Nem azért szültem sok gyereket, hogy beteljesítsem a női princípiumot, sőt, sok egyéb dologért sem. Akkor mégis miért?
Még egyszer leírom: nem azért szültem öt gyereket, hogy beteljesítsem a női princípiumot. Nem, bizony. Sőt, nem is azért, mert mások – jöjjön bárhonnan az üzenet: alulról, felülről, jobbról vagy balról – azt mondják, szüljük tele az országot, mert másképp nem fiatalítható meg az egyre inkább elöregedő társadalom, ezen múlhat a jövőnk, a fennmaradásunk, na, meg a TB-kassza. Ezek közül pont egy se jutott eszembe, amikor tizennégy évvel ezelőtt először kezemben tarthattam Nagyfiút, majd tíz évvel később ötödikként Legkisebbet. Ott, a kórházi ágyon fekve pont nem érdekelt egyik sem és később sem.
Még akkor sem, ha egyesek ezt akarják elhitetni a külvilággal, vagy egyszerűen úgy vélik, a nagycsaládos szülők, édesanyák és édesapák a XX. század elején megélt mintákhoz ragaszkodnak, aszerint élnek, de még inkább a sötét középkor eszméi alapján tengetik hétköznapjaikat, a nők a férjek tulajdonai, be vannak zárva a konyhába és csak a gyereknevelés a feladatuk és más nem vár rájuk az életben, mert nem is vágynak másra. Mert nem is tudnak másra vágyni, hiszen műveletlenek, aluliskolázottak, szektások, de minimum elhanyagolják magukat – idő hiányában persze a gyerekeiket is – és ha mindez mégsem lenne igaz rájuk, na, akkor meg tutira pénzért szültek.
Hát, nem, nagyon nem. Sőt továbbmegyek… mindenki magából indul ki. Aki ilyet feltételez másokról, hogyan vélekedne magáról, ha valami véletlen folytán nagycsaládossá válna, mert vannak véletlenek, ahogy csoda is, ami velünk is megesett. De ki hogyan nevezi, ugyebár?! (Láttunk mi már egygyerekes szülőpárból hirtelen nagycsaládossá vált édesanyát és édesapát egy bájos ikerpárnak köszönhetően, sőt, láttunk már olyat is, hogy védekezés mellett született utód…, sőt, meg is éltük mi magunk is, pedig nagyon tudatosan, körültekintően készültünk a négygyerekes létre.)
“Ti mindent ingyen kaptok!”
Őszintén szólva nagyon unom már, hogy nagycsaládos szülőként állandó pellengérre vagyok állítva. Az egyik oldal azzal vádol, hogy mi mindent ingyen kapunk és különben sem fizetünk adót, ráadásként a gyerekek után járó kedvezményekért, pénzért szülünk.
Na, álljunk meg egy pillanatra! Nem fizetünk adót, mert nem keresünk annyit ketten, hogy az öt gyerek után járó adókedvezményt teljes egészében ki tudnánk használni. Nemrégiben egy kétgyerekes ismerős szülőpár szájából is elhangzott ez a vád. Felvázoltam nekik, hogy a két család nettó jövedelme ugyanannyi – mert történetesen ez nyílt titok közöttünk, hogy miért, az most nem fontos -, csak ők adóznak, mi meg nem. A nettó összeg az ő esetükben négyfelé oszlik, az esetünkben hétfelé. Nálunk az egy főre jutó jövedelem nem éri el a minimálbért, náluk bőven meghaladja. De akkor is! Mi nem fizetünk adót. Mi az ő adójukból élünk. Értem. Vagyis nem. Illetve ők nem értik… vagy nem akarják megérteni. Ettől még barátok maradunk. (Apró megjegyzés: nem fizetünk ugyan adót, de egy hét alatt többet költök a piacon, mint ők mondjuk egész hónapban, ezzel meg ugyebár támogatom a hazai termelőket, a gazdaságot…, de nem akarok ilyen mélységekbe belemenni.)
