Kánikula a városban: 5 hűsítő program Debrecenben

Kánikula idején városlátogatás? Gyerekekkel? Igen! Debrecenben testet, lelket hűsítő programok várnak a legnagyobb hőség idején is család- és gyerekbarát környezetben.

nyári programok Debrecenben

 

A perzselően meleg nyári napokon legszívesebben a hátam mögött hagynám a fővárost és kiköltöznék a természetbe, mondjuk egy havas hegycsúcsra. Oké, ez egy kicsit talán földtől elrugaszkodott ötletnek tűnik, így megelégednék már azzal is, ha a lakásunkat egy csendes tó partjára tudnám varázsolni egy pöccintéssel, amikor bedurran az idő, és a háztartási helyiségben napi szinten gyakorolt láblógatást a valóban arra kijelölt helyen, a hűs habokban kivitelezhetném.

Tulajdonképpen nem is a helyszín a lényeg, hanem, hogy mindenkor legyen némi szélfuvallat, amely a hőguta elkerülése végett mindig a lehető legjobbkor fújna felém egy kis hűsítő permetet, és a napi középhőmérséklet még csak nyomokba se érje el a 23 Celsius fokot. Mert most ez a helyzet itt, ahol lakunk. Már egy hete ez a helyzet, így aztán komolyan fontolóra vettem a menekülést… a havas hegycsúcs irányába.

Miközben egyre csak azt lestem, mikor teljesíti már a Mikulás a kívánságomat (jó gyerek voltam, becsszó… ja, hogy már felnőtt vagyok?! sebaj, attól még jó voltam), egy másik, nem várt levél landolt a postaládámban: meghívást kaptunk Debrecenbe, hogy teszteljük le a várost családbarát szempontból. Most komolyan? Cseberből vederbe? Városlátogatás kánikula idején, pláne gyerekekkel? Nemáááár!

Demár!

Hamar meggyőztem magamat, minden olyan dolog, amely közös családi élményt ad a vakáció alatt, jó ötlet lehet annak ellenére, hogy a kivitelezés nem mindig könnyű, főleg, ha városlátogatásról van szó, de ötgyerekes édesanyaként már régen megtanultam: semmi sem lehetetlen, csak jól kell tálalni és persze mindig kell B-tervnek lenni.

Sokan úgy gondolják, hogy egy városlátogatás gyerekkel unalmas…, mármint a gyereknek, mert a szülőknek inkább idegtépő. De miért is? Nyilvánvalóan az érzés nagyban függ attól, hány és milyen korú gyerekkel akarunk nekivágni a felfedező túrának, de én még soha nem tapasztaltam, hogy unalmasak lennének ezek a barangolások. Mondjuk öt gyerekkel nekünk soha nem eseménytelen az életünk, bár én néha nagyon vágynék egy-egy olyan napra, amikor csak én vagyok meg az unalom.

Egy város tele van izgalmas helyekkel, érdekes látnivalókkal, csak gyerekszemmel kell néznünk az útikönyvet és a térképet. Ha városlátogatás mellett döntünk, hagyjuk otthon a felnőtt létünket és helyette tegyük le a gyerekek elé az adott városról szóló leírásokat és hagyjuk, hogy ők jelöljék ki azokat a helyeket, amelyeket meg szeretnének nézni. Persze figyeljünk arra, hogy ne csak cukrászdák, fagyizók, játékboltok szerepeljenek a listán, de ezek is férjenek bele.

Amikor a közös családi pihenés idejére városlátogatást tervezünk, soha nem azzal a céllal vágunk bele, hogy megnézzük azokat a helyszíneket, amelyeket a könyvek szerint feltétlenül szükségesek, sokkal inkább azt szeretnénk, ha a gyerekeink megéreznék az adott város/település hangulatát, ha észrevennék az utcákon rejlő szépségeket, ha felemelnék a fejüket a tornyokra, templomokra és ha megtetszik nekik valami, akkor esetleg be is menjünk az adott épületbe…, de soha nem kötelező jelleggel.

