Minden év április 22-e a Föld napja 1970 óta.
A mozgalmat egy amerikai egyetemista, Denis Hayes indította el, s a célja pedig nem volt más, minthogy változatos programokkal, tiltakozó akciókkal hívja fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Azóta a diákból az alternatív energiaforrások világszerte elismert szakértője lett, kezdeményezése pedig az egész világra kiterjedt.
Hazánk 1990-ben csatlakozott a mozgalomhoz, lelkes környezetvédők pedig megalapították a Föld napja Alapítványt és létrehoztak egy hírközpontot is, hogy az első magyar Föld napjának eseményeit megszervezhessék.
Nagyon szépek ezek az eszmék, de egy (kis)gyereknek azért nem könnyű átadni. Mert mit jelent a környezetvédelem egy gyerek számára? Mit tud az üvegházhatás káros hatásairól, a sarkvidéki jégtakaró olvadásáról, a környezetszennyezésről, az embert körülölelő természet közeli és távoli jövőjét befolyásoló történésekről? Még egy felnőtt számára is elég megfoghatatlanok ezek a dolgok, de ha közérthető, kézzel fogható, a mindennapi tevékenységükhöz kapcsolódó formában tárjuk eléjük, akkor sokat taníthatunk nekik és ők is könnyebben befogadják a hallottakat, látottakat.
Például a rajzoláson/színezésen keresztül, amelyet nálunk nemrégiben fedeztek fel újra a gyerekek maguknak. Egy ideig nem nagyon láttam egyik kezében sem ceruzát, sem papírt – az iskolai kötelező feladatokhoz kapcsolódóan túl -, de mostanában egyre sűrűbben fordul elő, hogy mindegyikük egy-egy papírlap fölé hajolva elmélyülten rajzol… és ennek következtében csend van a lakásban. (Ó, igen, igen, igen!) És én ennek nagyon örülök, mert ez a tevékenység nemcsak kiválóan fejleszt, hanem közösséget is kovácsol, kivéve akkor, amikor mindannyian a piros ceruza után nyúlnának és a harcban végül csak egy maradhat…
Ez az újbóli fellángolás nem is jöhetett volna jobbkor, hiszen nyakunkon a Föld napja és ilyenkor a közösségi intézmények mindig kiírnak valamiféle rajzpályázatot kecsegtető díjakkal és mi gyakran szenvedünk ihlethiányban, viszont mindig elindulunk rajtuk az esélytelenek biztos nyugalmával. Ennek a problémának az enyhítésére, valamint a gyerekszobák dekorációs állományának felturbózására kikerestem az általam legjobbnak ítélt állatos, növényes, valamint a Föld természeti csodáit bemutató színezőket… (nem csak gyerekeknek). Ihlet már van, jöhetnek a pályázatok! (Reméljük, egyszer nyerünk is…)
Színezők a Föld napjára

Letöltéshez kattints: 1., 2., 3.

Letöltéshez kattints: 1., 2., 3., 4.

Letöltéshez kattints: 1., 2., 3.

Letöltéshez kattints ide!
További fantasztikus színezők, plakátok, gyerekenek és felnőtteknek való kreatív foglalkoztatók: KisdPress Magazine.
Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is.