A gyerekek után járó kedvezmények tényleg nagyon jók, például az utazási kedvezmények, amelyek egy külön állatfajt képviselnek, mert csak addig érvényesek, amíg minimum három saját gyerekkel prezentáljuk, hogy tényleg nagycsaládosok vagyunk, mert abban a pillanatban megszűnnek létezni, hogy ha az öt gyerekből csak kettővel indulok útnak; ilyenkor ugyanis már nem él a kedvezmény, bár továbbra is nagycsaládosok vagyunk és persze közben a pénzügyi helyzetünk sem változott. Ki érti ezt? (Halkan megjegyzem, soha nem voltam még elég bátor ahhoz, hogy vonattal nekivágjak öt gyerekkel – három hat év alattival 35 kilométert próbáltam… soha többet – bármilyen távolságnak bőröndökkel, babakocsival és Férjjel megpakolva csak azért, hogy kihasználjuk a nagycsaládosoknak járó 90 százalékos utazási kedvezményt…, de ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy az így megspórolt összeg messze nem fedezi az utazás alatt összeszedett ősz hajszálak elfedésére szükséges hajfesték árát, valamint az átélt élmények után kötelezően javasolt egy-két napos szülői regeneráló kúrát.)
Vagy ott van például az ingyenes tankönyv kérdése, amit nemcsak a nagycsaládosok kapnak ingyen, de csak nekünk kell külön nyilatkozni róla. Ingyenes óvodai étkezés? Ó, tényleg! Kár, hogy az időközben iskolássá érett többi gyerekemnek az étkezése többe kerül féláron, mint például két gyerek teljes árú közétkeztetése.
De tudod mi a legjobb a gyerekek után járó kedvezményekben? Az, hogy bármikor, bárki eltörölheti egy tollvonással – ahogy egy időben a családi pótlék sem járt alanyi jogon -, de attól mi még nagycsaládos szülők maradunk és akkor is túl kell élnünk… és túl is fogunk, hiszen nem az állami támogatások – ahogy azt egyesek szívesen hangoztatják – határozzák meg a családi állapotunkat. De azért pénzért (=majdnem biztos állástalanság, főállású anyaság 25 ezer forintért) szülünk… tudom.
Legális munkakerülés
Nézzük azokat, akik szerint meg azért szültem sok gyereket, mert nem szeretek dolgozni, a véremben van a lazsálás és az öt gyerekre hivatkozva legálisan kerülhetem a munkát. Legális munkakerülő. Hej! Soha szebb titulusom nem volt még.
Jut eszembe, öt gyerek tényleg nem ad semmi munkát, á, dehogy! Este fél tíz és reggel hét között például egész keveset, az még láblógatáshoz sem elég, a fennmaradó időt meg csak eltöltöm valahogy teljes relaxban a Mount Everestet megszégyenítő ruha- és edénykupac árnyékában, miközben egyik kezemmel Alpok nagyságú hegyekbe rendezem a tiszta, mosott ruhákat a vasaláshoz, hajtogatáshoz, a másikkal a széthagyott játék- és füzettornyokat egyensúlyozom a gyerekszobák irányába telepátiával, mert valakinek bevásárolni is kell, különben este engem esznek meg a házi sütésű két kilós vekni helyett, na, meg Férj is megkért néhány hivatalos feladat elintézésre – evidens nem, hogy a négyig nyitva tartó hivatalokat és bankokat pont az ilyen legális munkakerülők kedvéért találták ki?! – és a levelek se masíroznak le maguktól a postára, ahogy a zöldségek se fuvarozzák magukat haza a banyatankban, pedig igazán megtehetnék.