 

nyári programok Debrecenben

 

Ha csak bóklászni akarnak, akkor bóklászunk az épületek között vagy kavicsokat dobálunk a tóba, kacsákat etetünk, vagy a központi szökőkút mellett perecet majszolunk. Egy város nem akkor fog beépülni az emlékeikbe, ha fél tucat múzeumot, kastélyt, szobrot megnéztünk jobbról is, balról is, ha az adott épület előtt perceken át tartó ácsorgás közben felolvastunk róla minden fontos információt, hanem ha a maguk módján, a maguk szintjén belakhatták, felfedezhették a környezetet.

Ezzel a hozzáállással vágtunk bele kétnapos debreceni kalandunkba is, amelynek során kiderült: a város nemcsak családbarát az általa nyújtott szolgáltatásoknak, programoknak hála, hanem akkor is ideális úti cél, ha felfrissülésre vágyunk az aszfaltolvasztó hőségben.

5 hűsítő program Debrecenben

nyári programok Debrecenben

 

#1 Református Nagytemplom és Nagyerdei Víztorony

Bár fizikai tény, hogy a meleg levegő felfele száll, kánikula idején a föld felszínétől néhány tucat méter magasságban mégis kedvezőbbek a légköri viszonyok, mint a forró aszfalt közelében. Másik fontos megfigyelés, hogy a gyerekek nem szobanövények, vagyis lételemük a mozgás, a séta, a nyargalás, a felfedezés.

Ezt a két alapvető tényt nem nehéz közös nevezőre hozni az ország második legnagyobb városában, mert Debrecenben két olyan hely is van, ahol a lég is mozog és a gyerekeknek sem kell mozdulatlanul, csendben szemlélődniük, viszont akaratlanul is magukba szívnak egy kis történelmet, tágítják a horizontjukat és mindezt anélkül teszik, hogy közben elunnák magukat és szobanövénnyé változnának. Hogyan is tehetnék, hiszen ég és föld között járunk.

 

nyári programok Debrecenben

 

A Református Nagytemplom az ország egyik legnagyobb református temploma, melyet történelme tett igazán híressé: 1849. április 14-én Kossuth Lajos itt olvasta fel a Függetlenségi Nyilatkoztatot. Kossuth ekkor használt széke a Nagytemplom félve őrzött ereklyéje. A templom többször újjáépült, jelenlegi formáját az 1802-es tűzvész után kapta, klasszicista stílusban. A templom tornyaiból és a timpanon mögötti acélhídról csodás kilátás nyílik az egész városra és persze friss, üdítő levegőben sincs hiány. Útban lefelé megtekinthetjük a 46 mázsás Rákóczi-harangot is.

A megszépült és felújított Nagyerdei Víztorony, amely a város egyik meghatározó szórakozóhelyévé, kulturális színterévé vált, kilátóként is látogatható. A ma is működő víztorony 1913-ban épült és a tetejéről, 34 méter magasságból a Nagyerdő lombkoronaszintje felett rálátunk az erdőre, az Egyetemvárosra és egész Debrecenre. A szél frissítő, a magasság szédítő és ha ez nem lenne elég, külön adrenalinlöketben részesülhetünk, ha megmásszuk az emeleti teraszról induló 13 méter magas mászófalat.

 

 

#2 Nagyerdei Park

Minden jelentős várost fémjelez egy híres park, Debrecent az ország első természetvédelmi területének nyilvánított Nagyerdei Park, mely alig tíz percnyi távolságra a belvárostól száz éves fák alatt, látványos, (köd)színházi élményt is adó multimédiás szökőkút mellett kínál teljes körű kikapcsolódást és számtalan szórakozási lehetőséget a szabadba vágyóknak.

Az árnyat adó védett fák alatt található Nagyerdei Kultúrpark (állatkert és vidámpark) tizenhét hektáron mutatja be öt földrész százhatvan fajának közel hétszáz egyedét, amelyet akár pingvinekkel sétálva is felfedezhetünk. A parkban tett sétát látványetetések és igény szerinti szakvezetés teszi még emlékezetesebbé. Itt található az ország egyetlen folyamatosan üzemelő vidámparkja is.

A Nagyerdei Park egyik legkedveltebb helye a Békás-tó, amely látványos szökőkútjaival, napozópadjaival remek hely a pihenésre vagy egy kellemes piknikezésre.

