Az életem leginkább egy nagy naptárra hasonlít: állandóan tervezek, majd újratervezek, akár le is diplomázhatnék időmenedzsment szakon, ha lenne rá időm.
Öt gyerek mellett semmit sem lehet csinálni tervezés nélkül, újratervezés nélkül meg pláne nem. Mert ugye az egy dolog, hogy én szépen kisakkozom, hogy ki, mit, hol, mikor, kivel, mit csinál, aztán beüt a krach – igazából elég, ha csak egy homokszem kerül a gépezetbe, egy apró késés, egy lemondott/elmaradt program stb. – és kezdhetem az egészet előről, csak akkor a kezemet már nem a szakszerű, előre átgondolt tervezés, hanem a rögtönzés vezeti. Bár az életemben több a rögtönzés, mint a szépen megtervezett pillanat, soha nem adnám fel a rendszerességre való törekvésemet, mert az újratervezés csak akkor tud hatékonyan működni, ha van mihez képest.
Legnagyobb meglepetésemre a külső szemlélők számára nagyon is összerendezettnek tűnik az életünk, de én mindig találok benne kifogásolnivalót és egyáltalán nem érzem azt, hogy csak nyomokban tartalmaz káoszt. Sőt, karácsony közeledtével, mintha ez utóbbi állapot kerekedne egyre inkább felül: ajándékok kitalálása/beszerzése, lakás összerántása, ünnepi menü megtervezése, bevásárlólisták összeállítása és még hosszan folytathatnám a sort, mi mindent kéne fejben tartanom egyszerre.
Hogyan lehet egy ilyen helyzetben a víz felszínén maradni? Erre mutat nagyszerű ötleteket, túlélési stratégiákat vendégbloggerem, Balló Kamilla, a Rendezett otthon blog írója. Kamilla oldalán mindenre találhatsz megoldást – legyen szó takarítási tippekről, rendszerezésről, receptekről, költségvetés tervezésről -, amely a rendezett otthont, háztartást szolgálja. Fogadjátok szeretettel Kamilla írását!
Itt van az adventi időszak, visszafordíthatalanul is eljött a karácsonyi készülődés ideje. Nem csak lélekben készülünk az ünnepekre, hanem bizony teendőnk is akad bőven. És kinek van a legtöbb dolga ilyenkor? Na kinek?
Nekünk, nőknek, feleségeknek, édesanyáknak, háziaasszonyoknak, mindegy miként határozzuk meg magunkat. Időben neki kell kezdenünk a tervezésnek és a megvalósításnak, hogy mindennel elkészüljünk és az ünnepi hetet mi is nyugalomban tölthessük a családunkkal együtt. Sok kis teendő tud összegyűlni, és ahhoz, hogy semmiről ne feledkezzünk el, ha eddig nem is tettük, most már muszáj lesz nekifognunk.
Kapj hát elő egy tollat, és kezd a tervezéssel! Ehhez hoztam neked segítségül sok-sok letölthető nyomtatványt, így nem marad neked más hátra, mint leülni egy csésze forró csokival és megtervezni fülétől farkáig az ünnepeket.
Hogyan kezdj neki?
Elsősorban szükséged van egy To Do listára, hogy lásd, mennyi feladat áll előtted. Ahogyan közeledik Karácsony, remélhetőleg egyre több pipa lesz a papíron. A sort legésszerűbb egy karácsonyi költségkeret felállításával kezdeni, hogy biztosan csak addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Rosszul tud esni, ha januárban arra ébredsz, bizony egy filléred sincs és úszol az adósságban. Karácsonykor nagyon el tud szaladni a ló az emberrel, mert valljuk be, nem könnyű ellenállni az üzleteket belengő karácsonyi hangulatnak.
- Üljetek le a férjeddel, pároddal és beszéljétek meg, mennyit tudtok szánni a karácsonyi bevásárlásokra.
- Állítsatok fel egy keretet, leosztva kategóriákra: ajándékok, dekoráció, élelem stb.
- Készíts egy vásárlási tervet, hogy kinek, mit és mikor veszed meg, hogy elkerüld a rohanást, idegeskedést és felesleges költekezést.
- Vásárolj online, főleg ha kevés az időd, így otthon, este a kanapéról is tudsz nyugodtan válogatni és nem is csábulsz el annyira, mint egy üzletben a sok dekoráció, leárazás láttán.
Biztosan te is szemezel már a karácsonyi ajándékokkal és az is biztos, hogy nagy fejtörést okoz. Ülj le egy szabad percedben, fogd ezt a listát, és gondold ki, kinek mit szánsz és mennyit tudsz rá költeni. Ha előre tervezel, időt és pénzt spórolsz magadnak. Kattins a képre és töltsd le a nyomtatványt!
Apropó ajándék. Képeslapokat szoktál küldeni? Nekem van benne valami örömteli, varázslatos érzés, mikor megírom a képeslapokat, felragasztom a bélyegeket, és bedobálom őket a postaládába. Egy kézzel fogható üdvözlet karácsonyra azt sugallja: „Eszembe jutottál, és szerettelek volna meglepni!”. Ne hagyjuk kihalni ezt a szokást! Ha te is innen-onnan keresed elő a címeket, mikor kellenének vagy utána is kell kérdezned, az alábbi nyomtatványt neked találták ki.
A háziasszonyok sütnek,főznek egész karácsony előtt és alatt. Neked is ott van már a fejedben, hogy mi lesz az ünnepi menü? Ezzel a menü tervezővel biztosan kedvet kapsz gondolkodni, tervezgetni, mit sütsz, mit főzöl.
A nagyon elszántaknak pedig jöjjön egy nagytakarításhoz szükséges ellenőrzőlista. Én azt szeretem benne, hogy minél többet pipálok ki, annál több kedvem van csinálni, csinálni, csinálni…
Na, de annyira azért mégse lovaljuk bele magunkat a munkába, elvégre ez a legszebb , legmeghittebb időszaka az évnek, amelyet a családdal a legjobb tölteni. Egy-egy este, pihenés gyanánt nézhetünk karácsonyos filmeket együtt. Íme, egy klassz válogatás kicsiknek, nagyoknak egyaránt.
Nem utolsó sorban a tervezésekhez jól jön egy naptár is, ezt is letöltheted a képre kattintva.
Kívánok mindenkinek meghitt, nyugalmas, békés karácsonyi ünnepeket! Munka ide, ajándék oda, ne feledjük az igazi jelentését az ünnepnek. Csak lazán, maradjon belőletek Szentestére is…Tervezzetek és nem lesz baj!