Nem is értem, mivel ütném el az időmet, ha nem csak a lábamat lógatnám egész nap. Ja, dolgoznék… munkahelyen, ahova nem vesznek fel a sok gyerek miatt. Így marad a láblógatás…
Az alulművelt, az oktondi és a vallásos
És máris itt jönnek azok, akik szerint azért szültem, mert semmi mást nem akarok az élettől – ennyire vagyok képes -, mint beteljesíteni a női princípiumot, mert leragadtam a sötét középkornál. Nem hiába vagyok történész… mit történész!, egyiptológus, ha lehet ilyet mondani, az még elmaradottabb korszak volt. Ők azok, akik szívesen hangoztatják, hogy kellő intelligenciával megáldott emberek nem elégedhetnek meg csupán az anyasággal: kettőnél több gyereket szerintük csak azok vállalnak, akik kicsit alulműveltek, nem voltak elég okosak, hogy karriert építsenek, vagy valami vallási dolog áll a háttérben, ja és még el is hanyagolják magukat, mert az úgy bónuszként jár az aluliskolázottsághoz.
És ha nem így van, az gáz? Mi van, ha nekem pont a nagycsaládosság nyitott új lehetőségeket az életemben, ebből az élethelyzetből tanultam meg olyan dolgokat, amelyeket amúgy nem tettem volna?! Nagycsaládos anyaként kezdtem blogírásba, lassan három éve írok (oké, saját domainen csak két éve) és apránként beérik a sok-sok fáradozás és a végén még megélem, hogy a blogból származó jövedelmeimmel mérhető módon hozzájárulok a családi költségvetéshez. Ja, hogy ez nem karrier? Nem a hagyományos, az tuti. De ki mondta, hogy minden életútnak szabályosnak kell lennie? Csak nem a külvilág?! Te abban hiszel, én ebben. Te szétszeded a Pilóta kekszet, én nem. Egy érem két oldala.
Mi van, ha engem épp a nagycsaládosságom döbbentett rá arra, mennyire fontos, hogy fitt legyek? Hogy ezért kezdtem el rendszeresen mozogni, heti ötször edzeni? Ja, hogy ettől még nem feltétlenül nyerem vissza a húsz évvel korábbi és az öt szülés ezelőtti alakomat? Na, pont nem érdekel, én tudom az igazságot és az untig elég… nekem. A kívülállók meg? Ők csak kívülállok, nincsenek a helyemben. Bár lehet, hogy ha lennének, inkább menekülőre fognák.
És mi van azokkal, akiknek tényleg az anyaság az életfeladatuk akár tíznél több gyerekkel? Ők már nem is emberek?
Miért szültem igazából sok gyereket?
És hogy miért szültem valójában öt gyereket? Mert MI, én és Férj így szerettük volna. Döntésünkben nem befolyásolt a pénz (különös tekintettel a havi 25 ezer forintos apanázsra, amelyet főállású édesanyaként kapok, mert ugyebár elhelyezkedni, na, azt nem tudok), a CSOK (amit soha nem veszünk fel), sem az, hogy valaki szerint minden magyar családnak ezt kellene csinálnia, példák vagyunk, hazafiak, vagy épp ellenkezőleg, egy számító dög, aki a sok gyereke révén akar gondtalan öregkort biztosítani a maga számára, esetleg tanulatlan, alulművelt fehérnép, aki csak egy férfi árnyékában képes létezni vagy épp vallási fanatikus. Egy frászt! Ezek egyikéért sem.
Ugyanazért szültem öt gyereket, amiért mások egyet vagy kettőt vagy hármat, vagy egyet sem. Azért, mert mi így akartuk és mert hiszünk abban, hogy a Sors/Isten – ki miben hisz – nem véletlenül rendezte így, mert ez nekünk így jó és a gyerekeinknek is. A döntést tehát mi hoztuk, a külvilágnak csupán egyetlen dolga van: elfogadni ezt ítélkezés nélkül… nálunk és mindenki más esetében is.
Menni fog?
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a Facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!
Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!
Jólesett ez az írás, és át is érzem minden sorát.
Kedves Sz. M.!
Köszönöm szépen, hogy benézett hozzám és nagyon örülök, hogy tetszett, amit olvasott.
Máskor is szívesen látom.
Üdv: Barbara
Minden nő nevében köszönöm!
Egyszerűen és nagyszerűen leírtad, amit nagyon sokan érzünk!
Egy (még) gyerektelen, aki (még) nem teljesítette a női princípiumot… 😉
Kedves Bubu!
Örülök, hogy benéztél a blogomra és írtál nekem.