 

nyári programok Debrecenben
kép: VisitDebrecen

A tó körül a tájépítészek által tervezett, izgalmasan kacskaringózó sétányokon kalandozva kicsik és nagyok egyaránt felfedezhetik az erdő szépségét és titkait, amihez állatokat mintázó szobrok, a környezet formavilágát és „kellékeit” felhasználva készített úgynevezett landart-alkotások nyújtanak különleges és egyedülálló látnivalót. A biztonságos, korszerű és akadálymentes játszótér háromtól tizennégy éves korig nyújt önfeledt szórakozást a gyerekeknek. A területen többek között „irányítható” óriásbéka, ponty-kötélpálya és játszóház várja a lelkes felfedezőket.

Aki mozogni szeretne a jó levegőn, a parkban a szabadban kondizhat, játszhat a petanque-pályán vagy az óriás sakktáblán és sétálhat, kerékpározhat a hangulatos sétányokon.

Ha még ennél is vízközelibb élményre vágyunk, bátran ugorjunk át a közelben lévő Ködszínházhoz (sötétedés után a szökőkút 30×10 méteres, legyező alakú vízpermetére a várost bemutató kisfilmeket és különleges lézer animációkat vetítenek), amely fényes nappal látványos szökőkút kis tipegőkkel, amelyek hűsítő sétára csábítanak kicsiket, nagyokat egyaránt.

 

nyári programok Debrecenben

 

#3 A Debreceni Egyetem Botanikus Kertje

A Debreceni Egyetem az ország öt kutatóegyetemének egyike, amely 2012-ben ünnepelte fenállásának századik évfordulóját. Az épület előtt hatalmas és látványos szökőkút uralja a teret, amelynek hűsítő permete elől nincs menekvés bármerre is fordulunk és amelynek habjaiban a hagyomány szerint minden végzős diák megmártózik.

 

nyári programok Debrecenben

 

Az egyetem háta mögött húzódik az 1928-ban alapított Botanikus Kert, ahol közel hatezer növényfajt tartanak nyilván. Messze földön híres a kert kaktusz- és pozsgásgyűjteménye, mely mintegy ezerháromszáz kaktusz és ezer egyéb pozsgáz fajával Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobbika.

A Botanikus Kertben található az Agóra Tudományos Élményközpont, ahol a gyerekek játékos formában fedezhetik fel a természet csodáit. A varázslat már a belépéskor megérint mindenkit, hiszen a bejárathoz csodálatos erdei környezetben, egy fapallón lehet eljutni és maga az épület is egy kis tavon „fekszik”.

Az Agóra Tudományos Élményközpont a mindennapi életünk csodáit magyarázza meg mindenki számára közérthetően és élményszerűen. A régióban egyedülálló központ minden korosztály számára izgalmas kalandot, életre szóló élményt ígér. Az Agóra közelebb hozza mindenkihez a tudományos ismereteket, életünk mindennapi csodáit.

 

nyári programok Debrecenben
kép: VisitDebrecen

Az épületben több mint harminc izgalmas interaktív játékot próbálhatunk ki, rendkívüli és látványos kísérletek részesei lehetünk. A háromszintes futurisztikus épület tornyában egy csillagvizsgáló segítségével kémlelhetjük az eget, tanulmányozhatjuk a Napot, a bolygókat és más égitesteket.

#4 Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

Nincs gyerekes nyaralás csobbanás nélkül. A Nagyerdő csodálatos természeti környezetében található Aquaticum Spa fürdőkomplexum gyógyászati részleggel, széles körű szakorvosi szolgáltatásokkal, negyvenféle, gyógyvízre alapozott kezeléssel várja a regenerálódni, gyógyulni és kikapcsolódni vágyókat.

A nyugodt pihenést és felhőtlen kikapcsolódást a szálloda- és fürdőkomplexumban egész évben nyitva tartó termálfürdő, fedett mediterrán élményfürdő, csúszdapark, a szállodából közvetlen átjárással elérhető wellness-centrum és szaunavilág, valamint a fürdőt körülvevő rekreációs övezet garantálja.

