Véleményem szerint a szülői idegeket rendre próbára tevő kihívások közül az alvás/altatás áll egyértelműen az élen.
A nyomában pedig ott liheg az etetés.
Jó, ha ilyenkor van valaki – egy szerető, támogató társ mindig nagyon jó – vagy valami, ami mellettem áll a bajban, legyen az akár egy nagyon egyszerű eszköz, tárgy, a lényeg, hogy segítsen…, ha még dizájnos (sic!) is, az külön jó pont.
Altatás
Ahány gyerekem van, mind másképp alszik. Hason, háton, keresztbe-kasul, csak egy valami közös bennük: mindegyik lerúgja magáról a takarót, amint becsukom magam mögött az ajtót, reggel meg panaszkodnak, hogy hideg volt éjszaka és miért nem takartam be őket?! Még, hogy nem takartam be őket! A fél éjszakámat azzal töltöm: egyik szobából ki, a másikba be, hogy megigazítsam rajtuk a takarót.
Egy jól szabott hálózsák kiváló alternatíva lehet azoknak, akiknek a gyereke elviseli…, illetve még belefér. Legkisebb ezen a téren még nem elég ellenálló, szóval ő hálózsákban alszik, de a nagyobbakra még ha akarnám, akkor se tudnám ráadni. Így marad a járkálás meg a rimánkodás, hogy ne ficeregjenek annyit álmunkban, akkor talán nem mászik le róluk az ágynemű.
Tudom, hogy léteznek olyan takarók, amelyek némi fondorlatos varrástechnikának köszönhetően nem csúsznak le a delikvensekről, de eddig túl lusta voltam, hogy alaposabban körülnézzek a világhálón és esetlegesen megrendeljek egy-két nekem tetsző darabot. Szerencsére ma már nem szükséges a külföldi webáruházakat böngészni ilyen árukért, mert itt vannak nekünk a HoodyKids gyönyörű, igényes, többfunkciós baba- és gyerektakarói.
Etetés
Rávenni egy örökmozgó kisgyereket arra, hogy nyugodtan üljön és egyen az asztalnál anélkül, hogy bármi mással foglalkozzon, de legalább megossza figyelmét a játék és az étkezés között… döntően az utóbbi javára, igazi erőpróba. Igazából, ez az idő múlásával sem változik, csak akkor már nem a kisautókat kell kicsempészni a kezéből, hogy ne úsztassa meg őket a levesben, hanem a kamaszokhoz nőtt tabletet vagy a telefont kell valahogy kiimádkozni a tulajdonosok kezéből.
Amíg még nem volt öt gyerekem, engedtem a nyomásnak és hagytam, hogy a csemetéim az étkezések idejére egy szakajtónyi játékkal érkezzenek az asztalhoz és kedvükre tologassák a járgányaikat, amíg én becsempészem a falatokat a szájukba. Egy idő után azonban már nem volt elég tér ehhez, mert nincs akkora asztal, amelyen egynél több gyerek vackai mellett megférne a három fogásos menü és a tartozékok. Szóval, dönteni kellett: autók vagy rántott hús. Én az utóbbit pártoltam, viszont akadtak lázadók…, de az étkezés közbeni figyelemelterelés továbbra is szükségesnek látszott.
Itt jött képbe a mesélés, persze könyv nélkül, mert annak ugyanúgy nem jutott volna hely az asztalon. Nekem viszont inspiráció kellett… és akkor kaptunk külföldről egy jópofa, színes előkét, amiről számtalan vicces történetet lehetett mesélni, Nagylány pedig (aztán meg sorban a többiek) vígan mutogatta a szereplőket, ha felismerte a mesénk alapján. (Ráadásul ez az előke egy másik gondomra is megoldást kínált: anyagából, méretéből és mintjából fakadóan senki nem mondta meg róla elsőre, hogy a lecsöpögő spenótfoltok ellen találták ki, így nyálendőként is használtuk és bátran parádéztunk benne mások előtt is, az addig használt – nem túl szalonképes mintájú és itt-ott már lyukas – textilzsebkendőket meg végre a fiók aljára süllyeszthettem).
Az az előke már a múlté, de az utánpótlás ma már nem (lenne) gond, mert a HoodyKids szebbnél szebbb, igazán vidám darabokat kínál.
A márkáról, termékekről, az indulásról és a jövőbeni tervekről kérdeztem a Hoodykids megálmodóját, Szablár Andreát.
Mikor indult a vállakozásod és milyen célokkal vágtál bele az üzleti életbe?