Enyém az öröm, hogy elolvastad és gyerektelenként is értetted, hogy nem egymás ellen kívántam szólni, hanem értünk, az édesanyák közösségéért. Van egy csomó dolog, ami amúgy is megnehezíti az életünket, miért kell még egymás ellen is fordulni csak azért, mert másképp látjuk a világot, mert ennyi vagy annyi gyereket szeretnénk vagy éppen egyet sem.
Remélem, máskor is benézel hozzám.
Üdv: Barbara
Kedves Barbara!
Rendszeres olvasód vagyok, mert szeretem, ahogy a dolgokat látod, különösen a humorod. Szerintem a család örök téma, nem csak az értheti ezeket, akinek van gyereke. Néha azért nevetek itt, mert a szüleim jutnak eszembe, vagy a testvérem. Az ilyen blogok azért is hasznosak, mert ha lesz gyerekem, más tapasztalata is jól jöhet.
Általában az emberekre is igaz, hogy meg kéne tenulnunk együtt élni azokkal akikkel így vagy úgy de egy darab földre kerültünk. Sok anyákra különösen igaz, az interneten azt tapasztalom, annyi a lehetőség, választás, és ezek mentén csoportokra osztódnak, és önigazolás, frusztráció feloldásaként a másik választását – és ezáltal a másikat, mint anyát – szapulják. A szoptatós és a tápszeres, az otthoni és a dolgozó…stb. Ez elég ijesztőnek tűnik, egymás piszkálása nélkül is.
Ez a princípium toma meg minden nőt érint, mert nincs rajtunk sapka. Ha nincs, az a baj, ha öt van, az a baj.
De jó látni, hogy erre mennyien reagálunk ugyanúgy. Nagyon rossz gombot nyomtak be ezzel szerintem.
További sok sikert kívánok a blogodhoz, és a magánéletedhez is! Szép napot!
Üdv: Bubu
Kedves Bubu!
Nagyon örülök, hogy gyakran visszatérsz hozzám és hogy kedvedre való témákat találsz. Igyekszem nagyon.
A családdal, a gyerekekkel kapcsolatos kérdések tényleg örök téma. A baj akkor van, ha arra használjuk, hogy szembeállítsunk vele bizonyos csoportokat, ha bizonyos elveket, gondolatokat, viselkedésformákat jobbnak kiáltunk ki, mint a többit. Minden anyaság egyedi, mindegyikben lehet egy csavar, egy fordulat, amitől nem mindennapi, amitől más. Lehetnek irányelvek, de ahogy a neve is mutatja, ezek csak az irányt adják meg, a személyre szabás az adott család dolga és senkinek nincs joga beleszólni.
Én ezt szem előtt tartva, soha nem adok tanácsot, mert nem látok bele az adott élethelyzetbe. Elmondhatom, hogy én mit csináltam egy hasonló helyzetben, de az az én élethelyzetemre volt megfelelő megoldást. Kiindulásnak jó lehet, de ennyi. Ezt kéne végre megérteni és egymás bántása helyett a támogatásra helyezni a hangsúlyt.
Üdv: Barbara
Kedves Barbara!
Nálunk most jön az ötödik… eddig még csak hápogásokat kaptam, de úgy a harmadik gyerkőc óta féltem ettől a kérdéstől. Most már tudom, mi lehet a frappáns, intelligens válasz (mert természetesen én is tanulatlan vagyok, aki csak a férjét és a gyerekeit akarja kiszolgálni… .:) ), köszönöm!
Azért lehet ezt a kérdést még kicsit… kevésbé finoman is megfolgalmazni: Beficcent? (ez a negyediknél, anyósom szájából hangzott el, és nem, nem viccből… Valahogy nem akaródzik elmondani neki, hogy ősszel érkezik a következő, pedig már nem nagyon tudom rejtegetni. 🙂 ) Lényeg: szívemből szóltál! Köszönöm! És mindig erőt adnak az írásaid, mert nagyon hasonló cipőben járunk, csak ti pár évvel előrébb… Jó példakép vagy nekem!
