Édesanyaként (is) nagyon fontosak a visszajelzések. Természetesen nem a mindenbe belekötő trollokéra gondolok, hanem azokéra, akik a legközelebb állnak hozzám. Vajon milyen ember vagyok a gyerekeim (és Férj) szemében?
Anyák napja közeledtével mindig elgondokozom azon, hogy mit is jelent számomra az anyaság. Azt mondják, a szem a lélek tükre. Ebből kiindulva az édesanyáké meg a gyerekeik. Legalábbis szerintem. De ki vagyok én? Vajon az önmagamról kialakított kép mennyire egyezik a gyerekeimben formálódott képpel?
A gyerekeim kegyetlenül őszinte tükröt tartanak elém – ha akarom, ha nem -, amely sajnos, nem mindig tölt el örömmel. Néha nem szeretem, amit látok benne, de letagadni nem fogom. Néha meg persze nagyon is, mi több, csak úgy dagad a mellkasom a büszkeségtől. De hát pont ilyen az anyaság, egyszer lent, egyszer fent, a lényeg a hitelesség. Ezen dolgozom nap, mint nap és az igazi siker az, ha a magamról magamban elképzelt és a gyerekeimben létező kép egybevág, vagy legalább részben hasonlít egymásra.
Miközben azon gondolkoztam, mi újat tudnék mondani az anyaságról anyák napja alkalmából, amit még nem mondtam el, hiszen végül is az egész blogom erről szól, eszembe jutott: mi lenne, ha most kivételesen nem én beszélnék az anyasághoz fűződő viszonyomról, hanem magam elé tartanám azt a bizonyos tükröt. A gyerekeimet.
Mielőtt valami véresen komoly önismereti tesztre gondolnál, inkább lássuk a valóságot! Lássuk, mit gondol rólam a saját eszköztárát használva, mennyire ismer, vagyis mennyire engedtem az elmúlt három-hét-nyolc-tizenegy-tizennégy évben, hogy megismerhessen engem Nagyfiú, Nagylány, Középső, Négyes és Legkisebb.
#1
#2
#3
#4
#5
Milyen következtetésekre jutottam?
- Ha mérges vagyok, legyek inkább szomorú is 2in1, mert akkor nem kiabálok és végre legalább egy valaki csendben van a családban.
- A ruhatáramban sok a kék színű ruhadarab (amúgy nem véletlenül), Nagyfiú pedig vagy színvak, vagy összekever a balkonnövényeimmel, Négyes meg… Négyes, sorból kilógós, keményfejű, határozott, ellentmondást nem tűrő. Vennem kell egy rózsaszín felsőt.
- Krumpli for President!
- Rosszul rajzolom a kedvenc állatomat. Na, de ennyire?
- Gyakrabban kéne emlegetnem Skóciát vagy felül kellene bírálnom önmagam, elvégre Hawaii sem rossz hely.
Anyaság rocks, nagycsaládosan hard rocks!