Az én-idő, amely megkerülhetetlen fogalommá vált mai rohanó világunkban, sok véleménnyel ellentétben egyáltalán nem haszontalan időtöltés, sokkal inkább töltekezés, megújulás, felkészülés az előttünk álló feladatokra.
Nagycsaládos édesanyaként nagyon sokáig tartott, amíg felismertem: muszáj időt fordítanom önmagamra is, ha jól akarom csinálni a nekem szánt életfeladatot.
Tizenkét év intenzív gyerekszobai szolgálat után, ha bátortalanul is, de megtettem az első lépést a saját én-időm megteremtésére: belefogtam az első blogomba, amely a maga sete-suta módján, de segített ellensúlyozni a gyerekes létemet. A következő lépés már kicsit könnyebben ment, bár a kivitelezés még mindig lassú volt, mert meg kellett várni, amíg Legkisebb is közösségbe került. Ez a momentum adott lehetőséget arra, hogy új szintre emeljem és bővítsem az én-időm fogalmát: sportolni kezdtem.
Ebben a szakaszban már tényleg volt lehetőségem teljesen egyedül lenni és csak magamra figyelni. És ekkor jött egy újabb felismerés: az évek során elment mellettem az élet, gyermektelen fiatal nőből ötgyerekes családanya lettem, majd ezzel párhuzamosan felépítettem egy olvan világot is magamnak, ahol kvázi üzletasszony vagyok, de a stílusom nem idomult ezekhez a változásokhoz: a korábbi – gyermektelen – énemet már rég kinőttem, a gyerekes viszont annyira hozzám nőtt, hogy nem tudtam hozzáigazítani az időnként hivatalos megjelenésekkel is együtt járó bloggerét, akinek az időközben önálló domainre költözött blog tulajdonosaként alkalmanként már személyes megbeszéléseken kell képviselnie önmagát, a személyes márkáját (hogy valami nagyon trendit is mondjak) és lehetőség szerint nem kakaófoltos otthonkában.
Van, aki ezekkel az akadályokkal, színeváltozásokkal egyedül is meg tud küzdeni, de az tuti nem én vagyok. Így kézenfekvőnek tűnt, hogy külső segítség után nézzek: egy szerencsés véletlennek(?) köszönhetően akadtam rá Tárcza-Pap Juditra, az ÉnÜgynökség tulajdonosára és Kabai Barbarára, a Stílustréner oldal megálmodójára. Az általuk közösen kitalált és életre hívott Boldogság és Stílus Tréning nagyon is nekem valónak tűnt, így úgy döntöttem, kihasználom a felajánlásukat és január végén én is belevetem magamat az egész napos programjukba, de előtte azért felmérem a terepet és alaposan kifaggatom őket: mit is kínál pontosan ez a tréning, miben és kiknek segít ez a kurzus?
Mikor és milyen indítattással vágtatok bele a Boldogság és Stílus Tréningbe?
Barbi: A Boldogság és Stílus Tréninget 2016 tavaszán álmodtuk meg. Mindketten kisgyermekes édesanyák voltunk, akik mindeközben felelős pozícióban dolgoztak a pénzügyi szektorban. Jól láttam mindkettőnkön és a környezetemben lévő többi édesanyán is, hogy nem egyszerű nőként minden területen jól teljesíteni és legtöbbször pont a NŐ szorul háttérbe: kevesen tudják megélni a nőiességüket a családanya, a feleség, a háziasszony, a dolgozó nő szerep mellett, ez pedig sokszor kihat a párkapcsolatokra is. Kortól függetlenül mindenki vágyik a boldogságra, a sikerre, a magabiztosságra, egyszóval a „jó NŐ” esszenciájára, csak nem mindig sikerül ezt a gyakorlatban megvalósítani, leginkább a saját hiedelmeink miatt.
Pontosan ezek megtalálásában szerettünk volna segíteni az általunk életre hívott programmal, és habár én stílustanácsadással foglalkozom, ami inkább külsőségeken alapul, mindig rendkívül fontosnak tartom elmondani, hogy a változás alapvetően belülről jön. A Boldogság és Stílus Tréning alaptézise: ha a belsővel és külsővel egyszerre foglalkozol, akkor a befektetett energia hatványozottan megtérül.