Szia Ági!
Örülök, hogy benéztél hozzám és írtál nekem. Köszönöm.
A végéről kezdeném. Nem szeretnék példakép lenni. Nem is lehetek az, annyit hibázom és bukdácsolok, hogy az minden, csak nem példaértékű. Talán annyival járok előrébb többeknél, hogy én ezt nem rejtek véka alá. De legalább tanulok a baklövéseimből, vagyis inkább törekszem rá.
A közvetlen környezet tudja leginkább megdöbbenteni az embert. Nekünk a házi orvosunk kérdezte meg, amikor kiderült, hogy Négyes már úton van: megtartjuk? Szólni nem tudtam a döbbenettől. Lehet, hogy ő már nem is emlékszik rá, de belém örökre megmaradt a kérdése.
Az anyaság és a szülőség az elengedés magasiskolája. Ezt kell megérteni. Ha megvan az irány, ami nektek jó, akkor nagy baj már nem lehet. Mindenki más véleménye meg csak egy vélemény. Nem mondom, hogy könnyű kívül helyezkedni a megjegyzéseken, de meg lehet tanulni… öt gyerek mellett meg pláne.
Gratulálok az új babához! Sok boldogságot vele és a többiekkel!
Barbara
A “Két alma van a fán…” kezdetű vicc jut az eszembe 😀
“-Birs?
-Bírlak!”
Köszi, Barbara, ez jólesett☺
Kedves Hajnalka!
Köszönöm, hogy benéztél a blogomra.
A kommented nagyon jólesett. 🙂 Ezért jó írni.
Gyere máskor is!
Barbara
Kedves Barbara!
Még csak most találtam Rád! …. és nagyon örülök, hogy ez megtörtént.
Hat gyermekem van , akiket 11 éve (két kisebb megszakítással 😉 ) egyedül nevelek. Nekünk is meg van a saját történetünk ami néhol “extrakalandos” 😀 … annyira jó, hogy Te megírod a Tieteket!
Kitartást és minden jót kívánok hozzá!
Emese
Kedves Emese!
Nagyon örülök, hogy benéztél hozzám és hogy megosztottad velem a gondolataidat.
Minden tiszteletem a tied! Komolyan! Egyedül nevelni hat gyereket szerintem olyan feladat, amelyre én soha nem lennék képes.
Felnézek rád és minden jót kívánok.
Örülni fogok, ha néha-néha újra benézel hozzám.
Üdv: Barbara
Szia, jó az írás! Nekem is öt van, és én is egész nap csak a lábamat lógatom 🙂 És a 25,000-es anyaságiból igyekszem vagyont gyűjteni 🙂 Egyszerre röhejes és siralmas, amiket az emberek a nagycsaládoaokról gondolnak, mondanak. A megoldás: nagy ívben és magasról…
Szia Réka!
Köszönöm, hogy benéztél a blogomra és elmondtad a véleményedet.
Teljesen egy rugóra jár az agyunk, én is ezeket a tevékenységeket űzöm, mint te… 🙂
Kitartást a nagycsaládhoz és sok vidám percet!
Barbara
Hát szívemből szóltál, még akkor is, ha én azon nagycsaládos anyák táborát erősítem (bár sajnos “csak” három fiam van), akik időközben főállásban dolgoznak is. De ugyanezeket megkapom ettől függetlenül.. és hányszor kérdeztem már vissza kaján vigyorral az arcomon, hogy ha ennyire irigyled ezt az életformát, miért nincs legalább ennyi gyereked, mint nekem?
Boldog nagycsaládos éveket kívánok. 🙂
Szia Dius!
A három fiú nem csak! Kihívás az a javából, pláne, hogy dolgozol is mellette! Le a kalappal előtted. Öt gyerek mellett én ezt nem tartom kivitelezhetőnek, pedig van példa rá előttem, de nincs bennem ennyi erő, vagyis az írást elképzelhetőnek tartanám, de arra meg nem tartanak igényt mások. De ez egy hosszú és más téma.
