A chips szó hallatán minden jóérzésű és az egészséges életmód iránt egy kicsit is elkötelezett ember elborzad, pedig létezik egészséges változata is, például ha édesburgonyából készítjük.
Tekintettel az öt gyerekre, nem nagyon van időm napközben írni… és ezen nincs is mit csodálkozni, még akkor sem, ha fizikailag nincsenek itthon, de a hozzájuk kapcsolódó tevékenységek szinte kitöltik az egész délelőttömet. A saját bejáratú külön kis világomra, a blogírásra így csak estefelé tudok sort keríteni. Munka közben viszont gyakran előfordul, hogy úgy ennék valamit…, de ne járjon nagy kosszal, ne legyen megterhelő a gyomornak, ne legyen édes, csak valami könnyed rágcsa, amelyből két ihletfoszlány megragadása közben is tudok bűntelenül csipegetni.
Ideális jelölt lehetne a chips, ha nem lenne annyira egészségtelen a bolti változat. De az! Így aztán utánanéztem, mely alapanyagok alkalmasak arra, hogy vékony szeletekre vágva, finoman fűszerezve az íróasztalom sarkán várják az ihletet… velem együtt.
Többféle lehetőséget is találtam a tervem megvalósítására, de mivel kikértem a gyerekek véleményét is – az ötletet meghallva ugyanis ők is rögtön feliratkoztak egy adagra a családi mozizás idejére -, így a kelkáposzta leveléből készült változat helyett a kívülről csúnyácska, de belülről gyönyörű élénkszínű , vitaminnal teli édesburgonyára esett a választásom. És milyen jól tettem. Az elkészítése egyszerű, sütőben lehet sütni (ez nálam plusz jó pont, illetve már a válogatás során eleve olyan recepteket kerestem, amelyekben nem a hagyományos olajban sült változat szerepelt), a fűszerezése ízlés szerint alakítható, s pont jó arra, amire eredetileg szerettem volna… egyetlen baj van vele, hogy nagyon hamar elfogy.
Édesburgonya chips
- 2 közepes méretű édesburgonya
- 1 evőkanál étolaj
- 2 evőkanál olívaolaj
- 3 csipet só
- 1-2 csipet őrölt feketebors
- Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius fokra.
- Tisztítsuk meg az édesburgonyát, majd vágjuk vékony szeletekre.
- A kétféle olajat és a fűszereket egy kis tálban keverjük össze.
- Öntsük az édesburgonya szeletekre és jó alaposan forgassuk össze, hogy lehetőség szerint minden szeletre jusson egy kis fűszeres olajréteg.
- Tegyük a nyers burgonyszeleteket sütőpapírral bélelt sütőlemezre.
- Süssük készre a chips-et 15-16 perc alatt.
- Figyeljünk rá oda, mert könnyen megég.
Szia! Mivel vágtad vékony szeletekre? Késsel vagy valamilyen reszelővel?Köszönöm!
Szia Csilla!
Köszöntelek a blogomon.
Nekem a robotgépemnek van ilyen funkciója, de a teljesen hagyományos uborkareszelő pont ugyanilyen jól teljesít és kellő vastagságra vág.
Remélem, segítettem.
Üdv: Barbara
Szia! Hogyan sütötted, egyesével leraktad a papírra, vagy összeöntve? nem baj, ha egymáshoz érnek (egymáson vannak), mikor sütöd? Köszönom
Szia Ildi!
Köszönöm, hogy ellátogattál hozzám a blogra.
A kérdésedre a válaszom: egyesével rendezgettem el őket, nem halomban sütöttem, különben előfordulhat, hogy nyers marad egyik-másik.
Üdv: Barbara
Szia, milyen fokozaton sütötted gőzsütőben?
Szia!
Örülök, hogy benéztél hozzám a blogra.
Ez az a recept, ahol muszáj kitapasztalni, kinél mi működik. Én légkeverésesen sütöttem.
Barbara