A vállakozásom 2015. decemberében indult, de a háttérmunka és az ötletelés már jóval korábban elkezdődött. Szerintem sok anyukában feltámad a vágy a babázás után, hogy jó lenne picit visszakerülni a munka világába, de lehetőleg úgy, hogy anyaként abszolút ott lehessünk a gyermekeink mellett. Ezért szerettem volna olyan megoldást találni, hogy szívesen foglalkozzak vele a “szabadidőmben”, mellette pedig rugalmasan magam oszthassam be a munkaidőt.
A célom pedig, hogy egy olyan céget építsek, amely biztosan áll a lábán, folyamatosan megújul, miközben megőrzi egyediségét és az általa képviselt magas minőséget.
Miért éppen gyerekeknek szóló termékeket kezdtél el tervezni?
Erre nagyon egyszerű a válasz: látom, hogy mire van igénye a gyerkőceimnek és nekem, mint anyának, mi okoz könnyebbséget a mindennapokban. Ráadásul én is egy hatalmas gyerek vagyok: ha például felajánlanák, hogy válasszak két program közül és az egyik lehetőség egy utazás Disneylandbe, én biztos ezt választanám.
Miben kínál mást a HoodyKids, mint a többi, szintén gyerekeknek való kiegészítőket gyártó cég?
Szeretem, ha van egy-egy olyan holmink, amely tényleg egyedi és dizájnos, és ha még ötvözi a praktikumot is, akkor meg egyenesen imádom. A termékeim tervezésénél pontosan ezt tartom szem előtt: minden egyes darabban benne van a lelkem. Volt egy barátunk, aki amikor először meghallotta, mibe szeretnék kezdeni, finoman óva intett. Aztán amikor meglátta az első kész termékeket, azt mondta: ebben annyi a személyes jegy és kedvesség, hogy sikerre van ítélve.
Milyen terveid vannak a jövőre: tervezed-e a jelenlegi termékpaletta bővítését, készülsz-e újdonságokkal?
Folyamatosan készülnek a fejemben az új tervek és jönnek az új ötletek. Ilyenkor van, hogy hajnali 4-5-ig is fent vagyok, mert annyira belelkesedem. Rajzolok, bújom a netet, hogy megtaláljam a megfelelő alapanyagokat. (Na, ilyenkor nehéz a reggeli ébredés és időben beérkezés az oviba.) Az online vállalkozás nehézsége, hogy nincs személyes kapcsolat a vásárlókkal.
Ennek kiküszöbölésére nagyon jók a vásárok: itt személyesen találkozhatom a vevőkkel, akik így könnyebben megosztják velem, mit keresnek pontosan, mire lenne igényük. Ezeket azután igyekszem beépíteni a termékpalettámba.
Két gyermek édesanyjaként kire számíthaszt a munka és a család közötti kényes egyensúly megtartásában? Van-e egyáltalán egyensúly?
Azt gondolom, ha én kiegyensúlyozott vagyok, akkor a gyerkőceim is azok. Már több mint 4 éve itthon vagyok velük, a kislányom négy éves, a kisfiam pedig kettő. Most jött el az idő, hogy már le tudok csippenteni a napból fixen pár órát, hogy a vállalkozásommal foglalkozzak. Ez úgy oldható meg, hogy Blanka már óvodás, Noel pedig napi pár órát bölcsiben tölt. Eleinte nehéz volt, hogy ennyi év után újra dolgozom, ráadásul a saját lábamon kell állnom. Ennek működtetéséhez pedig rengeteg támogatást kapok a családomtól és a barátoktól.
A férjem dícsér, bátorít, amikor kell és azt is tudja, mikor kell azt mondania: elég a panaszkodásból. Tőle a kritikát is elfogadom, igaz nehezen. Anyukám pedig rengeteget segít a gyerekek körül. Az első időkben nehéz volt megtalálni az egyensúlyt a család és a munka között. Ebbe is bele kell jönni, most már úgy érzem, jól működik.
Milyen egy kisgyermekes vállalkozó édesanya élete?
Azt gondolom nagyon szerencsés vagyok. Továbbra is az az elsődleges, hogy édesanya vagyok. Emellett pedig nagyon élvezem, hogy a saját cégemet építem. A gyerekeket én viszem és hozom haza az oviból-bölcsiből. Délután rajzolunk, kreatívkodunk, játszóterezünk. Annyira gyorsan nőnek a gyerekek, hogy egy percükről sem szeretnék lemaradni.
Azt nem mondom, hogy nem szokott úszni a lakás, és azt sem mondom, hogy nem szoktam ránézni z emaileimre játékidőben, de igyekszem kordában tartani ezeket az eltévelyedéseimet. (Erre a férjem és a kislányom is figyelmeztet.) Alapvetően mindent megcsinálok, amit eddig is, mert egy édesanyának sok keze van.
A poszt a HoodyKids támogatásával jött létre.
Elérhetőség