A fülhallgatók életet mentenek egy nagycsaládban, de a tárolásuk állandó problémát jelent. Két facsipesszel azonban minden gond megoldható.
Öt gyerek hangos, nincs ezen mit szépíteni. És nem csak arról van szó, hogy szinte állandóan és sokat beszélnek, hanem például zenét hallgatnak.
Az egy dolog, hogy nagyon távol áll a zenei ízlésünk egymásétól, de az öt gyereké sem azonos… nem, még véletlenül sem, de bezzeg, mindig egyszerre akarnak zenét hallgatni. A megoldás nyilván roppant egyszerű: fülhallgató. Én bár nem vagyok feltétlen híve ezeknek az eszközöknek, de öt gyerek mellett beláttam, hogy néha igenis van létjogosultságuk.
A praktikusságukhoz tehát kétség sem férhet, de azért van hátrányuk is, nevezetesen, hogy nagyon könnyen felszívódnak és soha többet nem kerülnek elő – vagy már csak akkor, amikor megvettem a következő példányokat az eltűntek helyett – vagy ha olyan szerencsések vagyunk, hogy több hónapon át is sikerül szem előtt és a gyerekek keze ügyében tartani egy-egy darabot, akkor viszont úgy össze tudnak gabalyodni, tekeredni, hogy még egy nehezebb kategóriás ördöglakat is simán elbújhatna mellettük. Öröm az ürömben, hogy legalább térbeli, logikai, szabadulós játékot nem kell vennem, elég néhány napig hánykolódni hagyni egy-két fülhallgatót a lakás különböző pontjain és máris megvan a következő közös családi program.
Akkor elégeltem meg a csomozótt fülhallgatókat, amikor a múltkor futni készültem és egész egyszerűen nem találtam egyetlen olyan darabot sem, amely elég hosszú lett volna, hogy a karomra rögzített telefontól kényelmesen elérjen a fülemig és zene helyett ne a futópálya szomszédságában tevékenykedő munkagépeket kelljen hallgatnom sportolás közben. Hazatérésem után rávetettem magam a netre és addig keresgéltem, amíg olyan megoldást nem találtam, amely öt perc alatt kivitelezhető, alapanyagszükséglete minimális és tartósnak mondható… és a gyerekek sem tartják cikinek. (Ihletadó oldalak.)
Fülhallgató tartó csipesz
Hozzávalók
- 2 db facsipesz
- dekorációs eszközök (dekortapasz, matrcia, festék, filctoll stb.)
- ragasztópisztoly
Elkészítés
- ragasztópisztoly segítségével rögzítsük egymáson a két csipeszt úgy, hogy a nyitható részeik ellenkező irányba nézzenek (ha festeni szeretnénk a csipeszeket, akkor azt még ragasztás előtt tegyük meg és hagyjuk teljesen megszáradni a csipeszeket)
- száradás után dekoráljuk az összeragasztott csipeszeket kedvünk szerint
- vezessük át a dugót a csipesznyelvek közötti egyik résen és rögzítsük
- tekerjük fel a fülhallgató zsinórját átlósan a csipeszek köré, ha végeztünk, rögzítsük a végét a csipesznyelvek közötti másik résben
Tipp
- mielőtt hozzálátunk a tartó elkészítéséhez, mindenképpen ellenőrizzük, hogy a fülhallgató dugója nem esik-e át a csipesznyelvek közötti résen
- ha az összeragasztott csipeszek egyik oldalára egy kisebb mágnest is felragasztunk, akkor akár a hűtőn vagy az előszobán lévő mágnestáblán is tárolhatjuk a családi készletet