Én és a blog

Tagadhatnám, de minek: egy évvel ezelőtt berobbant valami az életembe, ami aztán úgy felforgatta azt, hogy én magam is alig ismerek rá.

én és a blog

És nem… nem egy újabb gyerekről van szó… hála Istennek. Bár nagyon szeretem a csemetéimet, de így hirtelen meg nem tudnám mondani, melyik sarokban szorítanék helyet egy újabb családtagnak és bár azt mondják, hogy a nagycsaládos anyáknak sok türelme van, én úgy érzem eljutottam arra a pontra, ahonnan nincs tovább előre, de mondjuk hátra se nagyon… meg jobbra se, meg balra se. Szóval, elértem a határaimat és jobb az mindenkinek, ha nem pont ebben a témakörben akarom átugrani a saját árnyékomat. (Ha jobban belegondolok, nem is mondtam teljesen igazat az elején, mert ami egy év alatt ily módon megváltoztatta a mindennapjaimat, valamilyen szinten, mégiscsak a gyerekem. Napi szinten foglalkozom vele, próbálom terelgetni, néha azonban nagyon megmakacsolja magát és olyankor nagyon tudok haragudni rá – nincs ez másképp a hús-vér gyerekeimmel sem.)

De hogy ne szaporítsam tovább a szót, egy éve, hogy beköltöztem erre a felületre és életre hívtam Férj hathatós segítséggel a Mom With Five blogot. Félve vágtam bele – néha még most is félek, illetve bizonytalan vagyok -, de azért kezdem megszokni. Mit is? Nos, hogy vannak visszatérő olvasóim, akik szívből támogatnak, velem örülnek, nevetnek, bánkódnak, hogy mindig jönnek újak, akikből aztán rendszeres olvasók lesznek – vagyis remélem, hogy azok lesznek -, kapok üzeneteket, kommenteket, amelyekben az emberek (persze, főleg nők, de vannak férfiak is! bizony! kettőről biztosan tudok…) megosztják velem a véleményüket, a gondolataikat… és ez jó… nagyon jó. Mert hiába a blog, ha nincs, aki olvassa… ha csak az íráskényszeremet tekintjük, mondjuk, írhatnék a fiókomnak is, de azért az mennyivel tutibb érzés, hogy emberek olvassák a soraimat és nem a molyok rágják össze a füzetlapjaimat. Hát nem?

Mi változott?

A blogírás elsősorban a közvetlen környezetemmel való kapcsolatom átértékelését hozta magával. Egy történet, egy érzés, egy hangulat, egy eseménysor megírása rávilágít olyan dolgokra, amelyeket az ember az adott pillanatban nem lát meg, nem értékel helyesen vagy rosszul értelmez. Amikor a sorokat írom, sok minden a helyére kerül, tisztábban látom az adott helyzet komikusságát, tragikusságát, a szituáció által keltett helyes vagy helytelen reakciókat. Meglátom azokat az összefüggéseket, ok-okozati viszonyokat, amik addig rejtve voltak. De a leglényegesebb, hogy ezek alapján próbálok úgy változtatni, alakítani magamon, hogy az mindenkinek a hasznára váljon.

A másik fontos dolog, hogy a blog által újra kinyílt számomra a világ: ismét felnőttnek is érzem magam (persze továbbra is olvasok Bogyó és Babócát napjában százszor és hangosan megköszönöm, ha homoksütit kapok a játszótéren…), kötelező jelleggel szakítok időt az olvasásra, követem a világban zajló – kulturális, politikai, művészeti, vallási, technológiai, tudományos – eseményeket, igyekszem képben lenni, nem lemaradni… Őszintén szólva tizenkét év tiszta gyerekezés után van mit bepótolnom.

Azt is mondhatnám, hogy a blog egyfajta tükröt tart elém, segít jobbá válnom: jobb édesanyává, jobb emberré a kapcsolataimban, a családom irányába, illetve a nem a családunkról szóló cikkek megírására való felkészülés (adatgyűjtés, külföldi cikkek tanulmányozása, utánaolvasás, kutatás) nyitottabbá tesz, fenntartja az érdeklődésemet a világ dolgai iránt, nem hagyja ellustulni a szürkeállományomat.

