Extra péksütemény: mézes-vaníliás koszorú

Néha kell egy kis extra a stresszes hétköznapokra: egy fenséges péksütemény sokat lendíthet a hangulatunkon.

Öt gyerek mellett szükségem van valamire, ami megnyugtat, ami mosolyt csal akkor is az arcomra, amikor a homlokom körül viharfelhők gyülekeznek a körülmények miatt… és nálunk mindig akadnak körülmények.

A sütés-főzés sok ember számára jelent kikapcsolódást a stresszes hétköznapokból. Mondhatnám azt, hogy ez velem is így van, de nem lenne igaz… engem ugyanis a végeredmény nyugtat meg: egy finom péksütemény, a kedvenc kávém, egy jó könyv és a kanapé hívogató sarka… Ennyi elég is a ahhoz, hogy ellazuljak – és elfelejtsem: Nagyfiú megint úgy kihozott a sodromból, hogy testen kívüli élményem volt; Nagylány úgy affektál, hogy talán az idén először nem kell szőrtelenítenem, mert minden szőrszálam kihullik magától; Négyes és Középső már megint hegylakósat játszott, aminek a lényege, hogy a végén csak egy maradhat; Legkisebb meg még álmában is dacol -, de az ide vezető utat szívesen kihagynám.

De nincs szerencsém, mivel én tetszelgek a szülői szerepben, ezért ahhoz, hogy ez az idilli állapot bekövetkezzen, kénytelen vagyok a sütő elé állni és sütni és persze az sem árt, ha valahogy megszervezem, hogy a gyerekek valami tuti programra menjenek a nagyszülőkkel ez idő alatt és után, mert akkor hiába az előkészület, idillről szó sem lehet… és még csak süti sem marad.

Mostanában a péksütemények ejtenek rabul, mert mégsem az a nyilvánvaló édesség, de nem is egy szelet kenyér. Én nem szeretem a töltött, krémes változatokat, én a vajas csodákért vagyok oda. Ezért is esett a választásom a következő receptre, amelyet először itt olvastam. És beleszeretni egy pillanat műve volt csupán… és nem csak nekem.

Mézes-vaníliás koszorú