Nagyon köszönöm, hogy benézél hozzám, remélem, máskor is találsz érdekes olvasnivalót.
Üdv: Barbara
Valahogy igy 🙂 bár nekem csak négyen vannak, de elég sokszor megkapom, hogy ‘De nem unod otthon? mit tudsz egész nap csinálni???’ vagy amikor programokat szervezek, akkor is jönnek a beszólások, hogy de jó! neked cask ennyi gondod van… na persze… megtanultam kezelni ezeket a beszólásokat. És aki ismer, tudja, hogy mennék én munkába, ha találnék olyant ami megfelel : rugalmas munkaidő, elfogadható fizetés, gyerekbarát munkahely… igy marad az itthoni, láthatatlan munka 🙂 Köszönöm a bejegyzést, jól összefoglaltad a lényeget!
Szia Enikő!
Köszönöm, hogy ellátogattál a blogomra és megosztottad velem a gondolataidat.
A négy gyerek nem csak! Sőt!
Láthatatlan munkában én is menő vagyok, csak a láthatóvá tételével van még egy kis problémám. Bár, akiknek fontos, amit csinálok, ők elismmerik, a többiek meg talán nem is olyan fontosak.
Kitartást a téged meg nem értőkhöz és vidám napokat népes családod körében!
Üdv: Barbara
Az adózós témához. Lehet, hogy Ti nem fizettek adót, de több jövendőbeli adózót neveltek, akik majd az ő nyugdíjukat fedezik 😛
A végén nagyon bólogattam. Én most két gyerek után is érzem már, mennyire kell figyeljek a testemre, az egészségemre. Egy testem van, óvnom kell, ápolnom. Az anyaság sok mindenre képes rávilágítani. Mi igazán fontos.
Ó, bárcsak mindenki így átlátná a nagycsaládos adózás kérdéskörét. De sajnos, nem ez a helyzet, hanem az irigykedés a legszembetűnőbb.
Bizony, az anyaság nagyon sok olyan dologra megtanít, amelyről az ember nem is gondolta volna, hogy mennyire fontos lehet. Már ezért megéri anyának lenni. 🙂
Barbara
Kedves Anyatársam😊
Olyan jó volt olvasni az írásodat😍 Nekem 4 Mazsolám van,igaz,két és fél házasságból, de még így-,hogy okosabb vagyok pár évvel,mint a legidősebb Csemetém születésekor-, sem csinálnék másképpen semmit.
Sokszor megkaptam a sok jóakarószuperintelligenspartrólkönnyenugatótól, hogy :” basszus, nem ciki,hogy van 4 gyereked 3apukától, ugyan a két kicsi ugyanattól van…de nem ég a fejed??”… és egyéb hasonló elmés beszólást, a :”persze, egy v@lag lóvét kapsz ennyi gyerek után,és még csak dolgoznod sem kell” dumákat, de máig tartom magam ahhoz,hogy egy nagy családdal nem ér fel semmi😍 jövőre 40 leszek, a legidősebb 15,a legkisebb 4, és lásd, már 2 éve újra dolgozom,elég felelősségteljes munkában, és bizony a 8 év gyes nem volt egyszerű, pedig de sokat lógattam a lábam ( a kicsik közt 13 hónap van😊😊😊) 🤣🤣🤣
Egyszóval, boldog vagyok,hogy Rád találtam, rendszeresen fogom keresni mától a bejegyzéseidet😍
Sok sikert kívánok Nektek az 5 Mazsolával, Neked pedig azt kívánom,hogy minden álmod-vágyad úgy teljesüljön, mint az 5 Kicsi Csodátok ☺
Áldott Ünnepet és Nagyon Boldog Új Esztendőt kívánok Nektek!
Üdvözlettel:
Edina
Kedves Edina!
Nagyon örülök, hogy benéztél hozzám a blogra és megosztottad velem a gondolataidat. Annak meg különösen, hogy tetszik, amit olvasol nálam.