Nyereményjáték

Ez az egy év azonban nem alakult volna így, ha Te, Kedves Olvasó nem térsz be időről-időre hozzám, nem olvasod a posztjaimat, nem inspirálsz újra és újra mindig a legjobb pillanatban, akkor, amikor épp feladni készülnék. Éppen ezért úgy gondoltam, felkérek néhány tehetséges bloggert és nagylelkű szponzort, hogy segítsenek meghálálni ezt a hathatós segítséget. Fogadd szeretettel a Mom With Five blog szülinapi nyereményjátékának felajánlóit!

#1 PupariumArt

Szabó Mária a PupariumArt megálmodója. Mária drótékszerekkel és kiegészítőkkel foglalkozik: alkotásaiban többféle stílus keveredik , de mindig hű marad önmagához. Szereti az újat, a nem mindennapit, a rácsodálkozós megoldásokat. A sáltűk, fülgyűrűk, felkardíszek mellett a Puparium Műhelyben lakásdíszek is készülnek. A műhely folyamatos fejlesztés alatt áll, mindig készül valami újdonság. Mária 2000 forint kedvezményt ajánlott fel a nyertesnek a PupariumArt oldalról kiválasztott termék végösszegéből.

 

én és a blog

 

#2 Ágiiiiii Kicsi Világa

Ágit régóta követem az Instagramon és a facebookon, képei, receptjei mindig elvarázsolnak. Szeretem a lelkesedését, csodálom az energiáját, a hitét, így együtt örültem vele, amikor arról adott hírt, hogy megnyitotta Budaörsön a saját műhelyét, így most már itt állítja elő lélegzetelállító tortakölteményeit, süteményeit. Ági egy doboz ínycsiklandó süteményt ajánlott fel nyereményként, hogy a szerencsés nyertest ne csak a képei ejtsék rabul, hanem a valóságban is belekóstolhasson Ági kicsi világába.

#3 Mkissen – A párnázatos

M. Kiss Milánné Szél Felícia az öt éves Mikes, az egy éves Emma és az M.kissen-párnák anyja. Az első saját tervezésű párnákat a kisfiának készítette, mert sehol nem talált olyanokat, amilyenekre éppen szüksége volt. Így született meg évekkel ezelőtt az autópárna, Wilson, a párnaember, és a függőséget okozó vonatos Gügü-párna, “akik” a családi párnabirodalom kicsit már “viharvert”, de továbbra is nagy becsben tartott darabjai. A baráti körben hamar népszerűek lettek a párnái, ezért felbátorodott és létrehozta az M.kissen – A párnázatos márkát, mellé pedig elindította a Párnázatos Blogot, ahol hasznos és különös, de legfőképpen párnacentrikus információkat ad a tucatkerülő otthonteremtőknek.
Az elmúlt években rengeteg egyedi párna került ki a kezei közül. Minden darab egy örömteli alkotói folyamat eredménye, amelynek a legjobb a vége: egy újabb elégedett párnatulajdonos.

Mkissen ajándéka a nyertesnek egy Alap-kategóriás személyre szabott kézműves párna.

 

én és a blog

 

#4 Kreatív csomag (Anya, fűzz velem gyöngyöt, KidsOasis, Mom With Five, Libri/Kolibri Kiadó)