 

nyári programok Debrecenben

 

A mediterrán élményfürdő dús trópusi növényzete, élményelemei révén nyarat varázsol az év minden napjára. A létesítményben hullámmedence, gyermek- és bébi-medence, 12 csúszda, mászófal, sodrófolyósók, dögönyözők, gomba- és nyakzuhanyok, barlangfürdők és vízichopper nyújt tartalmas szórakozást. Az élményfürdőben étterem, thai masszázscentrum, mediterrán szaunacentrum segíti a vendégek kikapcsolódását.

#5 Kerekerdő Élménypark

A közel harmincezer négyzetméternyi Kerekerdő Élménypark meseszép környezetben a Zsuzsi vonat vonalán, a volt Balla-tónál egész évben fedett és szabadtéri programok sokaságával várja a családokat, baráti társaságokat.

Már a belépés után elkezdődhet a játék. A Flintstones vízibiciklik, valamint a tutajos pálya és aranymosó már a bejáratnál várja a kikötőben a vízi kikapcsolódás szerelmeseit.

 

nyári programok Debrecenben

 

A park belsejében mesebeli birodalom tárul a szemünk elé az Elvarázsolt várral, valamint interaktív mesejelenetekkel. Találkozhatunk például Hófehérkével és a hét törpével, vagy beleshetünk Jancsihoz és Juliskához a mézeskalács házikójukba. A trambulin, az ugrálóvár és a játszótér-rengeteg minden mozgásigényt kielégít. Ha szükségünk lenne egy kis családi csapatépítésre, a legjobb, ha felkeressük az élménypark labirintusát, ahol a közös cél, a kijutás még a legvadabb testvérháborúba is átmenti fegyverszünetet hozhat.

A csónakázó tóval szemben mászó elemekkel, zsákutcákkal tarkított, izgalmas, de mégis biztonságos hálós kalandpálya várja a kisebbeket három éves kortól, a nagyobbak – gyerekek és felnőttek egyaránt – esztétikus, mégis szövevényes drótkötélpályákon mutathatják meg bátorságukat, ügyességüket. A pálya legizgalmasabb része a tó fölött kifeszített átcsúszó kötél, amely kortól függetlenül mindenki számára elérhető, kipróbálható. A szemfülesebbek még magát Pókembert is nyakon csíphetik…

 

nyári programok Debrecenben

 

A park közepén nyuszik és bárányok várják az állatbarátokat, a lovagolni szerető gyerekek pedig néhány körre még pónira is pattanhatnak.

A park audiovizuális élményekkkel is várja a látogatókat: a háromdimenziós, emberi arcot formáló Beszélő Fa a hétköznapokban magyar népi- és tanulságos meséket mesél a kicsiknek és nagyoknak, míg előre meghirdetett időpontokban interaktív beszélgetést kezdeményez az arra járó vendégekkel.

További audiovizuális élményelem az ötdimenziós mozi, mely túlszárnyal minden eddig tapasztalt mozis élményt az összes érzékszervet próbára téve. A mese világát a különleges effektek egy egyedülállóan izgalmas kalanddá, ezáltal felejtetetlen élménnyé varázsolják.

Mi mást mondhatnék még? Debrecen annyira sokszínű, hogy nehéz lenne egyetlen jelzővel illetni, egyetlen programmal azonosítani, ezért inkább nézzétek meg a saját szemetekkel mi mindennel vár a Hajdúság fővárosa akár kánikula van, akár nem, akár gyerekekkel mentek, akár nem. Irány előre!

További információ: VisitDebrecen.

Ha tetszett, amit olvastál, gyere és csatlakozz a facebook oldalamhoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

2 thoughts on “Kánikula a városban: 5 hűsítő program Debrecenben

    1. Szia!
      Nagyon örülök, hogy benéztél hozzám és hasznosnak találtad a posztomat. Mi nagyon jól éreztük magunkat, a gyerekek alig akartak hazajönni. 🙂
      Mi a Centrum Hotelben voltunk elszállásolva – a Nagytemplom oldalában van -, két egymást melletti szobát nyitottak egybe, az egyikben franciaágy volt, a másikban két egyszemélyes ágy. Nagyon tágasak a szobák, szuperek a fürdőszobák, nagyon tiszta. Hátránya, hogy nincs saját konyhája, csak reggelit adnak. Ennek ellenére csak ajánlani tudom. Voltak mások kisebb gyerekekkel is, szóval biztosan van kiságy.
      Üdv: Barbara

Hozzászólás