkább úgy mondanám, hogy a tananyag átstrukturálására lenne szükség, a hangsúlyok áthelyezésére és egy nagy adag modernizálásra.
A nem klasszikus órákat pedig teljes mellszélességgel támogatnám.
A tanárképzés az egész folyamat rákfenéje. Amíg valaki azért megy tanárnak, mert nincs jobb ötlete, addig sajnos, nem fog változni semmi. Komoly presztízst kéne adni a tanárságnak, hogy tényleg csak a legjobbak kerülhessenek oda, elvégre ők (is) nevelik a jövő nemzedékét.
Egyetértek a hangsúlyok áthelyezésével és a presztízs kérdésben is.