Az igazság fáj, a családi nyaralás pedig fárasztó

A korkülönbségből fakadó ellenétek egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor kamaszodó Nagyfiú a kalandparkban már fél órája csak arra várt, hogy a nála tíz évvel fiatalabb Legkisebb a teljes család színe előtt – mert azt csak úgy lehet – ötvenedszerre is lecsússzon a fél méteres csúszdáról, miközben legszívesebben már a tó felett suhant volna a kötélpályán, de nélkülünk nem mehetett oda – Legkisebb pedig nem adott engedélyt egyikünknek sem a távozásra, de ha mégis megpróbáltuk volna, akkor arról az egész kalandpark látogatóközönsége értesült volna -, mert a felszerelés átvételéhez szükség volt az aláírásunkra. Minden az arcára volt írva, ami meg nem, azt elmorogta az orra alatt.

.

.

Hurrá, pihenünk!

Lehet-e szülőbarát egy családbarát vagy még inkább gyerekbarát nyaralás? Mit mondjak öt gyerek édesanyjaként? Az igazat? Vagyis, hogy nem, nagyon nem, vagy esetleg azt, amit a külvilág elvár, közvetít a boldog családi együttlétekről, hogy persze, bármit meg lehet oldani, ha az ember igazán akarja, minden helyzet áthidalható… Tényleg? Akkor gyorsan kérem a receptet, mert nekünk ezt az élethelyzetet még nem sikerült maradéktalanul, mindenki, de leginkább a magunk számára megnyugtató módon rendezni.

Mi a közös családi pihenés megszervezésénél elsősorban a gyerekekre koncentrálunk, mert ha sikerül olyan úti célra bukkanunk, amely megfelelő mennyiségű és kellően érdekes programot kínál a gyerekeinknek, akkor az nekünk is jó lesz… ugyanakkor rendesen le is fáraszt. Miért? Mert a közös pihenés állandó kreativitást, folyamatos készenlétet, a szokásosnál is koncentráltabb figyelmet igényel, mint otthon, mert minden új, minden idegen, ráadásul a kisebbeknek kell pár nap, amíg belakják a teret és addig újra szoros nyomkövetésben élik az életüket, pedig Középső és Négyes otthon már egész önálló, Legkisebb ilyen szempontból nem számít, mert ő otthon is ezt csinálja.

Ha az étkezésekről nem is nekünk kell gondoskodni (nincs se mosogatás, se terítés – nagy könnyebbség ám ez hét személy esetén), de a napi feladatok ugyanúgy megvannak kicsit szokatlanabb és kényelmetlenebb körülmények között, mint otthon, és ezeket itt és most nem lehet átpasszolni másnak…, akárcsak a lurkókat sem (pl. nagyszülőknek, ha már nagyon a fejemre nőttek). Illetve őket lehetne, de hiába van klassz gyerekanimáció, ha Nagylánynak épp nem tetszik és inkább arra vágyik, hogy meséljek neki (otthoni körülmények között azért legalább napközben van egy kis lélegzetvételnyi, gyerekmentes idő, mert suliból/oviból nem ugorhatnak csak úgy haza, hogy “uncsi a matekóra/az ovis foglalkozás, csináljunk inkább valami mást, anya”). Ráadásul a tömegvonzás törvénye alapján perceken belül megjelenik az összes többi is…

Mindent egybevetve a közös, családi pihenés inkább hasonlít egy csapatépítő tréningre (sok közös program, nem csak minőségi, hanem időhöz nem kötött, korlátlan idejű együttlét), mint pihentető kikapcsolódásra, legalábbis szülői szemszögből nézve. Tagadhatatlanul jóleső fáradtság ez, de mégiscsak fáradtság…, amit valahogy ki kell aztán pihenni.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

Szereted, amit csinálok? Hívj meg egy kávéra, támogass a Patreonon!