Juci: A program megálmodásakor elsősorban olyan nőkre gondoltunk, akik az élet által rájuk osztott szerepükben/szerepeikben hozzánk hasonló cipőben járhatnak, akik úgy érzik, néha elmennek mellettük a dolgok és elfelejtik feltölteni a saját tartalékaikat. Ha egy nő számtalan szerepében csak a többiek igényeit szolgálja ki, akkor egyszer csak elfogy az oxigén, úgy érzi: “megfullad” és akkor aztán már senkin nem fog tudni segíteni. Ám ha odafigyel magára, hogy rendben legyen önmagával, a külsejével és a belső érzéseivel egyaránt, akkor már tud miből adni másoknak.
A kurzus címe arra utal, hogy két különböző területen (belső és külső harmónia) próbáltok meg segítséget nyújtani a hozzátok fordulóknak. Ki melyik területért felel és milyen háttérrel, tapasztalattal segítitek a program résztvevőit?
Barbi: Én vagyok a külsőért felelős személy, leginkább esztétikával, stílustanácsadással, személyi stylinggal foglalkozom, de nem ragadnék le az emberi szépségnél, mostanában már a lakberendezés felé is kacsintgatok.
Nagyon nagy váltás volt nekem a 2016-os év, hisz majd 12 évig dolgoztam a pénzügyi szektorban. A kisfiam születése után szinte visszamenekültem a munka világába, ami először jó döntésnek tűnt, de aztán később rájöttem, hogy egy kisgyermekes édesanyára már nem úgy néznek a munkahelyén, mint egy feltörekvő karrieristára. Sokszor szembesültem negatív megkülönböztetéssel csupán azért, mert időközben édesanya lettem; nagyon nehéz időszak volt ez számomra. Ekkor döntöttem el: változtatok az életemen és olyan területet választok munkának, amit imádok csinálni, és ahol teljesen megvalósíthatom önmagam. 2016-ban elvégeztem egy stílustanácsadó képzést, jelenleg a Mod’Art divatiskolában képzem tovább magam, közben pedig létrehoztam a Stílustréner oldalt.
Juci: Én coachként és trénerként nyújtok támogatást a programban résztvevőknek. Több éve foglalkozom készségfejlesztő kurzusokkal, de a Boldogság és Stílus Tréning mindenképpen különleges, mivel ez az első saját fejlesztésű tréningem.
Hiszek abban, hogy rajtunk múlik az életünk alakulása, hatalmas felelősségünk van benne. A tréneri vénámmal néhány, a résztvevők által talán még ismeretlen, de tudatosan bizonyosan még nem használt technikát mutatok meg. Ezek segítenek az életüket, a kihívásaikat másképp látni, segít megtalálni, mivel érdemes foglalkozniuk és mit kell inkább elengedni. A program alatt a hogyanokról is sok szó esik, személyes és pályafutásom során tapasztalt valós gyakorlati példákkal alátámasztva.
Coachként segítek megtalálni, hogy az élet mely területén szeretnének fejlődni, pontosan mit és hogyan tehetnek meg egy sikeresebb, boldogabb életért.
Kiknek ajánljátok ezt a programot, amelynek már az alcíme is igen beszédes: “Egy nap Érted!”?
Juci: Jelen formájában nőknek, akik szeretnének tudatosan élni, szeretnék jól, jobban érezni magukat a bőrükben, és ezért hajlandók tenni. Hosszú távon nem tartjuk kizártnak, hogy férfiak számára is indítunk majd kurzusokat, mivel volt már érdeklődőnk az erősebbik nem tagjai közül is.
Barbi: Mindenkinek, aki vágyik egy kis kikapcsolódásra, megerősítésre, pozitív energiára, feltöltődésre, fejlődésre, a nőiességének megélésére és közben gyakorlatban is hasznosítható tanácsokra az élettel, a céljai megvalósításával és az öltözködéssel kapcsolatban. Jelentkezőink között nem csak kisgyermekes anyukák vannak, ugyanúgy eljön hozzánk a nagyobb magabiztosságra vágyó egyetemista, az elbizonytalanodott középkorú nő, aki félve lépi át a mágikus 50. életévet, a nyugdíj előtt álló pedagógus, aki vágyik egy kis megerősítésre, vagy az energikus, már útjára rátalált családanya, aki talán néha elbizonytalanodik, és vágyik a visszaigazolásra és a biztatásra, hogy jó úton jár.
Miben nyújt konkrét segítséget ez az egész napos program, mit várnak és kapnak a programra jelentkezők?