Öt gyerek mellett iszonyú gyorsan megtanultam kreatívnak lenni, Nagylány miatt meg különösen. Egy ideje már együtt követjük Az anya, fűzz velem gyöngyöt! blog szerzőjének facebook oldalát. Hollenczerné Balogh Ilona közel 20 éve oktat gyöngyfűzést gyerekeknek. Az általa szervezett 24 órás gyöngyös rendezvények közül 8 hitelesített magyar rekord lett, egy pedig Guinness Rekord.  Céljai között szerepelt, hogy sok kisgyerekes anyuka tudjon segíteni a gyermekének a gyöngyfűzés megtanulásában, amelynek kiemelkedő a képességfejlesztő hatása. A közös alkotásból később a gyerekek önálló tevékenysége, illetve hobbija lehet. Ebben segít a blog, ahol képek és leírások könnyítik meg az alkotást.
Mint minden tevékenységnél, a gyöngyfűzésnél is fontos, hogy minél korábban megismerkedjen vele a kisgyerekek: de a legkisebbek még nem tudnak gyöngyöt fűzni, hiszen a pici ujjaikkal nehéz megfogni. Nekik mást talált ki a blogger, így születtek meg a gyöngycsibés mesék, és a meséhez tartozó Gyöngycsibék facebook oldal.

Ilona felajánlása a Gyöngycsibék mesekönyv első kötete, de hogy még nagyobb  öröm legyen az alkotás, a csomag további tartozékai: Parádi Orsolya Pandala-szigetek és Pandala az állatkertben című színező és kreatív könyvei (Libri és a Kolibri Kiadó felajánlása), egy festhető/színezhető függeszthető fadísz (KidsOasis jóvoltából), lufis szülinapi meghívó (washi tape-pel, lufikkal), bátorító üzenetek kisiskolásoknak, Crayola filctollkészlet, színes pose-it készlet, matricák (Mom With Five felajánlása)

#5 Orosz konyha

Horváth Éva, az Orosz konyha bloggere saját bevallása szerint nem tud főzni. Sem úgy, mint egy séf, sem úgy, mint egy minden egyes nap főző háziasszony. Nem is főz minden nap. De nagyon szeret enni, s féloroszként rajong az orosz konyháért, így, amikor épp orosz ételt kíván, azt elkészíti saját magának és kis családjának. Tartsatok vele ezen a kulináris és kulturális utazáson, ha van kedvetek, mert igazán megéri. Felajánlása pedig nem más, mint egy igazi orosz csomag, benne egy gyönyörű teásbögre, egy matrjoskás konyharuha és hűtőmágnes, valamint orosz csokik (konfeti).

 

én és a blog

 

#6 Könyvcsomag (Scolar Kiadó, Mom With Five, KidsOasis)

Öt gyerek édesanyjaként talán el tudod képzelni, mennyi könyvünk van. A Scolar Kiadó nagy kedvencünk, mert olyan sorozatokat jelentett meg, amely minden gyerekem számára kínál megfelelő olvasnivalót. Most ezt te is megtapasztalhatod az általuk felajánlott könyvek segítségével. A csomag tartalma: Várszegi Adél – Kismadár és Kóró, A. Fischer-Hunold – Sódervári Sherlock báró – Kincsvadász kísértet, M. Peinkofer – Gryphony – A griff bűvöletében. De még nincs vége! A csomag része a KidsOasis ajándéka, egy festhető/színezhető függeszthető fadísz és Csapody Kinga – Irány a Balaton! című könyve, valamint az általam felajánlott felnőtt színező, Lee Il-Sun – Csodálatos Olaszország című kötete.

2 thoughts on “Én és a blog

  1. Kedves Barbara!
    Gratulálok az eltelt évhez! Szeretem olvasni a soraidat, köszönöm, hogy megosztod velünk a gondolataidat! Mivel elég kevés időm van az olvasásra, ritkán jutok el az oldaladra, de akkor bepótolom a hiányt, és mindent elolvasok visszafelé 🙂 Így lehet az, hogy ennyire megkésve mondom: boldog blogszületésnapot kívánok! Köszönöm a vidám perceket! És várom a továbbiakat!
    Timi

    1. Kedves Timi!
      Nagyszerű érzés ilyen kedves kommentre kelni reggel. Nagyon szépen köszönöm a kedves soraidat, erőt adnak a folytatáshoz.
      Örülök, ha találsz nálam olyan olvasnivalót, amelyet érdemesnek tartasz arra, hogy időt szánj rá.
      Várlak vissza a jövőben is.
      Legyen nagyon szép napod.
      Mindent jót: Barbara

Hozzászólás