Ítélkezni, mások felett pálcát törni, annyira, de annyira könnyű, de nem hiszem, hogy bármikor szívesen cserélnének helyet velem az “okoskodók”. Mondjuk semmiért nem cserélném el az öt gyerekemet, csak nagyon nem szeretem, amikor a pálya széléről mondják meg, hogy mit kéne csinálnom, hogy kéne viselkednem. De az öt gyerek többet között arra is megtanított, hogy nem számít mások mit gondolnak, nagyon jól el tudok már engedni dolgokat, például a mások becsmérlő véleményét a fülem mellett.
Remélem, hogy máskor is benézel hozzám és találsz majd kedvedre való olvasnivalót.
Kívánok nektek is nagyon boldog karácsonyt és sok-sok örömet 2018-ra.
Üdv: Barbara
Nagyon jó az írás! Én így nem tudtam volna megfogalmazni! Én is sokszor megkaptam, hogy 3 gyerek, sok támogatás! Az senkinek nem tünt fel, hogy én egyedül neveltem fel őket! Dolgoztam mellettük! Egy 3 lányos anyuka
Kedves Éva!
Nagyon szépen köszönöm, hogy benézett hozzám a blogra és elmondta a véleményét.
Kívülről mindig nagyon könnyű okosnak tűnni. Addig, amíg valaki nincs az én vagy az ön helyzetében, a véleménye nem lehet mérvadó. Az emberek nagy többsége nagyon furcsa dolgokat gondol a több gyereket vállalókról. Nagyon erős az előítélet és az abból fakadó ítélkezés.
Mindig azt szoktam mondani, hogy ki lehet próbálni.
Nem panaszkodom az állapotunk miatt, de nem szeretem, ha az emberek tévesen ítélik meg a helyzetünket. És sem ítélkezem mások felett, vagy legalábbis megpróbálok nem ítélkezni.
Nagyon boldog karácsonyt kívánok Önnek és családjának.
Üdv: Barbara
Kedves Barbara! Elszomorító az ok, amiért ez az bejegyzés megszületett. Felém, mint a külvilág egy pici szereplője felé biztosan nem kell igazolni, vagy megmagyarázni az öt gyermekes családot. Elfogadom és sokra becsülöm mindazt, aki erre az életútra lép.
Én köszöm ezt az írást, csak a végével van egy kis gond. ‘A döntést tehát mi hoztuk, a külvilágnak csupán egyetlen dolga van: elfogadni ezt ítélkezés nélkül… nálunk és mindenki más esetében is.’ A külvilág, mint egységes egész nem létezik, s mindig lesznek, akik majd kivülről beleokoskodnak mások életébe, megmondják a tutit, hogy mi volt a döntés mozgatója. Nem kell mindenkinek megfelelni és nem is lehet. A külvilágnak ez a része nem számít! A ti indokaitokat ti tudjátok, a családotok a ti szívetekben megfogant döntést tükröz, nem ismerheti más ember, mert nem ők érzik. Én további sok boldogságot és erőt kívánok! Nagy S.
Kedves Sándor!
Üdvözöllek a blogomon, köszönöm, hogy benéztél hozzám és elmondtad a véleményedet.
Nagyon nagy öröm volt számomra olvasni a soraidat. Az igazság az, hogy bennünk, édesanyákban, ha bevalljuk, ha nem, van egy nagy adag megfelelési kényszer, aminek a letételén nagyon sokat dolgozunk. Én is. De mindig van egy kis rész, ami visszamarad, talán ebből fakad az utolsó bekezdés. Azok, akik mindig mindenbe beleszólnak, hangosabbak, mint a csendes többség és mélyebb nyomot hagynak az emberben. De igazad van, hogy nem kéne velük foglalkozni, de mégsem lehet elmenni mellettük szó nélkül. Néha erősebben meg kell nyomni bizonyos szavakat, mondatokat, hogy így fejezhessem ki, mennyire bántanak bizonyos dolgok.
Nagyon örülnék, ha máskor is benéznél hozzám, mert teljesen másképp látja egy férfi a szülőség világát, mint a nők és kell ez a másfajta rálátás.
Még egyszer nagyon köszönöm, hogy időt szakítottál rám.
Üdv: Barbara