Ünnepi díszekből soha nem elég: Rudolfnak köszönhetően a rénszarvas állandó és kedvelt eleme a téli dekorációnak, legyen szó akár adventi koszorúról vagy karácsonyi gömbdíszről.
Tagadhatnám, de minek, szeretem a rénszarvasokat. Különösen azóta, amióta volt szerencsém velük élőben is találkozni másfél évtizeddel ezelőtt a finnországi Roveniemiben, a finn Mikulás hazájában. Rajongásomnak fizikai megtestesülése volt az a nagyobb kupacnyi ajándéktárgy, plüssfigura, ruhadab, amellyel végül hazatértem a messzi északról. Azóta persze sokat változtam, de a rénszarvasokat továbbra is szeretem, az ajándéktárgyak azonban már nem az én szobámat, hanem a gyerekekét díszitik rotációban, mert a beszerzés során ennyi gyerekre azért nem számítottam…
A gyerekeim szeretnek alkotni és már én is egész jól tűröm, hogy ilyenkor a lakásunk néhány órára katasztrófa sújtotta övezetté barkácsműhellyé változik, csak arra kell nagyon figyelnem, hogy Legkisebb kezéből még időben kicsavarjam a kalapácsot… a fűrészt… a vésőt… a harapófogót. Hamar rájöttem, hogy ilyen háttérrel csakis azok a csináld magad ötletek jöhetnek szóba, amelyek elkészítéséhez az ollónál és ragasztónál nem szükségeltetik veszélyesebb szerszám. Oké, hogy Legkisebb kezében még ezek az eszközök is adhatnak okot a pánikra, de ezekkel azért még megbirkózom, hacsak nem Ollókezű Edwardot játszik, mert néhány ügyes mozdulattal az ollót a pillanatragasztóval hozzáerősítette a saját kezéhez.
Karácsony előtt különösen észbontó tud lenni, ha Legkisebb aktív közreműködésének hála a közös alkotótevékenységek során a mindennapi káoszt köbre emeljük, így ellensúlyozásként én a csináld magad ötletek alapanyag és szerszámszükségletéből próbálok meg gyököt vonni, vagyis ténylegesen csak olyanokat használni, amelyek ártalmatlanok… a ragasztót és az ollót meg inkább a saját kezemhez ragasztom. Kézenfekvő megoldás lenne ugyebár a papír, de a gyerekek szerint menő rénszarvasos díszt nem lehet papírból csinálni. De akkor miből? A szétszedhető műanyag gömbdísz, a zseníliadrót és pompom tökéletesen megfelel a kívánalmainak (ablakot törni egyikkel sem lehet, ugyebár)… a többi már csak fantázia kérdése. (Ihletadó oldalak.)
Rénszarvasos gömbdísz
Hozzávalók
- kettéosztható műanyag gömb
- barna krepp papír
- barna zseníliadrót
- piros/sötétbarna zsenília pompon
- műanyag szem
- szalag
- olló
- ragasztó
Elkészítés
- készítsük elő a krepp papírt (ne hajtogassuk szét) és vágjunk belőle vékony csíkokat
- vegyük ketté a műanyag gömböt: az egyik felére ragasszuk fel a piros vagy barna zsenília pomponot (ez lesz a rénszarvasunk orra), fölé pedig a két szemet; a másik félgömböt töltsük meg a krepp papírból vágott csíkokkal (előtte szedjük szét őket, hogy dúsabbnak hasson, akár kisebbekre is vághatjuk őket)
- zárjuk össze a gömböt
- a gömbdísz akasztójába fűzzük bele az akasztónak szánt szalagot
- a rénszarvas agancsához vegyünk elő egy barna zseníliadrótot: vágjunk le belőle egy 20 cm-es darabot, ez lesz az agancs fő ága, majd vágjunk le néhány kisebb darabot (3-4 cm) az elágazásokhoz
- ragasztózzuk körbe a gömb akasztófülét és tekerjük rá körbe az agancs fő ágát
- jöhetnek az elágazások: tekerjük a fő ágra a kisebb zsenília darabokat ízlés szerint, majd hajlítgassuk végleges formára az agancsot