A farsangi jelmeztervezésre nagyon pontosan illik a mondás: az álmok néha nem esnek egybe a valósággal.
Nagyon nem. És ennek egyetlen oka van, a tervező és a kivitelező különböző személye.
Egy nagyon nagycsaládban az elképzelések nagyon gyakran nem vágnak egybe a megvalósulással, illetve számtalan átalakuláson mennek át és a végeredményt tekintve nem biztos, hogy a kiindulási alap akár nyomokban is fellelhető benne. Ez különösen igaz a farsangi jelmezekre, mert bár a gyerekeim fantáziája végtelen, az én kézügyességem igencsak véges. És akkor még dicsértem is magamat.
Őszintén szólva ritkán hozhatók közös nevezőre az én általam felvázolt lehetőségek és a gyerekek által megálmodott ruhaköltemények. Elég nehéz az én szintemre leredukálni egy komplett Darth Wader jelmezt, csak hogy a mostanában egyik legnépszerűbb maskarát említsem.
A folyamat úgy zajlik, hogy a gyerekek december végétől kezdve szinte minden egyes nap előállnak valami fantasztikus ötlettel, amelytől engem rendre kiver a víz, és ahogy közeledik a farsang napja, annál inkább nő a vérnyomásom és zsugorodnak a kilátásaim a menekülésre.
Ilyenkor aztán papírra vetem a kívánságokat: az egyik oldalra felírom, hogy mit szeretnének a gyerekek, a másikra pedig, hogy abból én mit tudok megvalósítani. Kevés szokott lenni az egyezés, de legalább a színek szoktak stimmelni. Nagyjából.
Aztán nekikezdünk alkudozni és feltúrni a komódokat, hogy például kiderítsük: a hőn vágyott Lucky Luke jelmezhez tökéletesen megfelel Férj – derékban – kinőtt fekete bőrmellénye. Ugyan kicsit bő Nagyfiúra, de csak lazára kell venni a figurát, akkor nem olyan feltűnő. Sálnak kölcsönkérjük a mama piros nyakbavalóját, a farmerrel, fehér pólóval nincs gond, pisztoly készülhet legóból is, pisztolytáska nem kell, majd a kezében tartja a fegyvert… A kalap, nos, igen, az a szűk keresztmetszet. Olló, fehér karton, fekete szigetelőszalag és három nap vért izzadás, de végül elkészültem vele és egészen hasonlított az eredetire.
A többi jelmez – egér, oroszlán, elefánt, zebra, denevér, betörő, bűvész, kalóz, hínár – mind hasonlóan készült. Illetve nem, mert anyósom hathatós segítsége nélkül egyes maskarák elkészítésénél bizony csak álarc vagy valami jelképes fejdísz került volna a delikvensekre.
Nélküle a csigának öltözött Nagyfiú is inkább hasonlított volna egy marslakóra a fején billegő, kocsányon lógó szemekkel, semmint a lassúság bajnokára. Jut eszembe, marslakó…, na, az még nem volt egyik gyerekem se. Micsoda ötlet!