Juci: Mindenkinek korlátozottak az erőforrásai, az ideje, a pénze, a kompetenciái. Egy nap mindenkinek huszonnégy órából áll. A tréning segít tervezni ezekkel, hogy hatékonyan használják fel azt az akár csak napi 20 percet is, amelyet magukra tudnak szánni, vagy azt a kétezer forintot olyan ruhába fektessék, amelynek utána minden reggel örülni fognak, nem csak amikor megveszik.
Barbi: Úgy látjuk, hogy a programra jelentkezők leginkább megerősítést várnak saját magukkal, illetve az öltözködéssel kapcsolatban. Az emberek kevés visszajelzést kapnak az életükben azzal kapcsolatban, hogy mit csinálnak jól és mit csinálnak rosszul, ez egy olyan nap, amikor megállítjuk az élet kerekét, és megnézzük, hogy most éppen hol és merre tartanak.
A külsővel kapcsolatban nagyon fontosnak tartom elmondani azt, hogy fedezzük fel a szép dolgokat saját magunkban és azt hangsúlyozzuk. Nem látjuk helyes szemmel magunkat és ez baj. Minél több embernek szeretnék segíteni abban, hogy az én szememmel láthassa saját magát, mert igenis mindenkiben ott van a szépség, csak észre kell venni.
Van-e alsó és felső korhatára vagy bármilyen feltétele (foglalkozás, végzettség, meghatározott élethelyzet stb.) a jelentkezésnek?
Juci: A tudatosság a meghatározó és személyes felelősségvállalás, mint feltétel, nem pedig a kor vagy a végzettség. Volt már 22 éves végzős egyetemista és 61 éves nyugdíj előtt álló résztvevőnk is, járt nálunk vállakozó, alkalmazott és háromgyerekes GYED-en lévő családanya is. Mindenki elégedetten távozott.
Barbi: Semmilyen korhatár nincs, tulajdonképpen már egy kamaszlány életében is fontos lehet a boldogság kérdése és a nőiesség tudatos megélése, ugyanígy egy nyugdíjasnál is. Pont abban látom a tréning szépségét, hogy mindannyian más élethelyzetben vagyunk, máshol élünk, más tölti ki az életünket és mégis ez a téma mindenki számára ugyanolyan fontos.
Miben különbözik a ti kurzusotok a többi átalakítós programtól, mi az erőssége a Boldogság és Stílus Tréningnek?
Barbi: Talán abban, hogy ez nem egy átalakítós program. Mi semmit nem mondunk, hogy mit csinálj és hogyan, nem sminkelünk ki és nem öltöztetünk fel szép ruhába és utána csinálunk pár képet, hogy nézd: így is kinézhetnél a mindennapokban. Mi segítünk megtalálni a saját válaszaidat, a saját egyéniségedet és stílusodat, ötleteket, tippeket, tanácsokat adunk. De nagyon fontos, hogy mi maximum a segítőid lehetünk, az utat neked kell végigjárnod.
Merj változtatni az életeden, mert megéri, hogy egy boldogabb és teljesebb életet élhess!
A Boldogság és Stílus Tréning ebben lehet a segítségedre.
Juci: A legnagyobb erőssége az, hogy építőkockákat hozunk, amelyekből mindenki maga építheti fel a saját megoldását. Mi senkinek nem mondjuk meg, hogyan élje az életét vagy hogy milyen ruhákat hordjon. Mutatunk nagyon sok dolgot, amelyek működnek, ők pedig kiválasztják, hogy az ő élethelyzetükhöz, személyiségükhöz, problémáikhoz melyek illenek, mik azok, amelyek rajtuk segítenek.
pár hónapja voltam a Boldogság Stílus tréningen, fantasztikus egy nap volt! Nagyon tetszett, ahogyan a külső és belső témákat felvetették, és jó hangulatban, nagyon sokat tanultam. Mivel én az életen át tartó tanulás híve vagyok, örülök, hogy ilyen lehetőségek már itthon is rendelkezésre állnak és remélem hamarosan sok nő fog eljutni oda, hogy az én idejük az egész család alapja.
Kedves Zsófia!
Nagyon szerencsés vagy, hogy részt vehettél egy ilyen programon. Remélem, én is hasonló élményekkel távozom majd a kurzus elvégzése után. Mindenképpen beszámolok majd róla itt, a blogon.
Az én-idő tényleg nagyon fontos ahhoz, hogy mindenre jusson energiánk.
Köszönö, hogy megosztottad velem a gondolataidat, máskor is szívesen látlak az olvasóim között.
Barbara